Ott ültem a széken, előttem pedig a szerelmem, aki éppen megkéri a kezemet. Levegőért kapkodtam, és természetesen magamhoz hűen, nem éppen a legjobban reagáltam le a dolgot.
- Na neee! Na neee!-hajtogattam- Ez most komoly?
Harry ijedten nézett fel rám. Nem tudta mit jelenthet ez. Most éppen igent vagy nemet mondok?!
- Igen, az lenne!-jött zavarba- Hozzám jössz?-tette fel újra a kérdést megilletődve
- Ne, ne haragudj! Ó istenem, igen, igen!-bólogattam sírás közben
Kivette a dobozból a gyűrűt, és az ujjamra húzta. Felálltam, ahogy ő is. Zokogva öleltem át, csókoltam meg.
- Köszönöm!-sírtam
- Én köszönöm Drágaságom!-csókolt meg újra
A sokk hatás legalább fél órán át tartott. A gyűrűt nézegettem az ujjamon, utána Harryt és vissza.
- Ki tudott erről?
- Zayn, a bátyád, a nővérem és a gyerekek.
- Tehát mindenki!-mosolyogtam rá
- Valahogy úgy!-kuncogott- Felkérhetem a hölgyet egy táncra?-nyújtotta a kezét felém
- Persze!-bólintottam
Megfogva a kezét, az üres kis placcra terelt. Mihelyst megfogta derekamat, elindult a zene. De csak az alap ment, legnagyobb meglepetésemre elkezdett énekelni nekem. A szám tátva maradt a meglepettségtől.

"But i can't touch what i see,
We're not who we used to be
We're not who we used to be
We're just two ghosts standing in the place of  you and me
Trying to remember how it feels to have a heartbeat."

Olyan átéléssel énekelte a dalt, a szememből egy újabb könnycsepp gördült le. A dal végén lecsókolta a könnyeimet az arcomról.
- Boldog születésnapot Eperke!-dörgölte orrát az enyémhez
- A legszebb szülinapomat adtad! Köszönöm Hazza!
- Én köszönöm!
- Mit?-mosolyogtam rá
- Hogy vagy nekem!-puszilta meg a számat.
Felkuncogtam szavai hallatán.

Annyi rossz után végre magunkra koncentrálhattunk. A munkám is jó irányba haladt, a barátaim látogatása is jót tett nekem. Bár eleinte Harry nagyon féltékeny volt Joelre, de a világ minden kincséért sem árulta volna el.
A teraszon sepregettem a lehullott leveleket egy délután.  Októbert írtunk. Kereken 1 hete jegyzett el Hazza. Ajtó csapódásra lettem figyelmes. Ezt még a holtak is hallhatták, olyan szintű volt a becsapódás.
- Hé, szebben!-kiabáltam be a lakásba
- Jó!-csattant fel Jason
- Mi a baj?-támasztottam le a seprűt az ajtóhoz
- Semmi!-vágtatott fel az emeletre
- A semminek nem ilyen a hangja!-morogtam az orrom alatt
Nem akartam utána menni, ismertem már annyira, hogy tudjam úgyis el fogja mondani, amikor ő akarja.
A sepregetéssel végezve a száraz faleveleket összegyűjtötten egy fekete zsákba.
- JASOOON!-hallottam egy dühös hangot
Kíváncsian mentem előre a bejárati ajtóhoz. Legnagyobb meglepetésemre a vőlegényem állt ott. A vőlegényem...de fura ezt kimondani...
- Hazza!
- Szervusz Kicsim!-adott egy csókot- De gyönyörű vagy!-simított végig az oldalamon- Itthon van a rohadék bátyád?
- Igen! Miért?
- Engedj be Cicám!-húzott magához a derekamnál fogva
- Mi történt?
- Majd meghallod!-húzta el a száját
- Kérlek, ne verd szét, bármit is tett! Jó?-simogattam meg az arcát
Mivel nem válaszolt, nyomatékosan megfogtam bicepszét.
- Jó?-néztem smaragd szemébe
- Jó!-forgatta meg a szemét
- Jól van!-engedtem be
Szabályosan felrohant az emeletre. Nem akartam hallani vitájukat, inkább a konyhába mentem. Semmi kedvem nem volt a békítőt játszani, hiszen a vita tárgyát sem ismertem.

Halihó Cukorborsók!
Itt az újabb rész, remélem tetszeni fog!
Köszönöm a sok kommentet, főleg azoknak, akik rendszeresen írnak, és bátorítanak!
Kérlek szavazzatok és kommenteljetek továbbra is!
Millió puszi&ölelés:
Nola♡♡♡