Álmosan pislog a kinti világ,
Mégis éberebb, mint én bármikor
Hallom a természet bús sóhaját,
S én is ott vagyok benne valahol.

Ott vagyok a keringőző szélben,
Én vagyok a bús dal, mit énekel,
Én vagyok a vízcsepp a zöld levélen,
S az elejtett mag, mi véletlen kikel.

Ott vagyok a madárcsicsergésben:
A benne csendülő remény vagyok,
Én vagyok a rezgés a harmatos fűben,
Mert védtelen hangyaként ott bujkálok.

Az ég kékjét átszelő fátyolfelhők
homályában is ott vagyok,
S a felhőkkel együtt, ha sírnak ők,
Én is velük zokogok.