Amint beléptem a házba, meg sem álltam egészen a szobája ajtajáig. Halkan kopogtam, de nem kaptam választ. Benyitottam, de sehol sem találtam, mígnem feltűnt, hogy a teraszra vezető ajtó, nyitva van. Békésen szunyókált, így nem zavartam. Lementem a konyhába, hogy harapjak valamit. Teresa éppen idulófélben volt.

-Sebastian, tehetek érted valamit mielőtt elmegyek?-néz rám mosolyogva. Teresa kicsi korom óta a családunknál dolgozik. Ő felel az ételekért és mindenki az ő keze alá dolgozik. A szobalányok, a sofőrök. Mindenről tud és mindent hall, ami a házban történik.

-Dehogy, menj pihenj csak.-nyomok puszit a homlokára. Mintha a második anyukám lenne. Mindig rengeteget törődött velem és sokat segített Sarahval is, mikor ketten maradtunk. 

-Jól láttam, hogy nem egyedül jöttél?-veszi lejjebb a hangerőt. 

-Igen. Lina most pár napig itt lesz.

-Csak nincs valami baj a férjével?-próbálja elrejteni, hogy mennyire feldobja a hír.

-Ne is próbálkozz. Most nem mondok többet. Tudod mit mondanak arról, aki kiváncsi.-mosolygok, mire csak egy legyintést kapok válaszul és ki lép a bejárati ajtón. 
Összedobtam egy kis gyors vacsorát, mert az anyám bármelyik percben megérkezhet Sarahval, aki fogadni mernék farkas éhes lesz, mint mindig. Meg persze Lina sem evett gondolom egész nap, valamit belé is gyömöszölnöm kell. Pont befejeztem a terítést, mikor a kicsi lány szaladt felém. 

-Apaaa!-guggolok le és jól megölelgetjük egymást. 

-Szia picikém. Milyen volt a nagyiéknál?

-Képzeld, kaptam egy új babát. - vigyorog. 

-Na ne viccelj! Had lássam.-már rohant is vissza a nagyihoz, hogy a táskából előhalássza a százeggyedik babáját. 

-Van hozzá egy csomó minden. Még kutyusa is van. Nézd.-tart felém egy apró fehér kutyust.

-A nagyi nem bízta a véletlenre.-nézek anyámra, aki csak mosolyogva vállat vont.

-Nekünk is lehet egy kutyánk?-néz rám boci szemekkel. Témánál vagyunk. 

-Picim ezt már megbeszéltük. Nem lenne időnk egy kutyusra. Majd ha egy kicsit nagyobb leszel, kapsz egyet oké?-nagyon elszontyolodott. Az előző jó kedve eltűnt,..

-Mit hallok?-lép be a konyhába Lina.-Ez a cuki kislány hazaért végre?-mosolyog rá. - Üdv, Mrs Gonzáles.-a legjobbkor.

-Caaaty.- olyan gyorsan futott, hogy majdnem elcsúszott a konyhakövön, de sikerült Linának elkapnia és felvette az ölébe.- Mi töjtént az ajcoddal?

-Nem voltam elég óvatos. Sikerült egy nagyon nagyot esnem tudod? Ezért kell neked is lassabban rohangánod itt bent. 

-Adhatok já gyógypuszit? Apa nekem mindig ad ha fáj valamim és mindig beválik.

-Tényleg? Na ide vele.-tartja oda az arcát mosolyogva. Nagyszerűen bánik a gyerekekkel. Én csak mosolyogva nézem őket, anya addig hozott egy üveg bort magának.

-Jobb?-nézi nagy szemekkel.

-Tudom kihez kell fordulnom ezek után. Már nem is fáj.-puszilja meg ő is. 

-Készítettem egy kis vacsorát...

-Ülj mellém!-szakít félbe Sarah és már rángatja is az asztalhoz. Tudtam, hogy neki nem fog nemet mondani így gyorsan az asztal közepére tettem az ételt és hoztam egy plusz terítéket anyunak is, majd helyet foglaltam én is.

-Nagyon jó illata van.-hajol a tányérja fölé Lina. -Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.

-Sok minden van még a tarsolyomban, amit nem tudsz rólam.-kacsintok rá.

-Gratulálok Catalina. Hallottam, hogy maga lett az új kerületi ügyész. A szülei igazán büszkék lehetnek magára. 

-Köszönöm asszonyom. Igazából nekik még nem mondtam el. Ma kicsit sűrű volt a napom. De valószínüleg apám nem fér majd a bőrébe. Nem mertem beavatni hátha végül mégsem úgy jött volna össze ahogy terveztem. 

-Érthető. Nagy dolog amit képvisel. Nem kis bátorság kell ehhez a munkához. A sok rossz embert a rács mögé juttatni nem lehet könnyű. Nem jár következmények nélkül.-kortyol a borából. Idő közben töltöttem Linának is, tudom, hogy ő is szereti. 
-Nem egy konfliktus akad, de nem vagyok egy könnyű eset. Nem hagyok egyszerű döntést vagy lehetőséget senkinek. 
-Ambíciózus. Tetszik. Sokra fogja vinni még ezen felül is. -emeli a poharát és koccintank.
Még elbeszélgettünk , Sarah addig körülöttünk sertepertélt, játszott, futkározott. Míg végül Lina be nem adta a derekát és felmentek, hogy megmutassa a babaházat, amit szülinapjára kapott. Így ketten maradtunk. Anya és én. Sosem túl jó kombó.

-A férje verte meg?-teszi le a poharat az asztalra. 

-Nem, akkor már nem élne az a kis...-szorítom ökölbe a kezem. -El fognak válni. 

-Nem engeded, hogy kicsússzon a kezeid közül, ugye?-vonja fel a szemöldökét.-Ilyen nőt nem találsz minden bokorban. Évek óta sóvárogsz utána.

-Anyaa. Boldog volt. Próbáltam túl lépni, megismerni másokat, de valahogy mindig beférkőzött közénk úgy, hogy mégcsak ott sem volt. Ha ő is szeretné, akkor persze, hogy nem.-mondom, mire kuncogni kezd.

-Kisfiam. Ez a nő odáig van érted. Csak még ő se tudja. Most túlságosan össze van törve, de hidd csak el nekem, ha eljön a megfelelő idő, nem fog elutasítani téged.

-Ti nők.-forgatom a szemeim. 

Másnap reggel munkára készen lementem a földszintre, hogy bedobjak valami reggeli félét. Befordultam a konyhába és az asztal tele volt pakolva mindenféle finomsággal.

-Áááh jó reggelt.-köszön Lina. - Remélem nem baj, hogy önállósodtam picit. Nem tudtam aludni, gondoltam készítek valami reggelit. 

-Jó reggelt! Dehogy baj, csak nem számítottam rá, hogy ilyen korán ébren leszel.-mondom és ellopok egy gofrit. 

-Gondoltam a hét további részét kiveszem, hátha kicsit szebb lesz az arcom. Úgy is mindenki azzal lenne elfoglalva vajon mi történt velem. Így megkímélem magam ettől. Hazamegyek összeszedem a rumlit amit csináltam. -húzza el a száját.

-Ne segítsek? Vagy ha gondolod küldhetek valakit.

-Köszönöm, megoldom.-egy halvány mosolyt küld felém, de nem nagyon nyugtatott meg. Majd vetek rá nap közben egy pillantást. 

Katalina szemszögéből:  Cam felhívott, hogy mindent elintézett, de mindent tudni akart szóval eljött hozzám és segített a takarításban. Nem lehet ezt a nőt lerázni holmi gyenge kifogásokkal, mint hogy egyedül szeretnék lenni, nem kell segíteni,..stb. Mikor kinyitottam az ajtót, meglepett arcot vágott. Gondolom nem számított arra, hogy ilyen szépen festek. 

-Csajszi, jól ellátták a bajod.-húzza el a száját és már félre is taszított az útból.

-Szia neked is. Persze gyere csak be, ismered a járást.- csukom be az ajtót és megyek is utána a konyhába.

-Kisanyám. Kicsit elminimalizáltad a dolgokat. Azt mondtad, hogy van egy kis kupi. Ez ez..itt mintha kitört volna a harmadik világháború. -néz körbe, majd lerak egy jó nagy szatyrot a pultra. -Hoztam egy kis segítséget.-vigyorog, miközben veszi elő a bort és a tequilát.

-Én nem iszom.-nézek rá komolyan, mire egyszerre nevettük el magunkat.

-Már majdnem bevettem.-veszi elő a poharakat. 
Elmeséltem mindent az elejétől. Minden közös holminkat zsákba raktam és kidobtuk a szemétbe. Mindentől meg akartam szabadulni, amiről csak eszembe juthat vagy netalán tőle kaptam. A zene üvöltött a hangszórókból a kanapén heverve egymás körmeit festettük, mondjuk ez nem tudom mennyire bizonyult jó ötletnek, de a végeredmény egész szép lett. 

-Tudod, mikor megismertétek egymást, azt hittem nem állhat közétek senki és semmi az ég világon. Tökéletesnek láttam azt ami köztetek volt. Mindig azt kívántam, hogy sikerüljön olyan embert találnom magam mellé, akivel ugyan így élhetek. Minden gond nélkül.

-Annyit járt a nyakamra annak idején, hogy bármit is elérjen. Álmomban sem gondoltam volna, hogy így ér véget köztünk, azt sem gondoltam, hogy valaha is el fogunk válni. Ha pedig már itt tartunk. Szeretném a segítséged kérni. Rád bíznám a papírokat. Nem tudnám egyedül megcsinálni.-iszom meg a maradék kis bort a pohárból. 

-Számíthatsz rám mindenben. Bármi van hívj és állok rendelkezésedre.-szorítja meg a kezem.-Most pedig tombolj ki magadból mindent.-húz fel a kanapéról és elkezdi rázni a csípőjét. Önfeledten táncoltunk, ugráltunk a nappaliban, így nem hallhattuk, hogy akárki is keresne bennünket. Eléggé megijedtem, mikor forgás közben megláttam a falnak támaszkodó kukkolónkat. 

-Jesszusom Ian, a frászt hoztad rám. Nem tanultál meg kopogni?-veregetem a mellkasom hátha rendeződik a szívverésem.

-Azt hiszem ekkora zaj mellett csinálhattam volna bármit, nem hiszem, hogy hallottátok volna.-mosolyog.-Nagyon jól mozogtatok. Nem akartam megzavarni semmit.

-Ahhha. Igen. Tuti a hátsónkat és a melleinket bámultad.-önt ki egy kör piát Cam.-Csatlakozol?-tart felé is egy poharat.

-Nem köszi, csak gondoltam ránézek Linára miként boldogul, de látom elég jól.-néz az üvegekkel teli asztalra.

-Nem nagyon válogattunk. Minden ment a szemétbe. Nem szívesen nézegetném ezek után.-dobom le magam a kanapéra Ian mellé. -Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy mellettem vagy. Nem tudom ezt a sokmindent neked soha sem törleszteni.-bújok hozzá egy szoros ölelére, mire körém fonja a karjait. Úgy simulok hozzá mint egy kiscica. Magamba szívom szépen csendesen az illatát. Istenem az illata. Mámorító. 

-Mit tervezel ezután?-teszi fel azt a kérdést, amire még nem találtam megfelelő választ. 

-Azt hiszem átfestem az egészet. Lecserélem a bútorokat. Teljesen újjá varázsolom, ahogy magammal is teszem. Nem maradhatok egy mókuskerékben. Cam elintézi nekem a papírokat és minél előbb megszabadulok a Russo névtől. -ekkor pedig kulcszörgést hallok a bejárat felől. -Na neeem.-indulok el kifelé, de ő gyorsabb volt. A folyosó másik végén állt, velem szemben. Meg sem állt addig, amíg csak centiméterek választottak el minket. Bármennyire is szerettem volna távolabb kerülni tőle, legyökerezett a lábam és nem tudtam mozdulni. Az arca duzzadt volt és lila, ajka és szemöldöke is felszakadt. 

-Szia.-csak állok és nézek rá egy hang sem jön ki a torkomon. -Kerestelek tegnap. Megbeszélhetnénk a történteket. 

-Menj el Nicolas.-áll fel Cam, hogy kikísérje, de maradásra intem.

-Kíváncsi vagyok mit is mondhatnál még. -teszem karba a kezeim.

-Lehetne négyszemközt?

-Haver, ha nem akarsz magadban több kárt, tegyél úgy, mintha itt sem lennénk.-teszi keresztbe a lábait Ian.

-Sebastian, magunkra hagynátok, kérlek!-fordulok felé csillogó szemekkel, mire szó nélkül felállnak és kisétálnak.

-Mit keres itt ez a barom?-hördül fel Nic.

-Ian nem egy barom és szerintem nincs hozzá túl sok közöd. Azt hittem másról akarsz beszélni.

-De az. Nézd meg mit csinált velem. Hogy hihetsz el ennek az alaknak bármit is?-meglepődtem, Ian egy szóval nem említette, hogy bármi incidens történt volna köztük.-Szeretném ha tudnánk folytatni a kapcsolatunkat ott, ahol abbahagytuk.-mikor ezt kimondta, nevetésben törtem ki. Alig bírtam abbahagyni, de ő ugyan olyan komolysággal nézett rám. Ekkor döbbentem rá...

-Te ezt most komolyan gondoltad? Azok után ami történ, neked még van pofád ezzel a dumával ide állítani? -felment bennem a pumpa.

-Miért fújod fel ennyire? Te szinte soha nem voltál itthon Catalina. Családot akartunk alapítani, gyerekekkel, mindennel, ahogy azt kell. De szinte mindig magam voltam, magányos voltam és kétségbe esett. A sok évnyi próbálkozás kizökkentett ebből a kapcsolatból. Nem gondolkoztam. Emily beállított egy meghívóval és csak úgy megtörtént.

-Te most komolyan az orrom alá mered dörgölni, hogy az miatt keveredtél össze a húgommal, mert nem estem teherbe tőled? -nézek rá hitetlenkedve.-Mindenem neked adtam. Mindent magunkért csináltam. A jobb és boldogabb életünkért. Miért nem tudtál egyszerűen leülni és megbeszélni velem a dolgokat, mint a normális hétköznapi embereket-emelem fel egyre jobban a hangom.-Igen, sokat voltam az irodában, de te egyszer nem kértél meg rá, hogy ne tegyem. Azt hittem mind a kettőnknek megfelel így, ahogy van. Nem szóltál egy rohadt szót sem, hogy neked ez így nem jó. Csak egy szavadba került volna, és itt lettem volna veled. A k**va életbe. A babára pedig mindennél jobban vágytam volna. Szerinted én nem rugózok minden nap azon, hogy miért nem jött össze? Miért nem válhatott belőlem még édesanya? Akár hányszor elsétál mellettem egy kisgyerek, a gondolattal játszottam, hogy vajon a mi kicsikénk milyen lenne.-zokogok előtte.

-Akár hányszor találkoztál ezzel a Sebastiannel, mindig későn értél haza. Vele van egy különleges kapcsolatod. Féltékeny voltam rá, nagyon is.Mindig azon rágódtam vajon mit csináltok. Folyton az ő kölnijét éreztem a ruháidon és végig az volt bennem, hogy megcsalsz vele. Így adódott egy lehetőség, én pedig éltem vele. Visszagondolva örülök, hogy nem estél teherbe. Most könnyebb búcsút intenünk egymásnak. Talán még sem voltál olyan tökéletes választás, mint ahogy mindenki látja.-néz rám lesajnálóan.

- Huhh. aljas vádak, amiket felsoroltál ​​ellenem, főleg, hogy nincs is alapja. Az esküvőnkön hűséget fogadtunk egymásnak. Én ezt komolyan is gondoltam, veled. Ian pedig nem kért tőlem soha semmit. A gyűrű a kezemen volt minden áldott nap, minden percében. Nem lettem volna képes mással ágybabújni tudván, hogy van egy férjem aki itthon vár. De te, szinte már hozzám se értél. Ehelyett inkább vígaszt kerestél más karjai közt. Gratulálok. A papírok holnapra az asztalodon lesznek, ezt pedig,-veszem le a gyűrűt az ujjamról.-dugd fel a seggedbe. Most pedig takarodj....-meg sem mozdul.-TAKARODJ! KIFELÉ!-neki esek. Taszigálom kifelé. Vissza sem nézett. Az életünk, amit a hosszú évek alatt felépítettünk, egy pillanatok alatt semmié vált. Az ő szemében ezzel kapcsolatban megkönnyebbülést láttam, ő már nagyon rég feladta. Visszasiettem a házba. Éreztem a kitörni készülő zokogásom. A nappaliig jutottam, a földre rogytam. Az egész testem rázta a zokogás.