Fent a fellegekben jár Ő.
Barna hajában ezüst szálakkal
száll a széllel.

Lassan behunyva szemét elmereng,
Nagy levegőt véve elrebeg
Egy imát.

Éjfél után járunk.
Léptei elhalóan lassúak, ahogy roppan a padló.

Nem tudja merre jár, csak élvezi,
Élvezi, hogy lassan vége az
Utjának.

Haja ezüst szálai libbennek mikor
lefekszik, a toll puha ágyba,
Alszik.

Reggel mikor a nap be világ ablakán,
Ezüst szálai csendben pihennek
feje mellett.

Többet nem ébred fel ebben a világban, hisz már máshol lépdel,
Fent, a mennyországban.