A magány tengerében elveszek
Szépen lassan elsüllyedek,
Mi lesz, ha teljesen elmerülök,
S soha meg nem menekülök...?

Nincs erős kar, aki kimentene,
El fogok hát veszni így örökre?
Bőrömön a magány művészként hegedül,
Egyedül vagyok most, egyes-egyedül.

Beszéd hangja szűrődik át rajtam, hidd el,
De hát mi vagyok én, teafilter?
Napellenző, mely megszűri a sugarakat,
Csakúgy, mint most én a szavakat?

Utálom, vagy nem utálom,
Ezt már én magam sem tudom,
Remélem, hozzá lehet szokni,
És nem fog mindig ennyire fájni.

Üvöltsek, hogy meghalljatok?
Törjek ki néhány ablakot?
Menjek eret vágni borotvapengével,
Vagy épp szép csendben sorvadjak el?

De legalább ti, drága gondolataim
Itt vagytok nekem, mint hű társaim.
Minden rendben. Elmém lecsendesül,
Talán mégsem vagyok annyira egyedül...