Üresen csengenek szavaid,
mintha a falnak beszélnél,
Reakciót hiába vársz, hisz
amúgy sem figyelnék.

Fecseghetsz nyugodtan,
Arcom pókerarcba húzom,
Bármit festhetsz nem érdekel,
Csak a por lesz rajtuk.

Beszélj csak nyugodtan a
Nagy bajaidról, bár kinevetlek,
Mert mást kezdeni nem nagyon
Tudok. Figyelsz te rám?

Lassan felfogod adni,
Hogy valaha beszéljünk,
Majd ha én akarok,
Beszélgethetünk.

Önzőnek tűnik tudom,
De nem nagyon érdekel,
Mindig meghallgatlak,
Akkor is, ha nem érdekem.

Reakciót nem adok,
Mert valahogy nem tudok,
Üres szavaid átmennek,
Mint egy üres vájaton.

Lassan elhallgatsz és
nem beszélsz hozzám már.
De nem érdekel, hisz a csend
lassan a barátommá vált,

Nem vagy a nyakamon és
végre nem kell figyelnem;
Az üres szavakra, melyek
amúgy sem érdekeltek.

Az hogy neked mi hogy
Esik, rég nem érdekel,
Hisz Te mindig vidám vagy,
Bajod úgysem lehet.

Majd figyelek rád amúgy is,
Ha sírva hívsz, onnan tudom is,
Hogy lehet a bajod óriási.
Majd akkor figyelek rád is.

Gyakran számolom, mennyit
Adok ki rád, ezzel gerjesztve
benned a magányt, s a
lelkiismeret furdalást.

Verseid néha elolvasom,
Bár nem hiszem, hogy értem,
A szomorúságod alaptalan,
Hisz nem mindent értek.

"Legalább most békén hagysz",
akkor is ha fáj is,
Remélem majd egyszer megint,
Gondolsz néha rám is.