Elismerem, olykor bűnös vagyok
Nem táplál a türelem, csupán a harag mit magamba folytok
Nem célom hogy fájdalmat okozzak
De ha szám kimondja, eszem nem mindig akarja
Őt mindig jobban szeretted
Őt védted, s engemet megvetetted

Pedig nem vagyok én egy szörnyeteg
Csak egy kicsit elveszett
Szerinted viszont ami vagyok; szörnyeteg
S kicsit sem elveszett
Őt mindig másként szeretted
Őt óvtad, s engemet hagytad kedvtelen

Lehet túlzás mit érzek
Szabad e ezt, vagy csak félek?
Gyűlölni fog ő is mint te minekután
Elhinted benne a harag szikráját
Kettőnk közül mindig őt védted
De nincs jogom sírni hisz én volnék a szörnyeteg

Mikor azt mondtad, ténylegesen is őt választanád
Tudtam bár de reméltem hogy feltételezésem csupán koholt vád
Szeretsz ez tény, de az ifjabb bimbó a fán
Mindig szerethetőbb mint az amit már eluntál
Őt választod, kimondtad
Megérném a napot mikor ezt visszavontad