Négy fal között néma a sikoly,

akkor is, ha az ördögsikoly.

Magadban elfojtod a haragodat,

inkább ne hallják meg hangodat!

Keserű ízzel telik meg a szád,

a lelked másokat szitokkal ád,

tested belülről emészti a keserűség,

nem vezet más csak önfejűség.

S már nem bírod tovább!

Lélegzeted egyre szaporább...

Nincs ki meghallgasson,

nagy nehezen lenyugtasson.

Egyedül vagy a falak között,

az égboltról a nap is elszökött.

S ekkor eltört a mécses,

tekinteted ellenséges.

Az utcában egyedül álldogálsz,

miközben magadban sírdogálsz.