Oldozd, el végre szívemet,
neked is látnod kell a színeket,
ahogyan mind a nap új útra kell,
az éj menekül vereséggel telve el.

Oldozd, el végre lelkemet,
megtette a pillanat, amit lehetett,
tudd meg, könnyekben létezett,
egyikünké sem lehet kettőnk élete.

Az idő múlt és fordult a világ,
nincsen már ember egymás iránt,
azt hiszed ropog az a tűz még,
de csak hamvakat fúj a szél.