Zokogok, sírok végtelen!
Mondd, mért teszed ezt énvelem?
Másra se bírok gondolni,
Szívem nem tudom oldozni!

Bilincsben vergődök régen,
Ha még sokáig tart, végem!
Próbáltam már elfeledni,
Oly könnyedén elengedni!

De ő bizony nem engedte,
Csak kapaszkodott lelkembe.
Úgy szorított, perzselt a vágy,
Torkomba mart, szíven talált.

Könnyeket csalt két szememből,
Vércseppeket sok sebemből.
Csak feküdtem, csak zokogtam,
Végig szédülten forogtam.

Egyre enyhült, mondtam Vége!
Boldogan táncoltam végre.
De hát tudjuk, nem kegyelmez:
Vissza is tért. Kinek kell ez?!

Azóta se hagy békén már.
Itt lesben áll, ott engem vár.
Elérte hát, amit akart:
Szétmarcangolt, szívembe mart.