Leírnám, ha megengeded,
Milyennek kellene lenned.
Te eged verő hatalmasság
Milyennek látnálak már.

Kedvesnek kellene lenned,
Szeretned és megfelelned,
nem dúlva-fulva lézengeni,
Ingadozva velünk lenni.

Beszélgetnénk, hogyha lehet,
Ám ha téved okos fejed,
Vörössé válik arcod és
Felemészthet a haragod.

Álandóan kiabálsz és fáj.
Fáj, ahogy hallom Hozzá
hogyan és miként beszélsz.
Elfelejted, hogy ki is Ő neked.

Segítenék: a másik feled.
Az, ki anno hozzád lépett
és együtt mondta veled az
igent. Igen Ő az, ki téged szeret,

vagy szeretett... nem tudom.
De nekem ez a fájó pontom.
Gondolhatsz rám minden
Rosszat. Kinézetre, személyemre,

De kérlek Őt kíméld meg,
Hisz nem érdemli mindig ezt!
Egyedül Ő dolgozik a lakásban,
Munkáját nem veszed észre!

Haza érve te rögtön alszol, míg
Ő furikázik értem, értünk...érted?
Sokszor fáradt, mert nem győzi
egymaga. De te ezt észre sem veszed.

Nem zavar, hogy sértő szavaid,
Egy-egy újabb tőrt szúrnak belé?
Nem ezt érdemli meg!
Engem sérthetsz, nem érdekel!

Már rég nem veszem fel, hisz
szívemet megkeményítettem ellened.
Én bírom a csapást, de dühít, ahogy
Vele beszélsz. Vedd észre magad!

Nem érdekel, hogy mit gondolsz,
Hisz mi nem kapunk szerepet,
De lehetnél önzetlenebb.
Túl nagy kérés lenne?

Nem csinálsz sokszor semmit,
Otthonról is elzavarsz már,
De látom már, hogy nem én vagyok
a hibás. Csak te vagy már.

Próbálkoztam számtalanszor
a képemet átformálni, számtalaszor.
Számtalanszor kerestem magamban a
nyamvadt hibát, de egyre tisztább.

Most tényleg a hiba nem
Bennem van. Csak Te benned,
Vedd már észre! Nem vagy te
egy hibátlan szent! A föld sem

Ott forog, ahol Te vagy.
Családod van, megvan még?
Nem látod, hogy széthullik épp?
Ilyen lenne egy apakép?

Karcos, törött és ideges?
Önző, önfejű és szertelen?
Szerinted ez rendben van?
Régen nem ilyen voltál.

Feltudtam nézni rád, de
Manapság valaki másra
nézek. Az nem Te vagy.
Hol a régi apám?

Add vissza és te menj el!
Kislányként szerettelek,
Most már megfolyt ez érzés,
Nem szeretlek!

Olyan rossz, hogy nem
tudlak. Fáj, de ez téged nem érdekel.
Könnyek közt ülve a padon,
Írom neked ezt, remélve.

Remélve, hogy elolvasod és
változtasz, bár ezt kétlem.
Számodra csak te létezel.
Te nárcisztikus kép...

Ilyen lenne egy apakép?