Kegyetlen tréfát űz velünk az élet
Elgáncsol és belénk rúg, ahol csak lehet
Minduntalan kemény gátat szab elénk
S mint vihar sodorja a bajt felénk.

Gúnyt űz reménytelen álmainkból
Elegünk van kegyetlen játszmájából
Messziről hallom gonosz kacaját,
Ha előre lépnék, visszaránt.

Az élet egy hatalmas sakktábla
S mi csak a bábuk vagyunk rajta
Elbotlunk, felállunk, vétkezünk, sajnálunk
Felszáll lelkünkből elgyötört sikolyunk.

Mind szörnyek lettünk, az élet tett azzá,
S mindhiába fohászkodunk hozzá,
Imára kulcsolva vérző kezeinket
Nem hallgat meg, gonoszul kinevet.

Ide hallom, hogy gonosz kacaja zeng
S lelkem tévelyeg egy szakadékban lent
Ahová az élet taszított le mélyen
Vér csorog le sebzett lelkemen.

Mind gyengék, gyarlók, vétkesek vagyunk
Javulni soha, de, soha nem akarunk
Hagyjuk, hogy a sors irányítson minket
Kegyetlenné faragva keserű lelkünket.

Ebben a megrontott, mérgezett világban
Az élet űz velünk tréfát minduntalan
Falakba ütközünk, kövekben elbotlunk
És ő nem segít, hanem nevet rajtunk.

Ez az élet, tanuld meg élni.
Aki gyenge, az el fog bukni.
De mi mind gyávák, gyengék vagyunk
Javulni, ó, soha nem akarunk.

▪▪

Khm, hát nem egy pozitív vers.🤔 Nem is mostanában írtam, hanem több ideje, viszont azt hiszem, mindünk életében vannak pillanatok, amikor pontosan így érzünk.
Azért remélem, a 2019-es évben egyikünknek sem ez az életérzés fogja jellemezni a mindennapjait.