- Képes vagy rá?-simított végig a karomon Gemma

- Egyedül ő ölheti meg a Szirént. - szólalt meg Holland

- De, honnan tudjuk biztosra, hogy Szirén? Nem a tengerben él könyörgöm!-csattantam fel a tőrt magam elé dobva.

Hangosan csattant a fa asztallapon. Mindenki összerezzent. 

- Azok dajka mesék. 

- Mert ez mi? Milyen világban élünk? Vérfarkasok, vámpírok azokat még fel tudtam dolgozni, de ez? Mi jöhet még? Angyalok? Jetik? Esetleg a Loch Ness-i szörnyet nem ismeritek? Vegyük fel a listára. 

- Nyugodj meg kérlek.-csitított Gemma

- Nem tudok lenyugodni! Mióta idejöttem csak a baj történik. Kezdem nagyon elveszíteni a hitemet. 

- Pedig most te vagy a legnagyobb fegyverünk a Szirén ellen. - emlékeztetett Holland nyugodt hangon

 - Belefáradtam ebbe.-sírtam el magam végül 

- Tudom, de vége lesz ennek is.

- És jön a következő? Hm?-néztem fel könnyes szemekkel a bátyámra 

- Nem lesz következő hidd el.

- Nincs rá garancia.-folytattam 

- Valóban. De Harry szerinted tétlenkedett ,mikor Louis rád támadt? Vagy a szüleidnél? Még az apjával is szembeszállt azért, hogy téged biztonságban tudhasson.- emelte fel a hangját Gemma- Nem lehetsz ennyire önző Sophie! 

A lány szavai a szívemig hatoltak. Valóban ott volt mellettem Harry. Sohasem hagyott cserben. Gondolkodás nélkül nekiment értem bárkinek. Igaza volt. 

Csend szállt közénk. A nehéz, terhelt csend. Mindenki csak várt. Rám várt. Igazuk volt. Nem tehetem meg ezt a vőlegényemmel és a családjával szemben. Most nekem kell a sarkamra állni. 

- Rendben.-szólaltam meg végül- Mit kell tennem?- markoltam meg az előttem heverő tőrt, amit nemrég hevesen ledobtam. 

- Biztosan? Ezen már egyszer végigmentünk Sophie.-nézett rám a bátyám

- Ezúttal biztos.-bólintottam

Két nappal később:

Remegő lábakkal ültem be a hátós ülésre. A volán mögött a bátyám, mellette pedig Gemma ült. Harry egy bemutatást szervezett a közösség számára, ahol párjaként fog fellépni az unokatestvérem. A szívemben erős gyűlölet élt. 

Az erdő szélén lelassított az autó, innentől kezdve indul a "buli". Kipattantam és elindultam befelé. A telefonommal világítottam meg magam előtt az aprócska ösvényt. Isteni szerencse, hogy ismertem már néhány utat a házig. Igyekeztem a lehető leghalkabban lépkedni. A szívem a torkomban dobogott. Hányingerem volt, a gyomrom mogyorónyi méretűre zsugorodott. Éreztem, a kezem jéghideg volt az idegességtől. Egyre beljebb és beljebb haladtam, míg végül a távolban megláttam a tábortűz fényét. Harry felsőjét viseltem, ha netalántán felőlem fújna szél, de még a természet is az én oldalamon állt, ugyanis felőlük fújt a szél. Egy bokrok által övezett részen álltam meg, ahonnan tökéletes rálátásom nyílt a terepre. Láttam a bátyámékat megérkezni. Láttam a gyülekező farkasokat, láttam Clara-t kilépni az ajtón a kicsivel a kezében. Hófehér, térdig érő sifon ruhát viselt, hozzáillő cipővel. A haját kontyba fogta. Műmosolyt erőltetett az arcára, úgy tipegett oda a testvéremékhez. "Hogy törne ki a nyakad!" gondoltam akaratlanul is.  Nem sokkal később Harry-t láttam kilépni a közös házunkból. Vidám volt, de mintha mégsem ugyanazt az embert látnám, mint akit eddig megismertem. Mintha egy előre begyakorolt színdarabot láttam volna megjelenni a szemem előtt. Illedelmesen kezet fogott mindenkivel,  mosolygott és udvariasan terelte maga előtt a Szirént. Én még nem jelenhettem meg. Ki kellett várnom a megfelelő alkalmat. Ez volt talán az egyik legrosszabb dolog. 

- Üdvözlök Mindenkit!-kiálltott fel a tábortűznél

Tapsviharral válaszoltak az ott összegyűlő farkasok és feleségeik. 

- Azért hívtalak ide titeket, hogy ti is részesei lehessetek boldogságomnak. Be szeretném nektek mutatni az új Alfátokat Clara-t. 

A szívem kihagyott együtemet. Alfa? Harry lemond? Csak így? Mi? Síri csönd támadt. Mélységes síri csend. 

- Ő nem lehet az Alfánk!-állt fel egy ifjú a túl oldalon- Vétó!

Ebben a pillanatban Clara átadta a gyermeket egy mellette álló asszonynak. Határozott léptekkel elindult a fiú irányába. A tűzön keresztül. Fel sem gyulladt. Ki sem kerülte. Egyszerűen átsétált. Ha nem a két szememmel látom el sem hiszem. A fiú elé érve egyszerűen eltörte a nyakát. A reccsenéstől beharaptam a számat, nehogy felsikoltsak. A fiú holtan esett össze.

- Van még valakinek ellenvetése?-perdült körbe Clara. 

Ez több a soknál, most vagy soha. Teszek én a jelre. Nem hagyhatom, hogy még többen meghaljanak. Így is sokáig vártam, ennek sem lett volna szabad megtörténnie. 

- Nekem!-sétáltam ki az erdőből