Néha van, hogy kicsikét kábít,
de általában előtted is ásít,
tedd le a sarokba a logikát,
ezen a földön nem az vár,
rád nézek és érzés beugrik,
hogy mi, azt nem akarod tudni,
az élet már csak ilyen,
néha azért nem árt mégsem,
de talán ezzel már elkéstem:
ne a gerinced akaszd szögre,
hanem az érzést vésd a bőrbe,
botlás helyett sötétben, ködben,
nézz előre, oldódj fel a csendben,
nem mindig mást nézd fancsali arccal,
magad felett mégis van hatalmad,
csakhogy mégis, kimondom én is:
kompenzálod, ami nincs meg fejben,
nincs akarat; eszed fel erővel sem éri,
felvett stílus mellett önelégülten,
persze; elhiszem, te vagy itt minden,
csak egyvalami a gond ott bent:
tehetséged még hülyének lenni sincsen.