Szívedbe markol
a kaparó érzés,
A lelkedbe tipor,
szornyű, bús haragja.

Másik szemeibe
Néz a kiszemelted
rossz szemmel tekinted
fiúd, aki éltet.

Másik lányt ölelve
halad el az úton,
Roppan most a szíved,
és folyik le könnyed.

Karba fonod kezed,
Megöl ez az érzés,
Borús lesz a kedved,
hiszen féltékenykedsz.

Utálod az élet,
Minden egyes percét,
Kóborolsz az úton,
Mint egy szellem ismét.

Megállsz épp a hídnál
letekintesz megint,
Háborog a tenger,
Hozzád szól ismervén.

Csalogat a hídról,
Utálod azt a lányt,
Nem érted, hogy miért,
nem választ téged már.

Vissza állsz a földre,
Letörlöd a könnyed,
Másnap reggel ismét
derüs fejjel ébredsz.

Megpróbálod magad,
Vidámnak tettetni,
Nagy levegőt véve,
Lassan elfogadni,

Szerelmed plátói,
kaparó ez érzés,
a lelkedbe tiport
ez a szörnyő érzés.