Egyre nehezebb kezelni a dolgokat,
Ugyanúgy mindent csinálni boldogan,
Nem elsírni magam ha rád gondolok,
Rájönni, hogy most igazán tehetetlen vagyok.

Nem összefutni veled a folyosón,
Arra gondolni, hogy már, vagy, hogy ha mégsem akkor....
Ezek után nem lelombozódni,
Nem az érezni, hogy bele fogok halni...

A legnehezebb mégis az önmegtartóztatás.
Úgy elmenni melletted, hogy megtörjön a varázs.
Legalább az ne fájjon, hogy akármit is teszek,
Számodra én mindig is közömbös leszek.

Hiszem, hogy nem fog örökké fájni,
Hogy egyszer majd érzések nélkül foglak nézni.
De valahol, mégis szép ez az egész,
Az álmok, az érzések, minden olyan merész,
Abszurd, ám mégsem hihetetlen...
Mert kicsit sem bánom, hogy beléd szerettem.

************

Köszönöm, hogy elolvastad!