- Csak nem gondolod, hogy ezzel a szerencsétlenkedéssel idén is bekerülsz a döntős hatok közé? - kérdezte szemrehányóan Yuri, miközben azon ügyködött hogy felkösse haját.

Lívia eddig is képlékeny lábakon állt.  Nagyon kimerült volt. Tegnap éjjel szinte semmit sem aludt. Órákon át gyötörte a rá nehezedő teljesítési kényszer és az amiatti néma őrlődés. Így aztán, közel sem hiányzott neki a nagyképű szőkeség kioktatása.

- Nem hiszem, hogy bármi közöd is lenne ahhoz, hogy én mit csinálok - sziszegte vissza a lány rá se nézve Yuri-ra. - Törődj inkább a magad dolgával! A tegnapi Tripla Axel-ed amúgy is botrányos kivitelezésűre sikeredett.

- Heh? - Mindössze ennyit tudott csak ki nyögni a fiú Lívia megjegyzésére.

- Baj van a hallásoddal, vagy mi? Azt mondtam, sipirc! Nem vagyok kíváncsi rád, se a fennkölt jóindulatodra.

Yuri ábrázatán vörös lángokkal csapott fel a harag. Forrófejűségének csekély határait pedzegette. Kezeit ökölbe szorítva kellett küzdelmet folytatni a kényszerrel, hogy ne rúgja ki a barna hajú hölgyemény alól a lábait.

- Mégis mit képzelsz? Ki vagy te? - lépett közelebb esküdt ellenségéhez. - Vigyázz a szádra, mert nem állok jót magamért!

- Most fenyegetsz? - Lívia aranysárga szemében egy fikarcnyi félsz sem csillant fel. - Ha jobban belegondolsz, ez is remekül mutatja mekkora tuskó vagy, drága Szentem!

Yuri-nál itt szakadt el a pohár, és tört el a cérna. Nem volt képes tovább uralkodni magán. Haragos hévvel lendítette jobb kezét a magasba. Ám a jól irányzott pofon, akkor és ott, nem csattant el.

- Azonnal hagyjátok abba! - rivallt rájuk Lilia, még épp megelőzve a vérfürdőt. - Nem szégyellitek magatokat? Emberek vagytok, mégis, folyton vadállatok módjára acsarkodtok. Az isten szerelmére, benneteket egy percre sem lehet magatokra hagyni?!

A litánia megtette a hatását. A két tizenéves fiatal úgy ugrott szét, mintha egy villám csapott volna kettejük közé. Lívia karba font kezekkel fordított félig-meddig háttat Yuri-nak, míg ő a tarkóját masszírozva forgatta a szemét az ellenkező irányba. Szegény korosodó nő lemondó pillantással viszlatta őket, s a halántékát cirógatva próbálta meg visszanyerni a hidegvérét.

- Két óra múlva kezdődik a gálaest. Elhárulnátok hogy miért itt marjátok egymást, és nem otthon készülődtök? - folytatta Lilia egy fokkal higgadtabban.

- Mert nem megyek - felelte Yuri nemes egyszerűséggel a választ egy lusta vállrándítással kísérve.

- Ahogy én sem - kontrázott rá a lány is, miközben a körmeit bűvölte.

Lilia fél percen belül fehéredett le, kékült el, majd fordult át zöldbe. Végül feszes arcbőre a lángoló vörös árnyalat mellett állapodott meg.

- Na, azt már nem! Igenis elmentek. Kinyaljátok magatokat az alkalomhoz illően, és bájosan ellejtetek az estélyre! - Hangzott a rekedtes ultimátum. Lívia fejében rögvest megfordult az ellentmondás ötlete, de női edzőjük arcát látva, inkább csendben maradt. Yuri azonban már nem volt ilyen előrelátó.

- Ugyan mi a pokolnak kéne elmennem arra a nyavalyás estre? A vendégek egytől-egyig vagy pénzes vénségek, vagy idétlenül hablatyoló rajongók. Egyik bagázshoz sem füllik a fogam ma este. - Mondandóját színpadias sóhaj kísérte.

- Azért, mert ezen áll vagy bukik az idei szezonotok anyagi támogatottságának mértéke - felelte kimérten Lilia. - Nem érdekel, hogy mennyire antiszociálisak vagytok mindketten. Elmentek, szépen mosolyogtok mindenkire. Néhány emberrel kedvesen cseverésztek, és ha vége, majd akkor haza mehettek! Világosan fogalmaztam? - A választ meg se várva bólintott, majd hátat fordított a párosnak.

- Besavanyodott némber... - morogta Yuri grimaszolva.

Igaz, Lívia sem rajongott a dologért, de azt kifejezetten élvezte, hogy a szőke korcsolya csillagot ily mértékben bosszantja a rájuk kiszabott irányított szabadidő.

- Nem hiszem, hogy rajtad bármilyen gála is segítene. Sose fogsz kitörni a visítozó tinilányok bálványa szerepből. Pláne nem ezzel az idétlen kapucnis szereléssel - szólalt meg a lehető legmázosabb hangján, s végig futtatta tekintetét Yuri-n . - Van egyáltalán szmokingod?

- Attól még hogy te nem láttad rajtam, nem jelenti azt, hogy nincs is - vette fel újból a labdát fiú is. - Bár ha jobban belegondolok, talán a saját érdekemben nem mutatkoztam még benne előtted.

- Azaz? - sandított rá Lívia, s megindult a pálya széli kiskapu felé.

- Nem élném túl, ha megpillabtanál kiöltözve, s  azonnal menthetetlenül belém szeretnél. - Yuri ajkain olyan önelégült és magabiztos mosoly jelent meg, ami Líviában azonnal kísértést ébresztett arra, hogy levarázsolja onnan. Vészjóslóan somolyogva élt a kínálkozó lehetőséggel.

- Miből gondolod, hogy egy kölyökképű, öltönybe bujtatott hajas baba az esetem lenne?

A hatás azonnali volt. Yuri alig néhány másodperces mosolya elpárolgott, s abban a szent minutumban felhúzta magát a sértő kérdésen.

- Nem tennéd meg nekem azt a szívességet, hogy visszatakarodsz Magyarországra és ott rontod tovább a levegőt? - vágta hátba lendületesen a nálánál tíz centivel alacsonyabb lányt. A nem kis suhintás következtében Lívia csak a több éves balett gyakorlatának köszönhette, hogy nem hasalt el, s verte be a fejét a hozzá legközelebbi padba. Reflexszerűen tette ki a kezeit annak érdekében, hogy megtartsa egyensúlyát. Azzal azonban nem számolt, hogy ezzel sikeresen állcsúcson is vágja arrogáns támadóját.

- Esetlen csitri! - kiáltott fel mérgében Yuri, s az ütés helyéhez kapta kézfejét. - Nézz már a lábad elé!

Lívia, miután újra stabilanak mondhatóan állt a földön, összeszűkült szemekkel fordult vissza a szőke fiú felé.

- Nem én vertelek hátba puszta szívjóságból, ruszkikám! - morogta őszinte fenyegetéssel a hangjában. Yuri már vette a levegőt a következő, elragadó visszaszóláshoz, de Líviának eszegában sem volt megvárni, míg megfogalmazódik benne a gondolat. Fejét jelentőségteljesen elfordítva, képen törölte copfjával a füstölgő fiút, s búcsú nélkül faképnél hagyta. Elegáns léptekkel, mintha kifutón vonulna, ballagott végig az öltözők felé vezető folyosón.

Yuri a méregtől véreres szemekkel nézett a lány után. Legszívesebben megfojtotta volna. Puszta kézzel. Mióta volt balszerebcséje megismerni, őszintén és szívből gyűlölte. Ellenérzésének tárgya, hiába utazott át egy fél kontinenst céljainak megvalósítása érdekében, mindig is magabiztos volt és megtörhetetlen. Lilia és Yakov az első pillanattól kezdve ugyan úgy gyötörték, mint őt. Egy percig sem bántak vele kesztyűs kézzel. De Líviát sosem hallotta  panaszkodni. Egyetlen egyszer látott az arcán halvány grimaszt, de azt is csak akkor, miután megműtötték.

Nem kell nagy dologra gondolni, csak egy gyanús, kissé túlméretezett anyajegyet távolítottak el a csípőcsontja felett néhány centivel. A dolog rutin eljárás volt. De az előírt két hetes lábadozási idő helyett, a lány mindössze négy napot volt hajlandó otthon, semmittevéssel tölteni. Nyughatatlan volt. Hiába rikoltozott vele órák hosszat Lilia, s mosta a fejét Yakov, ő ügyet sem vetett rájuk. Yuri-nak, akkor tájt, mikor edzés után elsétált a női öltöző előtt, többször is alkalma nyílt látni, ahogy a varratok mentén felszakadt seb vért könnyezett. Lívia minden alkalommal észrevette a fiú kérdő figyelmét, de segítségkérés helyett, csak kelletlenül felmordult, és bevágta előtte az ajtót. Értesülései szerint, a seb kétszer annyi idő alatt gyógyult meg, és a várt apró heg helyett egy otromba, vaskos forradás maradt. Na, nem mintha érdekelte volna, csak egyik beszédesebb napján hallotta ezt az infót Mila-tól.

Yuri megvárta még felszívódik mérge nőnemű tárgya, s csak azután követte, hogy kikerült a látóköréből. A női öltöző ajtaja megint résnyire volt hagyva, de már rutinszerűen nem nézett arra. A hosszú hónapok alatt megszokta Lívia nem törődő stílusát. Kapucniját magára rántva a szemközti falra pillantott, s úgy fordult be a férfiaknak fenntartott hasonlóképen funkcionáló helyiségbe.

Lívia mélyen felsóhajtva nyugtázta, hogy a szőke csillag az imént végre bezárkózott saját öltözőjébe. Levetette garbós-nyakú pólóját, s a tükör elé állva kezdte vizslatni magát.

Mellkasa egészségtelenül gyorsan emelkedett és süllyedt. Hogy miért? Nem. Nem a fiú iránt érzett, olthatatlan utálata miatt, és nem is az általa mondott sértéstől. Nem... Itt, sokkalta rejtegetettebb dologról volt szó. 

Felső testén szoros fásli kötés húzódott. Az anyag szálai pattanásig voltak feszülve az erőltetett körbetekeréstől. A kötés épp annyit engedett, hogy viselője ne veszítse el az eszméletét. Viselője, aki úgy meredt a tekercselésre, mintha valami rettenetes elváltozás lenne. 

Valojában Líviának nem a fáslival volt baja. A kötés mindennapos feszítését és kellemetlen tartását már rég megszokta. Undorának forrása, az alatta rejtőző keblei voltak. Tizenhét éves létére, a többi korabeli lánnyéval ellentétben, jóval nagyobb méretűek voltak. Nagyobbak, mint amekkorákat álmai sportja elviselt volna. Sokáig reménykedett abban, hogy ha bő, szellősebb ruhákat visel, senkinek sem tűnik fel a kellemetlen dolog. De egy idő után már ez sem vált be. Lilia néhány hét alatt rájött a furcsa öltözködés okára, s még aznap este, egy csendes beszélgetés keretében választás elé kényszerítette: vagy könyörtelenül leköltözi őket és ezzel kockáztatja saját testi épségét, vagy szakemberhez fordul és kés alá fekszik. Az első opció nyert. Se ideje, se energiája nem lett volna egy plasztikai műtétre. A pénz nem okozott volna problémát. Azonban a gondolat, hogy ezzel hónapokra kiesik az addigi edzési, sőt, a verseny rutinjából, minden kétségét szerte foszlatta. 

A teste többi részével viszonylag ki volt békülve. Pláne, hogy az utóbbi két hónapban újabb négy kilótól sikerült megszabadulnia. Büszke volt a már-már ijesztően karcsú derekára, kissé csontos karjaira. De kedvence, mégis csak a kecsesen vékony lábai voltak. Melleinek mérete viszont továbbra is komolyan aggasztotta. 

Keserű fintorral az arcán nyúlt a fáslit tartó kapcsokhoz. Lassú, óvatos mozdulattal tekerte le magáról az anyagot. Mélyen élt még benne az emlék hogy milyen kínokkal jár, ha tüdejébe hirtelen szabadul be a normális levegő mennyiség.

Mikor végzett összehajtotta a tört-fehér anyagot, majd újból tükörképére pillantott. Meglepetten fordult jobbra. Szemei tágra nyílva meredtek az oldalán kirajzolódó borda ívekre. Ujjaival tétován ért hozzájuk. Finoman simított végig simított rajtuk, akár a legpuhább szirmú virágon. Furcsa, hátborzongató érzés futott át a testén. Csupán néhány percnyi bámészkodást engedett meg magának. Épp annyit, hogy sikerüljön elhessegetnie a feje hátuljában csilingelő vészharangot. Miután ez nagyjából teljesült, kifejezéstelen arccal hagyta ott az egészalakos tükröt. Magához vette törölközőjét, s a fürdő fülkékhez sayszézott. A csobogó, bőrét kellemesen felhevítő víz alatt állva, már azon töprengett, hogy mit vegyen fel a „mesésnek" ígérkező gálaestre.

Szerzői megjegyzés:
Ennyi lenne az első fejezet. Igaz sokkal rövidebb, mint amikkel általában elő szoktam rukkolni, de ezt a történetet nem tervezem túl terjengősre írni. :)
Köszi, hogy elolvastad. Hamarosan jön a következő rész.