Átlagosnak nézek ki,

Mert a külsőm ezt mutatja meg az egészből,

De a lelkem rejlő tudás olyan,

Mintha több ezer év szenvedését hordozná magában.

Ez vagyok én,

Elképesztően idióta,

De mégis hűséges diák,

Mert tudom mikor mit és hogyan kell végrehajtanom?

Hamis mosolyomat a világ felé mutatom

És abban reménykedem,

Hogy e zord valóság,

Egyszer csak a múltba vész.

Hiszen ez vagyok én,

Mert felismertem,

Hogy az együtt töltött idő,

Amit emlékekkel és nevetéssel raktunk tele,

Azt már nem veheti el tőlünk semmi sem.

Tudom ez csak egy lehetőség a sok közül,

De mégis megmutathatok valamit abból,

Amit már 7 éve fejlesztek egyre jobban

És szebben fejezzem ki magam,

S ez tesz azzá az emberré,

Ami most vagyok.

Akárhányszor elgondolkoztam,

Hogy mit is akarok elérni az életben

És mindig ugyanabba a zsákutcába jutottam,

Mert nem vágyok semmiféle nagy dologra,

Nekem az is elég,

Ha elismernek,

Szeretnek,

S emberszámba vesznek.

Előretudtam az utam nehézségeit,

Élveztem a jót,

De mégis szenvedtem a bűnbánattól,

A kudarcok végtelen hosszúságától,

És attól a rejtett tudástól,

Amit Istentől kaptam,

A küldetésem beteljesülése érdekében.

Ez vagyok én,

Egy kiválasztott a sok közül,

De az új remény hajnalán,

Az igazság órája elérkezik.