Becsukom a szemem, fekete minden...
Kinyitom, de nem változik semmi sem.
Fekete fellegek és fekete eső,
vérzik a szívem, jóvá tenni már késő.

Ablak előtt ülök, fekete az ég is,
üvölt a csend és üvöltenék én is.
Halkan sírnak a fák, minden szürreális,
lelkemben már elkezdődött az apokalipszis.

Ágyamra fekszek, csendben a plafont nézem,
múltra vissza gondolva vérezni kezd szívem.
Vérezni kezd és abba nem hagyja,
könnyezve gondolok arra, ki bánatom okozta.

Fájón gondolok rád mert fogtad két kezem,
mosolyogva hazudtál, hogy nem engeded el sosem.
Ellöktél magadtól még is, hazudtál nekem...
Hát hazudjak most én is kedvesem?

Vissza gondolok a pillanatra, mely a szívembe égett,
de neked hála már nem hiszem el a tündérmeséket.
Szemem kinyitom, oly' messzire futnék innen,
Rettegve látom, hogy fekete... Fekete minden...