Mindenki kíváncsian figyelte a hatalmas terepjárót, ahogyan begördült a csendes por lepte főútra. A kávézóban ülők érdeklődve nyújtogatták a nyakukat vagy az ablaküvegre nyomták az orrukat, hogy jobban lássák a méreg drága kocsiból kiszálló hatalmas férfit, akiből az első, sőt a második pillantásra sem tudtak jót kinézni. Legtöbben már felállni készültek, hogy minél hamar elmenjenek a maffiózó külsejű férfi közeléből, amikor belépet a kávézóba. Ám sokan maradtak és az eddigi beszélgetésüket félbehagyva lélegzet vissza fojtva figyelték a ragadozó léptű termetes férfit. Feszült várakozással nézték a férfit lekapta az orráról a napszemüvegét a pult mögött álló pincérnőre nézet, aki az óta törölgette az előtte lévő pultot, mióta a férfi kilépet a kocsijából. A nő ijedten rezzent össze, mikor az idegen rá mosolygott.

- Jó napot – szólalt meg mély bariton hangon a férfi és a nők, akik eddig rettegve nézték felsóhajtottak. A pincérnő, aki éppenséggel előtte állt és a pultot törölgette még fel is sóhajtott ijedsége már a múlté volt. Elvarázsolta a férfi meleg csokoládé barna színű szemei, ami annyira vonzotta, mint éjjeli lepkét a lámpafény.

- Jó napot – szólalt meg halkan elhaló hangon, mire a férfi rá mosolygott és a nő úgy érezte bukfencet vett a hasában felbukkanó doromboló kismacska – miben segíthetek?

- Nicholas Horan vagyok - nyújtotta a nő felé a kezét a férfi - egy Bianca Holl nevű hölgyet keressek. Én vettem meg az egyik házat, amit árul.

- Oh – nyögött fel szomorúan a nő – egek nem is tudom, hol kezdjem.

- Talán valami baj van Miss...

- Bocsánat. Jessica Lonbardi vagyok a Cukorfalat kávézó egyik pincérnője és kicsiny városunk egyetlen egy hivatásos jóga oktatója vagyok. Örvendek – rázta meg a férfi kezét Jessica.

- Én is. Akkor mondja Miss...

- Csak Jessy.

- Akkor Jessy, miért vág, olyan gyászos képet, mikor rám néz? Kérdezte gyanakvóan a férfi.

- Hát...

Nicholas Horan dermedten állt meg annak a háznak a széné éget romjai előtt, amibe éppen szándékába volt beköltözni, de csak füstölgő deszkák és kövek fogadták. Nagyokat sóhajtva leguggolt és csak hümmögött maga elé, majd beletúrt félhosszú fekete hajába és a mellette álló fiatalos hatvanas éveit taposó nőre nézet, aki pofátlanul égette a cigarettáját.

- Mondtam fiam, hogy nem olyan vészes. Mondta nyugodt hangon a nő.

- Nem? Az alapokig éget asszonyom – méltatlankodott a háztulajdonos - itt már a csoda sem segítene. Sóhajtott fel keserűen.

- Nem kell mindjárt a kardba dőlni fiam. Van, a városnak egy panziója ott meghúzhatja magát.

- Leéget a ház, amit vettem, amire az utolsó pénzem is rá ment és mennyek panzióba? Mondja, mi a fenéből fizessem ki? Áruljam magam, hogy pénzem legyen?

- Nem rossz ötlet, de nem ajánlom, mert amilyen jóképű vagy pihened sem lenne, időd annyi kuncsaftod lenne. Ám még mielőtt elprostituálódnál van egy munka lehetőségem számodra.

- Mi lenne az?

- Keresnek egy istállómestert a panzió lovardájába. Arról meséltél, hogy értesz a lovakhoz, hát itt a nagy lehetőség, hogy bemutassad a tudásodat Nagyvárosi. Munkád lenne, meg fedél a fejed felett.

- De attól nem lesz a házam újra a régi – mutatott a romokra Nicholas vérbe forgó szemekkel.

- Akkor aludj a híd alatt, de szólok gyakran magas a vízállás - fújta ki a füstöt az asszony. Nicholas felsóhajtott és beletúrt a hajába idegesen.

- Most komolyan, miért pont az én házamba vágott bele az a kurva villám? Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Össze fogott ellenem a világ.

- Isten útja kifürkészhetetlenek ezt tanuld meg édes fiam – mondta élet bölcsen a matróna és kifújta a füstöt a férfi irányába – ennyit a gyászról, ennyit a veszteségről most menj vissza a kávézóba és egyél egy jót az én költségemre, majd mikor végzek az ügyeimmel elviszlek, a panzióba ahol lenyugodhatsz és feldolgozhatod a füstbe ment életed.

- Maga mocskosul élvezi a kínjaimat ugye? Kérdezte a férfi és a nő után ment, aki korát meghazudtolóan lépdelt – tudja még nem írtuk alá az adásvételt szóval, ha úgy nézzük nem az én házam füstölt el, ha nem a magáé.

- De már kezet ráztunk fiam és itt erre felé ezt komolyan veszik – nézet vissza a nő – szóval ezt soha ne feledd.

- Nagyszerű – morogta a férfi és elindult a kocsija felé – ez a nő pontosan olyan, mint az apám.

Nicholas a fejét fogva ült az asztalnál miközben arra gondolt, hogy nem létezhet nála pechesebb alak kerek egész világon. Legszívesebben felsírt volna, ha arra gondolt, hogy alig pár órája még azzal a tudattal indult a poros városka felé, hogy neki bizony van egy háza. De mire oda ért csak füstölgő romokat talált és egy pofátlanul cigarettázó nőt, aki közölte vele azt, amit maga is látott. Az alapokig leéget háza testesítette meg eddig életét... vagy is semmit sem ért. Ott állt két bőrönddel, egy kocsival és némi kéz pénzel, de ház nélkül és jelen pillanatban munka nélkül is, mert nem volt olyan derűlátó, mint Bianca, aki azt mondta neki, hogy biztos kap kenyérkereső állást. És mi van, ha nem? Mi a cafrangos életet csináljon, akkor? Mert, hogy az apjához nem fog fordulni az is biztos. Inkább alszik a híd alatt és kopoltyút növeszt, de nem adja meg az apjának, az öccsének és a nővérének, hogy azt mondhassák neki, hogy ők bizony megmondták... nélkülük éhed döglik.

- Kér valamit? Kérdezte a pincérnő miközben a kis füzetét szorongatta kizökkentette egy pillanatra az önsajnálatból. Vékony volt akár egy fiatal fa. Haja sötét volt vörös csíkokkal és ezernyi ékszer viselt. Az öccse imádta volna pont az esete volt a flúgos kinézetű nőszemélyek.

- Van arzénjuk? Tisztán kérném jég nélkül - mondta sötéten Nicholas.

- Maga lenne az a pasas, akinek leéget a háza? Jessy mesélte, hogy itt van és azt is, hogy jó féle - Csettintett vidáman a nő - üdvözlöm. Sajnálom, arzént nem tudok adni, tegnap elfogyott - kacsintott a nő - de tudom ajánlani a reggeli menüt, az arzén helyet. Tojás szalonnával vagy a mai kedvenc a csokis müzli. Énekelte vidáman.

- Melyiket ajánlja? Kérdezte Nicholas.

- A csokis müzlit, mert magára fér valami boldogság és a csoki mindig mindenre jó.

- Legyen. Adta meg magát Nicholas és úgy gondolta bármi is az a csoki az csak jó lehet, ha ilyen lelkesedéssel tud róla beszélni. A pincérnő szélesen elmosolygott és elsietett mire Nicholas felsóhajtott és az égre vagy is a plafonra nézet. Alig pár órája volt a halandó világban, de már most gyűlölte az egészet és átkozta azt a percet, mikor Janan nem volt képes a saját világukba újjászületésre ítélni a menyasszonyát. Utálta ezt a világot és hiába próbált minden hasznos dolgot megtanulni még most is olyan sutának érezte magát, mint egy kis gyerek az első lépéseinél. Mire jó egyáltalán az-az átkos mobil vagy mi a szarnak kell mindenhez igazolnia magát, hogy ő kicsoda? Nem elég a szava? És egyáltalán miért nem lehet kardal járkálni, mind minden normális férfi az ő világába. Bár a robbanó fémszerkezet egész hasznos dolognak tűnt addig a pillanatig, amíg nővérének meg nem tetszett, akkor döntötte el, hogy soha a büdös életbe nem fog egyetlen egyet sem a kezében venni. Fáradtan és elcsigázottan sóhajtott fel. Most volt először hosszabb időre a halandó világba és még nem is evett semmit. Éhes volt és csak remélni tudta, hogy az a csokis müzli laktató dolog lesz.

Nicholas felvonta a szemöldökét, mikor elé rakta a pincérnő a rendelt reggelit. Érdekes volt a számára az édeskés illat, ami körül lengte élete első haladó világi ételét.

- Köszönöm, kedves...

- Luna. A nevem Luna Sun. Mosolyodott el a nő és a kezét nyújtotta.

- Nicholas Horan örvendek a megismerkedésünknek - Állt fel a férfi és elfogadta a feléje nyújtott kezet és gyengéd csókot, nyomot rá. A nő szája tátva maradt, de ahogyan a férfi felpillantott gyorsan be is csukta és rá mosolygott - hálás vagyok, hogy egy íncsiklandozó reggelit teremtett elő nekem.

- Csak kiöntöttem a dobozból és nyakon öntöttem kakaóval. Legyintett Luna - de azért köszi. Jó étvágyat hozzá.

- Luna kérnék még kávét - rikoltott egy munkás az ablak mellől.

- Megyek már Arnold - kiáltott vissza Luna - ha kellenék, üvölts értem.

- Rendben - bólintott Nicholas és visszaült, majd a tányérja fölé hajolt. Kanalával megbökte a sötét lében úszkáló karikákat, majd bátran bekapott egy kanállal. Elismerően hümmögött párat és úgy gondolta különösen ízlene az öcsének, aki minden édes dologért oda volt. Elmerengett arról, hogy milyen lenne, ha itt lennének a testvérei és egyszerűen kirázta a hideg pedig kint forróság volt. Leplezett rémülettel nézet körbe, majd visszatemetkezett a reggelijének csendes elfogyasztásához és megnyugtatta magát, hogy biztosan nem jönnének utána.

Borzas hajó férfi állt a kovácsolt kapu bejáratánál és eligazította a vállára dobott halandóvilágból beszerzett utazó táskát és nagyot sóhajtott. Nehéz út áll előtte, ha véghez akarja vinni atyja kívánságát miszerint gondoskodjon arról, hogy fivére egyben és lehetőleg asszonyostól térjen vissza még mielőtt a világot tartó mérleg végérvényesen kiing és darabokra töri a földeket. Fájdalmasan nézet fel a csillagtalan égre és már a gondolatra is elfáradt, hogy pesztrálnia kell a bátyját, aki arról vált hírhedté, hogy mindet maga szeretne megoldani, legyen az csata vagy éppen egy nő lelkének visszaszerzése, aki valamikor fontos volt Nicholas számára. Így hát Derek Horan útnak indult a halandó világba küldetésének teljesítésre.

Remélem tetszett nektek eddig a kis történetem :) Egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a kis világot és bízom benne, hogy ti is annyira fogjátok, majd szereti a kis szereplőket, mint mi :3