Írtózatos fejfájásra ébredtem. A látásom homályos volt, alig láttam. Sűrűn pislogni kezdtem. Lassan kitisztult a kép. A végtagjaimat egy székhez kötözték ki. A számon egy vastag ragasztószalag húzódott. Nem unja már valaki odafent, hogy állandóan elrabolgatnak, mint valami ékszert? Odafent ezért számolni fogunk.  Megráztam a fejemet és körbe néztem. Egy pincében voltam, plafonig felcsempézett falak, egy ágy és 3 szekrény volt bent csupán, na meg az apró ablakok és egy ajtó. Valahogy ki kell innen jutnom. Túl erősen kötöttek ki. Nem bízták a véletlenre. Az átkozottak!
Magamba mérgelődtem, rángattam a köteleket.
- Végre felébredt a mi kis Borsószem királykisasszonyunk.-lépkedett hozzám Louis ördögi vigyorral az arcán
Egy határozott mozdulattal letépte rólam a ragasztó szalagot. A fájdalomtól felüvöltöttem.
- Te barom az a Csipkerózsika!- ez volt az első kommentem
- Lényegtelen. Hogy érzed magad?
- Majd ha a heréidet kilógatom az ablakpárkányon és ráengedem a redőnyt én is ezt fogom kérdezni.
Egy hatalmas pofonnal jutalmazta beszólásomat. Az erejétől a földre zuhantam székestől. Egyik lábával a székre taposott, majd visszahúzott alaphelyzetbe.
- Idefigyelj Grey! Te most nem vagy abban a helyzetben, hogy feleselgess! Jobban teszed, ha befogod a kis pofádat, mielőtt kedvem támad megölni téged!
- Pukkadj meg!-sziszegtem
Louis felnevetett, majd a szekrényhez lépkedett. Nem ilyennek ismertem. Hol rontottam el? Miért nem vettem észre hamarabb?
Egy késsel a kezében tért vissza. Nem tűnt tisztának. Féltem tőle. A szám megremegett, a kezeimet ökölbe szorította.
Lassan lehajolt hozzám, a hajamat hátra dobta, majd a kést végig húzta a felsőmön.
- Ne ficánkolj Grey, mert rosszul jársz!-fogott le
- Ez volt a kedvenc felsőm te paraszt!-kiabáltam
Mit sem törődve hisztimmel újra beragasztotta a számat. A késsel ezúttal a mellem felett vágott ki egy részt. A fájdalomtól alig láttam. Felüvöltöttem, de a ragasztószalagtól nem lehetett hallani. A könnyeim előtörtek.
Louis rámnézett, sötét, mohó tekintete beleégett retinámba. Elmosolyodott, szemfogai kivillantak, majd mellkasomra tapadt. Éreztem, ahogy szívja a véremet. Az este folyamán több helyen ejtett vágásokat. A vállamon, a nyakamon, a csuklómon, a combomon, a számon. Alig éltem.
- Igazán isteni falat vagy Soph! Hamarabb kellett volna megkóstoljalak.
Nem tudtam válaszolni monológjára, a vérveszteségtől elsötétült újra a világ.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire újra magamhoz tértem. Kábán néztem magam elé. Egy tálca hevert előttem tele étellel.
- Végre felébredtél kisasszony!- kuncogott fel Louis- Gondoltam hozok neked enni! Nem árt táplálkoznod neked sem.
Egy széket húzott velem szembe, az ölébe tette a tálcát. A leves illata megcsapta az orromat, megindult a nyál elválasztásom. A hasam is megkordult. Louis hamiskásan rám mosolygott.
- Egyél!-tette a számba a kanalat
A szívem tiltakozott, de az eszemmel tudtam, hogy szükségem van táplálékra. Nem hagyhatom el magamat. Nem adom meg neki azt az örömöt. Az összes ételt megettem apránként.
- Nagyon ügyes voltál Soph!-törölte meg a számat- Jó kislány!-simított végig lilafoltos arcomon
Este elvitt megfürdeni. Életem legmegalázóbb pillanata volt. Engedelmeskednem kellett neki, hisz már összevissza vert, illetve erőm se volt ellenállni.
- Mivel ilyen jó kislány voltál adok neked normális fekhelyet.
A normális fekhely egy matrac volt. Lekuporodtam rajta, Louis egy hatalmas takarót terített rám, majd lefeküdt mellém.
- Miért csinálod ezt velem?-húztam fel nyakig a takarót
- Mert szeretlek Sophie! És ki akarom űzni a fejedből a hülyeséget. Te csak engem szerethetsz, mint ahogy én téged. Veronica csak egy félreértés volt Cica!-simogatta meg az arcomat.
Elfintorodtam, majd elfordulva tőle próbáltam elaludni. Louis a karomat cirógatta lágyan. Undorodtam tőle. Csak Harry gondolata tartotta bennem az erőt. A benne élő Vincent a föld alól elő kerít. Biztosan meg fog találni. Már kereshetnek. Remélem.

Halihó!
Meghoztam mára az utolsó részt!
Remélem tetszeni fog!
Puszi&ölelés:
Nola