"Lydia szemei már nem ragyogtak fehéren.
- Lydia... Valamit el kell mondanom.
- Mondd Jordan. - nézett rám gyönyörű szemeivel."

- Szeretlek Lydia! Mindennél jobban. - fogtam meg puha vékonyka kezeit lágyan.
- Ohh Jordan... - borult a nyakamba. - Én is szeretlek!
- Hurrá!
- Ezazz!
- Végre! - hallatszottak az éljenző szavak, és felkiálltások a másik szobából.
- Ti hallgatóztatok!? - fordult oda Jordan.
- Nem. - mondta Scott.
- Csak kicsit. - vigyorgott Malia.
- Én nem voltam benne. - röhögött Liam.
- Na gyerekek erre koccintani kell! - mondta Viki és előszedett egy pezsgőt. Töltött mindenkinek egy pohárral, majd körbekínálta.
- Igyunk arra, hogy. Lydia és Jordan kapcsolata örömökben gazdag és hosszútávú legyen. - mondott "pohárköszöntőt" Allison. - mindenki koccintott mindenkivel. Ám pár perc múlva dörömbölésre lettünk figyelmesek.
- Megnézem ki az. - mondta Viki.

Viki szemszöge:
Nem tudom, ki lehet az ilyenkor, de nagyon akar valamit. Olyan erővel dörömbölt, még jó, hogy nem törte be az ajtót.
- Jó estét! Ki maga? - nyitottam ki az ajtót. Egy magas, sötét hajú férfi állt az ajtóban. Nálam jóval magasabb.
- Hol van Jordan Parrish!? - kérdezte mogorván.
- Miért érdekli? - léptem hátrébb. Ám ekkor láttam, hogy felvillantotta a férfi ragyogó narancssárga szemeit. Üvöltött egyet, s testét már lángok is borították.  - Egy pokolkutya. - motyogtam magam elé. A férfi elindult befelé, de én útját álltam. Neki nyomtam kezeimet izzó mellkasának, és próbáltam feltartani.
- Viki félre! - üvöltötte Parrish. Én félreugrottam és a két pokolkutya összeverekedett. Sajnos Jordan alul maradt. Az a másik dög nekivágta egy vas fogasnak, Lydia rohant volna Parrishhez, de Derek elkapta. Amikor az a dög meg akarta karmolni Jordant, elkaptam hátulról a kezét. A hátára ugrottam. Nagyon égetett. Karmaimat a vállába mélyesztettem, de ő még íhy is le bírt rázni a hátáról.
- Vikii neee! - sikította Lydia, de már késő volt. A pokolkutya karmait már belém mélyesztette. Éreztem, hogy fáj, de nem érdekelt.

Lydia szemszöge:
Amit most láttam, az nem volt semmi. Vikit megkarmolta egy pokolkutya, s még karmai ki se húzta a lányból, ő támadott. Szemei vörösen izzottak... Lehet a fájdalom... Lehet a küzdelem... Vagy csak szimplán az erő?

Valahogy kikeveredtek a teraszra, ahol Viki lelökte a lépcsőn, és így fölé kerekedett.
- Honnan jöttél? - kiabált rá.
- Küldtek. - suttogta a pokolkutya.
- Ki küldött?
- Attó jövök, aki eljön a falkátokért és felszámolja azt. - ezzel ellökte Vikit és futni készült. - Pokolkutya, érted jövök! - ezzel elrohant.

Bementünk, vagyis Stiles és Isaac besegítettek Jordant, Derek meg behozta Vikit.
A lány telis tele volt égési sebekkel és égetett karmolásokkal.
- Had enyhítsük a fájdalmadat. - mondta Scott.
- Nem. Túlélem. Inkább Parrish miatt aggódjunk, mert még nem tért magához.
- Nem vagy semmi te lány. - ült le mellé Aiden, és adott neki egy pohár üdítőt. Derek ezt mindet szúrós szemmel nézte végig, miközben vette el Jordan fájdalmát.
- Derek, nyugi. - mondtam neki. - Viki a te barátnőd.
- De ezt Aiden is tudja? - morogta.
- Gondolom... - ekkor Jordan fellélegzett. - Magához tért. - mosolyogtam.
- Lydia... Lydia.. - suttogta.
- Itt vagyok Jordan. Semmi baj. - simogattam az arcát.

Derek szemszöge:
Ahogy láttam Lydiát és Parrisht, hogy mennyire aranyosak elgondolkodtam. Vajon Viki és én is ilyenek vagyunk?
Szép lassan hazament mindenki. Csak Kira meg én maradtam.
- Maradsz Derek? - mosolygott rám Viki.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - fontam át óvatosan derekát.
- Ez kérdés? - mosolygott még mindig, de én erre a kérdésre lesütöttem szemeimet. - Derek, valami baj van? - haloványodott el arca
- Nem, nincs.... Csak olyan jól el voltál Aidennel és olyan jól néz... - vékony kis sebes kezét a számra tapasztotta.
- Ki ne mondd. Derek, én téged szeretlek, csak téged. Te vagy az  életem. - majd belefúrta arcát mellkasomba. Én felvettem és felvittem a szobájába.
- Aludnod kéne, holnap suli.
- Gyere ide. Légyszi. - ütögette meg maga melett az agyat. Én odaütem. Ő óvatosan elborított, hogy pont fekvő pozícióba kerültem. Forró kezeit mellkasomra tette, és odabújt hozzám. Magamhoz öleltem, és úgy aludtunk el.

Másnap reggel, amikor felkeltem ő már nem feküdt melettem. Lementem a földszintre, de ott sem volt.
- Scott, hol van Viki?
- Nem tudom. Azt hittem még alszik.
- Nem. Ott nincs. - egyszercsak ajtócsapódást hallottunk.
- Sziasztok! Megjöttem. - hallottuk meg Viki édesen csengő hangját.
- A frászt hoztad rám. - öleltem magamhoz.
- A sebeid? Begyógyultak. Egy pokolkutya által okozott seb nem gyógyul ilyen gyorsan. - mondta Scott.
- Pedig begyógyult. - mosolygott. Gyors megreggeliztünk. Aztután Vikivel felmentünk. Leengedte gyönyörű derekig érő világosszőke haját. Én segítettem kiválasztani, hogy mibe menjen suliba.

- Nem akarlak így elengedni. - mondtam.
- Miért Derek? Valami baj van? - nézett rám ártatlan pillantással.

Sziasztok! Méghoztam az új részt!
Remélem tetszik majd nektek!❤
Ha igen, akkor ne sajnáld a csillagocskákat.😍⭐
Puszy nektek!😘