Ragyogó kis csillagocskák, sötét éjjben villanyocskák.

Sötét égre feltekintek, ott voltak ők, égi kincsek.

Már nincsenek, elkéstetek, évszázada már nincsenek.

Mert a csillag fénye míg ide ér, addigra már, kihunyt körték ők, elkéstél.

Cserélődnek ők, de minek?! Halott fényük, emléket ad, a nem létezésüknek.

Nézd csak, réges rég, volt ott egy csillag. Csillogott míg élt, de meghalt.

Fénye, ad fényt éjszakában, el ne felejtsd, volt egy csillag.

De ha elfelejtenéd, se baj, hisz hazádban, még emlékszik rá, 10millió Magyar.

De ha eszedbe jut talán, tudd, hogy rád is gondolnak ám.

El ne feledd, meg ne tagadd, a jó dolgokat, mert ha elhiszed, hogy nincsenek, oda vesznek a drága kincsek, a csillagok.

Minden egyes hittetlennel, kevesebb lesz az ég.

Mert elveszik a remény, és értelem, a részletben, mely mindenkit tönkre tett, már egyszer az életben.