1.

Verity andalgott az utcán. Közel félórás útból másfél órás lett. Meg- megállt, minden követ, füvet, virágot, szökőkutat megcsodált, megszagolt. A lelek megtelt lelkesedéssel, boldogsággal. Tudta, hogy most minden álma, vágya teljesülni fog. Belépett a posta épületébe. Sokan álltak előtte a sorba, de türelmesen kivárta a sorát. Remegő kézzel nyújtotta be a két levelet, mereven nézett az asszonyra, aki odabent ült. De a postáskisasszony nem foglalkozott Verityvel és a levelével. Automatikusan elvett, majd adta vissza a visszajárót. Verity Boldogan lépett ki a posta épületéből, de a boldogsága nem tartott sokáig, másodpercek alatt szertefoszlott, miután a posta ajtajában beleütközött hőn szeretett unokahúgába.

– Á, nicsak, kit nem látnak szemeim. Csak nem adtad fel, azokat az átkozott leveleket? Tildáról lerítt a kíváncsiság. Nyakát nyújtogatta, de unokatestvére kezében nem látott semmit, kivéve a táskát. Már nyújtani szerette volna a kezét a táska felé, hogy kirántsa Verity kezéből, s belenézzen, de félúton megállt. Igyekezett urrá lenni a kíváncsiságán.

– De, képzeld! S továbbra is arra szeretnélek kérni, hogy hallgass róla!

Látszott rajta, hogy nem tetszik neki unokahúga kérése. Tilda legszívesebben világgá kürtölni, hogy unokahúgának elmentek otthonról. Tilda felhúzta az orrát, és kissé undokan válaszolt.

– Jó, nem kell állandóan felhozakodnod vele. Nem gondoltam rólad sohasem, hogy ilyenre is képes leszel egyszer. Remélem, hogy legközelebb, nem a temetéseden fogjuk egymást viszontlátni.

Verity tátott szájjal nézett Tildára. Percekig így nézett rá, majd nagyot nyelt és visszakérdezett.

– A temetésemen? Ezt hogy érted?

– Olvastam nem egyszer, hogy néhány gyilkos, a társkereső hirdetések útján keresik áldozataikat. Persze, a te két vámpírod, biztos kivételt tesz, ha belenéznek a két szép szemedbe. – Jót nevetett, saját kárörvendő megjegyzésén.

– Befejezted? Még is mit képzelsz magadról? Egy hívő ember nem beszél így! – Tilda még mindig nevetett. Kárörvendően, ami Veritynek egyáltalán nem tetszett, még a hátán is felállt a szőr. Megütötte unokatestvére vállát. – Jut eszembe. Nálam hagytatd a könyvedet, és néhány papírt.

Tilda végre abbahagyta az ördögi nevetését. Tilda úgy nevetett, hogy még a könnye is kicsordult.

– Neked hagytam ott, hogy olvasd el. Én csak jót akarok neked. Tényleg! Hidd már el végre! Vámpírok nem léteznek! Egy valaki létezik. Ő pedig maga a teremtő.

– Én pedig azt mondom neked erre, hogy nem fogom elolvasni, mert nem vagyok rá kíváncsi. Én jól tudom, hogy léteznek, és erről a felvetésemről senki sem fog letéríteni. – Verity elindult, de egy percre még visszafordult. Tilda ott állt megrökönyödve, tátott szájjal. – Egyébként csak annyit akarok hozzáfűzni, a lapon található megjegyzésedhez, ha Isten megteremtette a Földet, megteremtette az embereket, velük együtt megteremtődött a jó és a rossz, vagyis a gonosz.

Tilda visszakiabált.

– Ez nem igaz!

– De igaz! Még annyit mondanák ezzel kapcsolatban, hogy köztük is, mint az emberek közt, van jó és rossz.

Erre már nem válaszolt. Dúlva-, fúlva faképnél hagyta Verityt. A lány megvonta a vállát és hazaindult. Napok teltek el, de semmi sem történt. Verity egyre idegesebbé vált. 1 hét múlva érkezett meg a várva várt e-mail.

Kedves Verity!

Rionard vagyok. Láttalak téged annak idején, vagyis pár hete a belvárosi kávézóban, nem messze ültem tőletek. Mindent hallottam, amiről kiabáltál. Boldog vagyok attól, hogy hiszel a vámpírok létezésében. Léteznek! S ha magadban is hiszel, találkozzunk, ugyanott. Válaszod várom. Üdvözlettel. Rionard.

Verity többször újra és újra átolvasta a levelet. Nem akarta elhinni azt, amit lát. Egy vámpír, egy igazi vámpír írt neki, válaszolt az üzenetére. Léteznek, léteznek, igenis léteznek. Tilda pedig elmehet a búsba. Itt a bizonyíték, hogy léteznek. Igyekezett lehiggadni. És ha Tildának mégis igaza lesz, és átverés az egész? Nem. Biztos, hogy nem. Ez igaz. Rionard. Milyen szép neve van. Verity nem késlelkedett a válasszal. A férfi ugyanabba a kávézóba kérte a találkozót, ahol hetekkel ezelőtt unokahúgával veszekedett a vámpírok miatt. Bízott abban, hogy a kávézó dolgozói azóta elfelejtették azt a kis incidenst. Csupán két dolgot kellett kiküszöbölnie: a probléma maga az unokahúga és az anyja volt.

2.

Verity egyre furcsábban viselkedett, amely az anyjának is feltűnt. Nem szólt, nem kérdezett rá, lánya furcsa viselkedésére. Verity fel- alá közlekedett az emelet és a konyha között. Alig evett, ivott, nem ment el otthonról, naphosszat a gépe felett ült, és a billentyűt püfölte, kezében egy noteszt cipelt, amit nem tett le, szorosan fogta, és írogatott. Mindent aprólékosan megtervezett. A napok gyorsan teltek és már csak egy nap választotta el a találkozótól. Így tervet kellett készítenie az anyja leszerelésére. Ám a soros közbe járt, szerencséjére, pozitívan. Anyja aznapra nagybevásárlást tervezett, így késő estére volt várható, hogy hazaérjen. Hívta a lányát is, de Verity fejfájásra hivatkozva, otthon maradt. Verity szíve zakatolt, valahol félt a találkozástól. Egyfolytában Tilda gúnyos hangja visszhangzott a lelkében. „átverés" Legyintett egyet, és igyekezett Tildát elhessegetni maga elől. Ami sosem volt rá jellemző, a tükör elé állt és egyik ruhát cserélte a másikra, miután rátalált a megfelelő öltözékre, egy kékszínű ujjatlan pólóra és egy rövid, fehér színű sortra, kisminkelte magát. Bízott magában, bízott abban, hogy a mai nap fordulópont lesz az életében. Dobolt az asztalon, eszébe jutott az, hogyan fogja a fiút felismerni, hisz nem küldött magáról fényképet. Az idő megállt, percenként nézett rá az órára a falon, lassan telt az idő. Aztán eszébe jutottak a barátai. Még nem is tájékoztatta őket arról, hogy a mai napon végre randizni fog. Hisz anyjával se közölte a ma délutáni programját. Elnevette magát. Eszébe jutott, ha összejönne a dolog, hogy mutatná be Rinardot anyjának. „ Anyu figyelj! Ő itt Rionard, aki vámpír! Polgári foglalkozását ne kérdezd, mert ő egyszerűen: A vámpír!". Jó negyedórát kacagott magán, majd elgondolkodott a felvetésén miszerint fel kellene hívnia a barátait, aki már nem is tekinthetőek annak. Kivéve: Marianne. A szó szoros értelembe az évek során lekoptak, néha az volt az érzése, hogy csak azért barátkoztak vele, mert egy lexikon volt számukra. Páran maradtak csak mellette. Nigel, Andrea, Peter, Monica, Bianca,Vanessa. Andrea már férjhez ment az államvizsga után egy évvel. Vanessa a helyi rádióban dolgozik műsorvezetőként, Nigel pedig újságíró. Nigellel véletlenül lettek barátok. Őt Vanessa mutatta be neki, mert drága barátnője úgy hitte, hogy a fiú számára a nagy ő. Marianne gyerekkori barátja. Nemcsak hogy szomszédok voltak, hanem egy osztályába jártak általánosba. Peter, Andreával együtt, csoporttársai voltak a főiskolán. Volt két csoporttársai is, akik minden félév elején azon versengtek, hogy kinek van új ruhája, új pasija.

Nekik volt, de Veritynek egy sem.

Verity mindig is úgy érezte, hogy Peterrel lesz valami. Vonzódtak egymás, mint tű a mágneshez. Minden rendben ment, szépen alakulgatott a dolog, a csoporttársai szorítottak neki. De a varázs harmadik év végén megtört. Mert addigra már nem beszéltek egymással. Mindez a kissé beképzelt Katrinnak volt köszönhető. Összeveszésük története egy pszichológia óra keretében történt. Peterrel épp smst váltott, mikor megérezte a lány szúrós tekintetét. Az arcáról lelehetett olvasni, hogy jól tudja, hogy kivel sms-ezik. Verity el is felejtette a dolgot, míg pár hétre rá történt egy igen különleges dolog. Verity egy igen fura e-mailt kapott Petertől. Ami nem lett volna annyira különös dolog, hisz nap szinten váltottak üzenetet egymással, de ez az üzenet megdöbbentő és egyben kiakasztó volt. Amelyben a fiú közölte, hogy hagyja őt békén, mert Katrin és ő egypár. Végül kiderült, hogy Katrin volt az üzenet küldője, de arra nem kaptak választ, hogy a lány, hogyan szerezte meg Peter jelszavát. De ez a múlt, és ők ketten azóta is jó barátok.

Vanessa kissé alacsonyabb a lánynál, duci, hosszú fekete haja van, amit éppúgy, mint Verity, lófarokba hordja. Verity mindig is hallgatta a helyi rádiót. Aztán egy forró nyári napon megérkezett Vanessa a rádióhoz, és két új műsorszámmal rukkolt elő, amikben a lány aktívan részt vett. Az egyik ilyen műsor a péntek esti randi volt. Verity igyekezett e műsoron keresztül párt találni. Bár párt nem sikerült találnia, de jó barátok lettek a műsorvezető lánnyal. Nigel Vanessa unokatestvére. Vanessa kitalálta, hogy összehozza őket. Mindig úgy tervezte a dolgokat, hogy mindenhova együtt menjenek, még színházba is. De Veritynek egy idő után rá kellett jönni, hogy köztük szó sem ehet másról, mint barátságról.

Vett egy mély levegőt , és számításba vette a dolgokat. Hogyan lenne lehetséges őket bevonni a dologba. Ki legyen az első áldozat, akit felhív és elújságolja a remek hírt, hogy végre randizni fog. Végül úgy döntött, hogy Marianne lesz az első, hisz gyerekkoruk óta a legjobb barátok. Márcsak a szöveget kellett kitalálnia. Verity nem is sejtette, hogy valaki épp kihallgatja minden egyes gondolatát. 

Valtor a dühtől vezérelve követte a lányt. Hamar rátalált a házra, ahol Verityék laktak. Már napok óta a ház körül andalgott. A dühe Rionard iránt annyira nagy volt, hogy minden percben azon gondolkodott, hogyan lehetne a másiknak keresztbe tenni. Az út ehhez, Verityn keresztül valósulhatott meg. Hiába a kiváló szimata és látása, nem vette észre az öregasszonyt. Mrs. Fuller világéletében kotnyeles volt, de amióta nyugdíjas és özvegy lett, e „szakterülete" Egyre inkább kiéleződött. Mindenkiről tudott mindet, még azt is, hogy épp ki mit vett a boltba. Ő volt a szomszédok riasztója, itt idegen autó nem tudott úgy megállni, hogy Mrs. Fuller ne vette volna észre,ne riassza a szomszédokat. Már első nap feltűnt számára a különleges férfi. Valtor percre pontosan, mindig ugyanabban a délelőtti órában tűnt fel Hartmannék háza előtt. Valtor figyelt arra, hogy a napfény ne legyen erősebb, és ne érje úgy, hogy bőre csillogjon a fényben. De most először hibát követett el a dühe miatt. Mr. Fuller seprűvel a kezében kiment az utcára, és söpörte a mindig tiszta járdát a háza előtt. Bámulta a férfit, de nem vette észre a szeme színét, miután Valtor észre vette, hogy figyelik. Ránézett az öregasszonyra, s a szeme pirosban izzott. Döntését percek alatt meghozta. Meg kell ölnie a vénasszonyt. Nem maradhatnak tanúk. Éjjel visszajön és megöli az asszonyt. Valtor vetett még egy pillantást rá és ott hagyta a döbbent nőt. Valtor úgy döntött, visszaír a lánynak és éppúgy, mint Rionard randira hívja Verityt.

Mrs. Fuller mérgesen a seprűre támaszkodott, percekkel később felkapta és dühösen beviharzott a házba. Igyekezett Hartmannékat hívni. De a telefon folyton foglaltat jelzett.

3

Nigel Hass átlagos külsejű férfi volt, középkorú, egyedülálló. Magas volt, teste kissé kigyúrt, barna haja és szeme. Lányok utána fordultak ugyan, de csak a kigyúrt teste miatt. Ha ránézett az ember, senki sem gondolná azt, valójában kicsoda és egyáltalán még azt sem, mi a foglalkozása. Napok óta Torontóban tartózkodott egy bizonyos személy miatt, érezte is a jelenlétét, de nem talált rá. Bóklászott a városban, és az illat egy kisebb utcába sodort. A szerencse ráköszöntött. majdnem bele is botlott a keresett személybe. Valtor háttal állt neki, és egy öregasszonyt bámult. Nigel egy fa mögé bújt, onnan nézte a keresett személyt. Valtor annyira el volt foglalva az öregasszonnyal és Verityvel, hogy fel sem tűnt számára a körükben oly nagyon gyűlölt személy. Mert Nigel Hass nem volt más: mint egy vámpírvadász, aki a Kamarilla alkalmazásában állt halandóként. Már kisgyerekként megmutatkozott különös képessége, olyanokat látott és hallott, amiket átlag gyermek nem. Látta a mennyet és a poklot, angyalokat, ördögöket, démonokat, szellemeket. Súgtak neki, mindig megkeresték, szinte az őrületbe kergették, míg egy nap nem bírta tovább, és öngyilkosságot követett el. Pár évre rá talált rá Morpheus, elmagyarázta ki is ő, s mivel szeretné őt megkérni. Elsőre elutasította a fura kérést, másodszorra már igent mondott. Így lett ő maga a Kamarilla vámpírvadásza. Jól emlékszik arra a napra, mikor összetalálkozott Valtorral. Az első esetei közé tartozott a beképzelt vámpír, mindig rosszba keveredik, de állandóan kicsúszik a kezei közé. Valtor megfordult és ott hagyta az asszonyt, nem vette észre a másik férfit. Nigel utána nézett, percet várt, majd Valtor után sietett. Sejtette, hogy a másik rosszban sántikál. Morpheust most nem tudta felkeresni, e valaki mást igen. Toronto város vámpírvezetőjét: Ercant.

Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem vette észre, hogy Valtor megállt, így majdnem belerohant a másikba. Szerencséjére Valtor ezen a napon kissé lassú volt, így volt ideje leszaladni a mellettük lévő játszótérre. Beleült egy hintába és onnan nézett vissza. Valtor előre meredt, nem figyelt semerre,de látszott, hogy valamire erősen koncentrál.