1.

Verity Hartmann egy átlagos lány volt. Külsőleg is átlagos volt. Mindene meg volt, ha még kevés is volt, ő beérte vele. Verity Hartmann egy valamiben különbözött a többi lánytól: hogy a szerencse mindig elkerülte. Legyen munka vagy a szerelem. Mindkét esetben szerencsétlen volt. Most egy állásinterjúról igyekezett haza. Megállt egy kirakat előtt, s nézelődött. Nézte a kirakatba kitett ruhákat, s az embereket az utcán, kik vígan rohantak az a dolgukra. Leült egy szökőkút szélére, s napfürdőzött, és igyekezett a gondolatait rendezni. Hiába igyekezett pozitívan gondolkodni, nem sikerült neki. Próbált imádkozni Istenhez, hogy most az egyszer segítse meg, vagy adjon számára valami jelet, hogy egyszer az életben szerencséje legyen. De Isten nem akart jelet adni számára, hogy megsegíti, és minden jóra fog fordulni. Hiába ücsörgött a szökőkút szélén, hiába ment el mellette számtalan vele egykorú férfi, még rá sem tekintettek. Verityből kibuggyantak a könnyek. Már gyerekkora óta le volt nézve, s ez végig is kísérte egész életében. Ő volt Verity Hartmann, a kis senki.

A férfi nem messze állt tőle. Már egy ideje bámulta a lányt. Beleszagolt a levegőbe, s az orra megtelt a halandók illatával. De nem sokáig bámulhatta a lányt, mert megérzett még egy illatot. Egy illatot, amelyet oly jól ismert. Egy ellensége illatát, abból a világból, ahol ő is él, több mint ötszáz éve. Valtor körbetekintett. És a gyűlölt személy ott ment el mellette. A férfi nem vette észre a másikat. Helyette megtorpant, s megakadt a gyönyörű kék szeme a szökőkútón ülő lányon. Valtor tekintetét nem kerülte el a másik férfi mozzanata. Harag járta át a lelkét, nemcsak a másik láttán, hanem azért is, hogy szemet vetett a lányra, mert a lányt már kinézte magának. És ha ő, Valtor, kinézett magának valakit, tűzön – vízen át megszerezte az illetőt. De a lány fittyent hányt a másikra. Verity ott ült összeroskadva a szökőkút szélén, bámult az előtte totyogó galambokat, és potyogtak a könnyei továbbra is. Ott járt a nyomában. Valtor menekülőre fogta, s Verity irányában kezdett el futni. A férfi még egyszer jól megnézte magának a lányt, megfordult és tovább ment. Valtor kapva kapott a lehetőségen és nekiindult ő is. Verity azokban a pillanatokban állt fel. Valtor nekiment a lánynak, s a lány kezéből kisesett a táska. De a lány rá sem emelte a tekintetét, motyogott valamit az orra alatt, talán azt, hogy elnézést, s ő is ment tovább. A férfi sietősre fogta, beakarta érni a másikat, s közben, több járókelőnek is nekiütközött, akik felháborodottan utána kiabáltak. Verity egy pillanatra arra nézett. Nem tulajdonított neki jelentőséget. Számára a férfi jelentéktelen volt, csupán egy sietős járókelő, aki nem figyelt, s nekiütközik mindenkinek, aki szembe jön vele.

2.

Épphogy beért a házba megszólalt a telefonja. Nagy nehezen kikotorta a táskájából, s elhúzta a száját, miután meglátta a kijelzőt. Tilda hívta, az unokahúga, akit szívből gyűlölt. Tilda egy évvel volt nála fiatalabb, szinte mindene meg volt, még kérni e sem kellett, minden a rendelkezésére állt. Míg ő tanult, Tilda pasizott. Tavaly ment férjhez, igaz titokban, amelyet Veirytit mélységesen elkeserített. Utálatos unokahúgának mindene meg volt: ház, család, munka. Verity-nek pedig még egy kutya sem jutott. Felvette. Nem is köszönt neki.

– Mit akarsz?

– Ez ám a szívéjes fogadtatás: Még is mi lenne? Szinte az egyetlen unokatestvérem vagy, kivel beszéljek, ha nem veled?

– Mondjuk a férjeddel!

– Vele minden nap találkozom, veled viszont nem!

– Hál Istennek! – csúszott ki a száján Veritynek. – Mit akarsz? Vigyázz, mert nincs jó kedvem!

– Azt hallom! Mi lenne, ha valamelyik nap összefutnánk egy kávéra, s beszélgetnék egy jót!

– Fantasztikus! Röpdösök az örömtől.

– Akkor ezt megbeszéltük. Majd még hívlak.

Verity el sem köszönt, rögtön kinyomta. A konyhába ment, ahol édesanyja épp az ebédet főzte nagy odaadással. Lehuppant a székére, s a száját huzigálta. Nem tehetett róla, szívből gyűlölte Tildát. Alattomos, kétszínű dögnek nevezte. Bezzeg őt megsegíti az Isten, nem úgy, mint őt. Egyet imádkozik vasárnap, s a szerencse már is az ölébe hullik. Most még ez találkozó is vele, már most feláll a hátán a szőr, ha rágondol. Hallgathatja, mennyi baja van, amióta férjhez ment. Alig hallotta meg, hogy az édesanyja szólongatja.

– Verity, kincsem, mi a baj? Talán nem sikerült az állásinterjú? Vagy Tilda borított ki a hívásával? Amúgy már keresett egyszer, nem sokra rá, hogy elmentél itthonról.

– Nem anya, képzelt ismételten nem sikerült. Mért sikerült volna? Nekem sosem sikerül semmi. Majd szólja, ha kész az ebéd. Felmegyek, utána nézek újabb állásoknak.

Felállt, s ott hagyta a megdöbbent anyját. Felrohant a lépcsőn, s bevágta maga mögött a szobájának az ajtaját. Az ágyára már odavolt készítve az aznapi újság. Leült a gép elé, bekapcsolta, s fellapozta az újságot. De a meghirdetett állásokig nem jutott el, mert a szeme megakadt egy újságcikken. Az újságcikk az olvasót a misztikum világába kalauzolta el. A cikk írója felvetette azt a lehetőséget, hogy vámpírok léteznek, és itt járnak közöttünk minden nap. Hogy képzelték el régen a vérszívókat, és most a modern világban, hogy nézhetnek ki a vámpírok.

Verityt lassacskán elnyomta az álom. Az újságcikk hatására vámpírral álmodott. A szobájában feküdt az ágyán. Hőség miatt nem volt becsukva az erkélyajtó. Levegő állt, nem mozdult semmi. Csak a hőség áramlott befelé a szobába. Percekkel később, ahogy elnyomta az álom, lágyan meglebbent a függöny. Majd a résen át, két férfi osont a szobába. Megálltak a lány ágyánál. Hűvös kezükkel megsimogatták a lányt. Majd az egyik férfi gyengéden felemelte az ágyról, s kiugrott vele az erkélyről, a másik követte. A két férfi repült a testtel a levegőben. Hamarosan egy kikövezett ösvényen landolt a testtel. A vaskapu nyikorogva kitárult, s a két férfi egy kriptába vitte a lány testét, ahol egy betonból öntött kisebb ravatalozó állt. Gyengéden ráfektették a lányt, majd eltávolodtak tőle, és úgy nézték őt. Arra ébredt, hogy iszonyatosan fázik. Kinyitotta a szemét, s lassan feltornázta magát. Körbetekintett. A keze hideget érintett. Meglátta min fekszik. Majd újfent körbetekintett, s meglátta a nem messze tőle ácsorgó két férfit. Halk sikoly hagyta el a száját. A szíve hevesen dobogott. Beleszagolt a levegőbe, az orrát furcsa szag csapta meg. De nem halál vagy az állott szag, hanem kellemes, bódító illat, mely a két férfiból áradt. A lány és a két férfi hirtelen az ajtó irányába fordult, a kavicsos úton léptek zaja hallatszott, s percekkel később valaki kopogott a kripta ajtaján.

Barbara percek óta hevesen kopogott Verity ajtaján. Verity felriadt a kopogtatástól. Tekintete álomittas volt, s az álomtól az egész testét boldogság járta át. Az álma egy jel volt, egy jel arra, hogy most már tudja, mit kell tennie. Felállt, s vigyorogva anyja kísérő tekintetével levonult a konyhába ebédelni. A vigyor az arcáról hamar lehervadt, miután ismét megszólalt a telefonja. A hívó újfent az unokahúga, Tilda volt.

3.

Valtor ideges volt, a délelőtt történtek miatt. Óvatosnak kell lennie, hisz ki volt utasítva városból. Tulajdonképp neki nem lenne szabad itt tartózkodnia. Úgy látszik eddig nem vették észre, nem érezték meg, hogy napok óta a városban tartózkodik. De arra nem is gondolt, hogy pont itt fog összetalálkozni Rionard Belottival, a kis kedvenccel, a kis ficsúrral, aki már annyiszor keresztbe tett számára. Számára Rionard egyet jelentett a vadásszal, akit még Rionardnal is jobban gyűlölt. Óvatosnak kell lennie, mert ha a város vámpírtársadalmának vezetője rájön, hogy itt lebzsel, még a nyakára küldi Nigel Hass-t. Utcákat járta, ebéd után nézve. Óvatos volt, minden hova benézett, állandóan a háta mögé tekintett. Megérzett egy illatot. Ez az illat órákkal ezelőtt ivódott bele az orrlikába. Ez az illat egy lányhoz kötődik. A lányhoz, akivel, órákkal ezelőtt találkozott, a városközpontban Felnézett a házra. Az illat egyre jobban érződött. És ördögi terve hamar megfogalmazódott a fejébe. Elbújt az egyik fa háta mögé, és onnan nézett fel a házra. Csak remélni merte, hogy a lány kilép. Először követi, többször, majd elkapja, s vége lesz. Nem is sejtette, hogy ördögi tervét hamar meg kell majd változtatnia. S a tervének megváltoztatásában egy régi ellenségének nagyon is köze lesz hozzá. Áldozata kilépett a kapun. Körbetekintett, s követni kezdte a lányt.

4.

Leült az asztalhoz. Meg sem várta, hogy az anyja beérjen, már mert is a gőzölgő levesből. Épphogy a szájához emelte a kanalat, s lecsúszott a torkán az első falat, amikor megszólalt a telefonja. Mérgesen vette fel. Ő gondolkodni akart, az álmán. Az álmán, ami nagy ötletet adott számára, s ezt az ötletét tűzön – vízen keresztül végre fogja hajtani. Hogyan? Azt még nem tudta.

– Már megint mit akarsz, Tilda? Nincs fél órája, hogy beszéltünk.

– Azt tudom, de eszembe jutott, mi lenne, ha még is ma délután találkoznánk? Na, légy szíves!

– Ja, Tilda! Semmi kedvem hozzá! – anyja nagy szemekkel nézett rá, és a fejét csóválta. Verity ránézett az anyjára. – Jól van, rendben. Találkozzunk. De késő délután, miután már nem lesz annyira nagy hőség.

– Az nem jó nekem. Úgy kettő körül abba a cuki ki kávézóban, ahol a jó múltkor találkoztunk.

Verity elgondolkodott. Az nem mostanában volt. Semmi, de semmi kedve nem volt a találkozáshoz, most hallgathatja a nyavalygását.

– Jól van,legyen, ahogy akarod Kettőkor a kávézóban.

Félkettőkor kilibbent a kapunk, sietősre vette az utat. Hamar túl szeretett volna lenni a találkozón. Hiába volt Tilda az unokatestvére, utálta. Tilda viselkedése teljesen megváltozott, mióta mindketten lediplomáztak. Gyerekként nagyon jól megértették egymást, sülve – főve együtt voltak, szétválaszthatatlanok voltak. Úgy megközelítőleg három éve jött a fordulat, s vége lett a két unokatestvér között jó viszonynak. Verity visszahúzódó maradt, míg Tilda teljesen megváltozott. Az egyik ilyen nagy változás, ami bekövetkezett Tilda viselkedésében, az volt, hogy buzgón járt a templomba, és imádkozott Istenhez. Verity nem vette észre az őt követő férfit.

Kettő után pár percre megérkezett a kávézóba. Körbe tekintett, de unokahúga nem volt ott. Szokásához híven késett. Leült az egyik asztalhoz, amely kissé árnyékban állt. Rendelt. Valtor nem messze ült le tőle, ő is rendelt. De nem nyúlt a kávéjához. Verity ismét körbetekintett, s megakadt a szeme a mellett ülő férfin. Rionard megérezte, hogy nézik. Feltekintett az újágból, s a tekintetük találkozott. Rámosolygott a lányra. Verity viszonozta, s visszamosolygott a fiúra. Rionard percekkel később jött rá, ki ül a mellette lévő asztalnál. A lány, akit délelőtt jól megnézett magának.

Tilda fél óra késéssel riszálta be magát a kávézóba. Verity szája tátva maradt a látványtól. Nem rég látott unokahúgáról egy képet az egyik közösségi oldalon, ott lefogyva mosolygott vissza rá, és most újból meghízva állt előtte. Nem köszöntek egymásnak. Tilda lehuppant a székre, amelybe alig fért bele. Barna haja csutig le volt vágva. Öltözködésére is mindig kényesen ügyelt. A nyári ruha feszült a testén. Megütögette a hasát. Verity rögtön támadott.

- Te jó ég! Amikor utoljára láttalak, nem így néztél ki!

- Sikerült visszahíznom! Nem használ a gyógyszer, amit felírtak a cukorra, biztos ezért nem sikerül teherbe esnem.

Verity becsukta a szemét, s elszámolt magában tízig, addig is nyugtatta magát. Tilda egy kényes témát érintet. Verityt nagyon bántotta, hogy harmincon felül még nincs családja. Unokahúga is nehezen esik teherbe, s ha teheti, ezzel cukkolja őt, hogy az idegeit az egekbe emelje ezzel. Elszámolt tízig, s próbált higgadtan viselkedni Tildával szemben, de nem akart összejönni a dolog. Már az első mondatával, sikeresen felhúzta. A két vámpír újságba temetkezve leste mindkét lányt, és füleltek. A két férfi nem vette észre egymást.

- Már megint ez a téma, Tilda?

- Mi? A cukor? – kérdezte ártatlan képpel.

- Nem! A gyerek, Tilda, a gyerek! Tudod nagyon jól, hogy nem tudom elviselni, amikor erről beszélsz!

- Miért?

Verity Tilda felé fordult, majdnem a képébe mászott, úgy szólt hozzá. S ami a szívén volt már rég, most végre a képébe vágta undok unkahúgának. Igyekezett visszatartani a feltörő zokogását.

– Mert fáj! Fiatalabb vagy nálam, férjhez mentél, igaz titokban. Van házad, állásod. Nekem meg semmi és senkim sincs. Senkinek sem kellek, sem így, sem úgy.

– Nyugi már! Nem kell rögtön letámadni. Mondd! Mégis miről beszéljek?

Verity az az asztalra ütött. Hangja remegett az idegességtől, s csöppet sem érdekelte, hogy nézik őket. Igaz csak páran, és néhány felszolgáló, de most az egyszer semmi sem érdekelte, de most az egyszer az idegesség mellett, magabiztos is volt, ha még ha percekre is. Tilda értetlenül nézett rá.

– Tudtam, hogy ez lesz, ha eljövök! Például kérdezd meg: Hogy vagy Verity? Találtál már állást? Felőlem bármiről, csak ezt a témát hanyagoljuk!

– Azért nem kell a fejemet leordítani. – kiabálta e magát Tilda. Tovább nem foglakozott vele, hanem jól megnézte magának az unokatestvérért. Valami nem stimmelt nála. – De ahogy elnézlek, eléggé izgatottnak látszol. Fogadni mernék, alig alszol éjszakánként.

Verity kissé lecsillapodva a pohárért nyúlt, és hatalmasakat nyelt a jéghideg limonádéból. Közben gondolkodott azon, hogy elmondja e Tildának az álmát, s azt is, hogy milyen jelet adott számára az álma.

– Ezt eltaláltad! De ne hogy rosszra gondolj!

Tilda szeme ördögien felcsillant, de Verity nem vette észre. Tilda kicsit ficánkolt a székben, s már is támadott.

– Mégis pasi van a dologban?

Két férfi a fülét hegyezte.

– Á, dehogy! Csak elképzeltem egy őrült dolgot, és szeretném véghezvinni. Csak nem tudom, hogy álljak neki! Lényegtelen!

– Na, mondd el!

– Dehogy mondom! A végén még elmebajosnak nézel!

– Akkor meg, minek mondtad, hogy beszéljünk másról. - csattant fel. - Nem kellett volna felhoznod!

Verity ismét ránézett unokahúgára. Nem tudta eldönteni, hogy elmondja e vagy sem, mit álmodott, s mit tervez. És végül döntött.

– Én hoztam fel? Te mondtad, hogy izgatottnak látszom? - Végül is valakinek el kell hogy mondjam!

– Vágj bele!

Verity körbenézett. Már senki sem figyelt rájuk, kivéve a két férfit. De a két lány nem vette észre, és nem is figyeltek rájuk. Nem is sejtették, hogy tőlük nem messze ülő két férfi, minden mozdulatukat és minden egyes elhangzott szavaikat lesik. Verity igyekezett megfogalmazni a mondandóját, azzal kapcsolatban, hogy szeretne magán egy vámpírt találnia. Nehezen tudta megfogalmazni, tudván, hogy unokahúga hívőember. Ő nem hisz a vámpírokban, csupán egy valamiben hisz. Az Istenben. Vette egy nagy levegőt, és belevágott a lecsóba. Tilda feszülten figyelt, s mikor meghallotta, milyen képtelenségre adta a fejét az unokatestvére, lehervadt a mosoly az arcáról.

– Volt egy álmom! Délelőtt eladtam. De mielőtt elnyomott volna az álom, az újságban találtam egy cikket a vámpírokról. Érdekes egy cikk volt. – Tilda nagyot nyelt. – Na, szóval. Elnyomott az álom, s az álmomban két vámpír elrabolt. A kriptájukban ébredtem fel. De hogy mi lett volna, a sorsom azt nem tudom, mert valaki bekopogott a kriptaajtón, s szertefoszlott az álmom. Persze, nem a kriptaajtón kopogtak be, hanem anyu dörömbölt az ajtómon. Egyszóval, az álomnak köszönhetően döntésre jutottam.

Tilda szeme újból felcsillant.

– Jó ég! S mi lenne az a döntés? Csak nem állsz neki egy vámpíros történetet írni?

Verity döbbenten nézett unokahúgára. Mindenre számított, csak pont erre nem. Sosem gondolkodott el azon, hogy ő valaha tollat ragadjon, s nekifogjon egy történet megírásának.

– Úgy nézek ki, mint aki tudna könyvet írni? Nem! Egészen más jutott eszembe. Valaki ebben hisz, valaki abban. Valaki Istenben hisz, valaki tündérekben, és miegymásban!

Tilda egyre feszültemben figyelt. De nemcsak ő, hanem a két férfi is.

– Hova akarsz kilyukadni? Csak nem kezdtél el Istenbe hinni?

– Dehogy! Rég nem hiszek benne. Különben is egyszer azt olvastam Istenről, hogy nem az égben lakik, hanem a lelkedben, vagy a természetben. Ki hova képzeli el. Én momentán sehova!

Tilda hátradőlt, s mérgesen támadt rá Verityre.

– Ezt most nekem mondod? Nekem, aki hívő Katolikus?

– Bocs! Beleléptem a lelkedbe? Ugye milyen rossz?

Tilda erre nem reagált.

– Inkább mondd tovább!

– Az az álom, olyan volt mintha hívott volna valaki. És hát ugye néha az álmok valóra válnak, én ezt az álmomat akarom valóra váltani. Elkezdtem hinni abban, hogy igen is léteznek vámpírok, a célom az, hogy találjak is egyet.

Tilda felugrott, s feldöntötte a széket. Nem foglalkozott vele. Dühös volt, nagyon dühös volt Verityre. Ő nem ilyen beszélgetésre számított, amikor felhívta ma, hogy találkozzanak, és beszélgessenek egy jót. Ehelyett unokatestvére olyat mondott, amely az ő képzeletét felülmúlta. Visszaült, és igyekezett megnyugodni, és higgadtan beszélni, de nem sikerült neki.

– Mi????????????????????????????? Mondd még egyszer? Miben akarsz hinni?

Verity higgadtan válaszolt.

– Hogy léteznek vámpírok!

Verity nyugalomban ejtette ki a mondatot, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha az ember ilyen kijelentéseket tenni minden nap. Kivéve Tildát. Verity kiverte nála a biztosítékot. Igyekezett higgadtan viselkedni. A két unokatestvér között, furcsa beszélgetés indult el, aminek az ott tartózkodó két férfi fülének a legjobban csengett.

– Még is jól értettem. Mondd? Normális vagy? Hogy léteznének? Azok kitalált meseszereplők!

Verity visszatámadott.

– Létezik Isten?

– Persze hogy létezik, de nem ott ahol te gondolod. Igen is van mennyország, léteznek angyalok, és ördögök. Hiszek abban, hogy a halál után van élet, egy öröklét. És nem az az öröklét, amiről te most azt hiszed, hogy valós. Olyan nincs!

– Na, látod! Te Istenben hiszel, én a vámpírokban. Ha Isten létezik, léteznek vámpírok is! És én eldöntöttem, hogy találok egyet. Ha törik, ha szakad, én is egy akarok lenni közülük! És mondd még is miben higgyek? – szinte kiabálva ejtette ki a szavakat Verity, már mindenki őket bámult. – Istenben? Hol az Istened? Mert ha létezne biztos, hogy már rég megsegített volna. Lenne állásom, családom, házam! De nincs, mert nem létezik. Ha pedig létezik, ahogy te állítod, miért nem segít rajtam? Miért? – fuldokolt a könnyeitől Verity. – Csak egyeseket segít meg? Olyanok, akik meg sem érdemlik? Ott van a szomszédunk, tíz évvel fiatalabb nálam, betett a fenekét a milliókba. Én még oda sem tudom, mert a milliomosok rám sem néznek. Miért? Miben higgyek? Én inkább hiszek a vámpírokban, és igen is találni fogok egyet! Mérget vehetsz rá! Ha majd megsegít az Isten, akkor majd hiszek benne. De addig nem! Én addig más létezésében hiszek!

A két lány, mint két kakas egymásnak esett. A székek melyeken ültek felborultak, Tilda a kezével hadonászott, és hadonászás közben leverte az asztalról a poharat, amely földet érés után ripityára tört, s a drága nedű szétfolyt az asztal alá helyezett műfüvön. Már mindenki őket nézte. A vendégek, a felszolgálók, kivéve két asztal, ahol a két ellenség ült, beletemetkeztek a kezükbe fogott újságba.

– Teljesen hülye vagy! Neked elmentek otthonról! Biztos ez a hamar berobbanó kánikula teszi veled! Esküszöm, nem tudom, mit mondjak! Menj el egy pszichológushoz, kezeltesd magad. Igazad van! Isten csak egyeseket segít meg! Valakiket! Én is a valaki vagyok, de te nem! Egy senki vagy! Menj, keresd meg a vámpírodat! Sok szerencsét a kereséshez. És ha összefutottál eggyel hívj fel! De addig látni sem akarlak.

Tilda dühösen távozott a kávézóból. Fellökve a kifelé igyekvő felszolgálókat. De Verity még utána kiabált, s a mondata még utol érte a távozó unokahúgát.

– Igen is léteznek! És addig keresek, amíg nem találok egyet. És én is egy leszek, közülük Ha valóra válik, akkor reszkess az életedért. Mert te leszel az első, akit megölök.

Verity paprikapirossá vált a dühtől. Az asztalra dobta a pénzt, és kivonult a kávézóból. A két férfi felemelte a fejét az újságból, és a távozó lány után bámultak. Mindkettő fejében egy gondolat fogalmazódott meg. Más – más cél érdekében. Mindkét férfi szeme furcsán csillogott a délutáni napfényben. Verity nem is gondolt arra, hogy az álmok milyen hamar valóra válnak. De nemcsak az álmok, hanem a rémálmok is.