Csendes megadással türöm sorsomat

Ajkam egyetlen panasz szót sem ad,

Csak a köny mely titkon a szememben ragyog,

Mondja: hogy napjaim boldogtalanok.

Vissza, vissza szólok a múltidökbe.

Gyógyulást az sem hoz beteg lelkemre,

S amig szivem vérzik arcom mosolyog,

Legalább azt hiszik: hogy boldog vagyok.

Boldognak látszom az élet színpadán,

Nevetek akor amikor sirhatnám.

Tetetett jó kedv az egész életem,

Pedig igazában véve kin és gyötrelem.

1920. április 18.