Az érzések, mint rózsaszirmok a felhorkanó szélben,
könnyeden s csillogva szálltak a nyáreleji reggelen,
mégis, amint földet értek,
fekete üvegcserépszőnyeggé merevedtek,
egyetlen pillanat műveként,
csupán hasogató visszhangként,
zúzódtak számlálhatatlan, porszemnyi szilánkokra,
s talán nem volt oly' hosszú, mint a képzet tudatta,
az a piszkos port s száraz avart sodró keserűség,
éppen csak nekem tűnt többnek élethosznál,
de lehet, a lelkem mezejének magányán,
szívem, a fantáziám kezét fogva, rossz helyen kószált.