- Hol vannak a többiek? - kérdezem ingerülten Hársot. Hanyagul egy nagyobb sebvarró tűt pörget az ujjai között. Hosszú, inas ujjaiba tökéletesen illik az eszköz.

- Tedd el azt, az izét. Előbb utóbb szemetszúr valakinek, vagy te szúrod ki valakinek a szemét. Egy iskolában vagyunk.
Piszokul mosolyra húzza a szája sarkát, miközben egy könnyed mozdulattal a kabátja belső zsebébe csúsztatja a tűt a többi közé, majd tejfölszőke hajába borzol felszabadult kezével.Ez az a mosoly, amitől minden lánynak szétfolyni lenne kedve. Hárs magas, inas, de izmos alkatú, eszeveszettül jóképű, majd tizennyolc éves első látásra hagyag férfiú. Szanaszét folyhatnak a lányok utána, de bizony semmi esélyük. Saját magán kívül csak én tudom a " keménysrác " titkát.

- Nyugi, Nadi. Gyilkos létedre elég sokat parázol. - böki meg az oldalam a poén nyomatékosítása érdekében. - Hamarosan ideérnek. - pillant a csuklóján lévő faszíjas órára. Már tíz perce itt kellene, hogy legyenek. Biztos vagyok benne, hogy Leander tollázkodik órákig megint. Kinyírom őket, ha egyáltalán ideérnek.

- Keressük meg őket. - indulnék, de Hárs kinyújtja hosszú kezét elém és másikkal a járda vége felé mutat anélkül, hogy elvenné a kezét a mellkasától. Felpillantok. Leander, rövid, halványrózsaszín, pántnélküli sifon overálban és krémszínű körömcipőben tipeg felénk egyenes tartással. Hosszú, vékony combja az összes udvaron tartózkodó hímnemű figyelmét magára vonja. Mellette, Borostyán egyszerű kopottas farmerjában és barna pulcsijában elveszik a szemek elől. Profik.

- Kés... - korholnám le Leandert és Borostyánt, de félbeszakítanak.

- Ne szólj egy szót se! - utasít Lea lehunyt szemmel és felém tartott tenyérrel. Körmei szolidan a cipő krémszínéhez manikűrözve. Felemel egy tincset szőke, besütött fürtjei közül.

- Közönségesen nézek ki.

- Mimóza és Babér néztek utána, hogy az új rendszergazda milyen nőkre bukik. Őket okold. Amúgyis, csodálatosan nézel ki. - gúnyolódom.

- Ha végeztünk, a cipőim sarkaival foglak kinyírni, Nadi. - azzal elindul az épület bejárat felé Borostyánnal a nyomában. Nem fordulunk utánuk, nem követjük őket. Bízunk a képességeikben.
Hah. Képességek. Inkább tehetségnek nevezném. Az mégiscsak humánusabb. Mondom én, aki gyakorlatilag egy kerti gaz génkészletével rendelkezem. Nadragulya. Hárs. Leander. Borostyán. Babér. Mimóza. Mind a hatan meg lettünk áldva a génváltás képességével. Tudatosan meg tudjuk változtatni a génállományunk egy adott növény génállományára, de csak oda és vissza. Egyszer emberi, egyszer kerti gaz. Miért jó ez? Lenyomozhatatlanok vagyunk. Ki gyanakodna a gyilkosra, ha nadragulya DNS-t találnak? Senki.
A másik pedig, hogy "képességeket" kaptunk. Nem tudunk repülni vagy lézert kilőni a szemünkkel, az már merő fantasztikum. Hárs elképesztő gyógyító, Borostyán észrevehetetlen betörő, Leander leutánozhatatlan megtévesztő, Babér kijátszhatatlan védelmező, Mimóza kifürkészhetetlen stratéga, én pedig ösztönös gyilkos vagyok. Nadragulya, a gyilkos.
Ez nem az a dolog, amit beírnék a "egyéb tehetség" címszó alá az önéletrajzomba. Nem mintha valaha szükségem lenne önéletrajzra. Havonta új és új helyre költözünk, külsőt változtatunk, alkalmi munkákból élünk. Kórházba nem járunk, végzettségünk, irataink nincsenek. Mimóza mindig pontos útiterv szerint vezényli le a költözéseket, Babér intéz nekünk ideiglenes papírokat, Leander pedig a külsőnkkel és a feltűnésmentességünkkel foglalkozik. Hárs, Borostyán és én csak tesszük, amit mondanak. Persze, ha munkáról van szó más a helyzet. A mostani alkalom kivétel, nem szoktuk Leander segítségét kérni, de most nem kelthetünk feltűnést. A csábítás a legősibb praktika és mellesleg a leghatékonyabb.
Általában csak hárman dolgozunk. Hárs amellett, hogy kitűnő gyógyító, a méregkeveréshez is ért. Leginkább csak kábulatot, hallucinációt okozó löttyöket készít, de vannak rosszullétet, átmeneti vakságot, ideiglenes bénulást előidéző keverékei is. Ezeket ritkábban használjuk, ha nem muszáj, nem bántjuk azokat, akik nem érdemlik.
Míg Hárs a kis laborjában kísérletezik leginkább és a sebeinket ápolgatja, addig Borostyán és én vagyunk a terepmunkások. Egy egyszerű lopásnál, bizonyíték ki- vagy becsempészésénél elég Borostyán természetadta beolvadó képessége, de ha esetleg egy vagyont érő, több száz éves kép megfújásához kell folyamodnunk, akkor sincs probléma. Rosti könnyűszerrel besasszézik a biztonsági őrök között és egy tornászbajnokot megszégyenítő ügyességgel kerüli ki az esetleges csapdákat, riasztó rendszereket. A zár feltörési csodáiról nem is beszélve. Három másodperc alatt pattintja fel egy széfdoboz fedelét, egy sztetoszkóp és egy műanyagpohár segítségével. Ezek után következem én. Közelharcban és fegyverhasználatban is messze lekörözöm a többieket, legyen szó íjról vagy egy automata pisztolyról. Ezért is vagyok én az egyetlen, aki embert öl. A másik pedig a hideg vérem, ami jelenleg valahol a Mars körül kering.

- Mi a baj? - kérdezi Hárs.

- Miért lenne baj? - fordulok el az ajtótól, amin Lea és Rosti bementek az imént.

- Ideges vagy. Sosem vagy ideges. - közli tőmondatokban.

- Tudom. Fogalmam sincs ez most miért idegesít. Tisztában vagyok, hogy képesek elvégezni a munkájukat, de most valami nem stimmel. Bizseregnek az ujjaim. - emelem fel mind a két kezem, mintha láthatná a bizsergést. Ehelyett csak az ujjaim bizonytalan remegését lehet észrevenni. Hárs végignézi a karom egészen a vállamig. Nyel egy hatalmasat, ádámcsutkája ugrik egyet. Pillantását követve észreveszem, miért is tette. A vállamból kiindulva lilás csíkok futnak a felkarom közepéig az erek mentén. Elém lép és tenyerével közrefogja az arcom.

- Hazamegyünk. - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon Hárs.

- És Leáék? Nem hagyhatjuk itt őket. - ellenkezem, de ő csak átfogja a karom és elkezd a jelenlegi búvóhelyünk felé húzni.
Mikor kiérünk az iskolaudvar tömegéből és találunk egy, a kíváncsi szemek elől rejtett zugot, Hárs újra felémfordul és lehúzza a pólóm bal vállát, mire muszáj felszisszennem.

- A francba, Nadragulya!

A teljes nevemen szólít és káromkodott. Fogjuk rá, hogy káromkodott, de a lényeg, hogy nem jelent jót.

- Mi a fenéért nem szóltál, hogy elfertőződött a sebed? Vérmérgezésed van és ha eljut a szívedig, akkor már mindegy. Kampec Nadragulya.

Kinyitnám a számat, de nem hagy szóhoz jutni, tovább rángat az utcán. A panelház ajtajához érve, ahol mostani lakásunk van, bepötyög egy számsort.

0216

Kuncognom kell a kódon. A születési dátumunk. Hársé és az enyém. Mi ketten vagyunk a Véreskert első generációs tagjai. Rosti és Leander második generációsak, Babér harmadik, Mimóza pedig negyedik generációs. Véreskert a csapatunk neve. Gyakorlatilag mi vagyunk a terepmunkások. A Kúria föntről küld egy levelet, jelet, hogy kit, miért kell eltennünk lábalól, a többi a mi dolgunk. Persze, legtöbbször utánanézünk a dolgoknak, de többségében igazat adunk a feljebb lévőknek. Azon ritka alkalmakkor, mikor nem értünk egyet a Kúriával, balhé és több napos ribillió következik be. Leginkább az én iranyításommal.
A Kúria egy tudományos szervezet az Európai Központi Kutatóegyetem alatt. Itt készülnek el az olyan kísérletek, mint mi. Makro - és mikrobiológia, immunológia, génsebészet. Mindezt a világ ellen. Terroristák, szervezetek, diktátorok mind egy csapat fiatal kezére bízva. Mit ne mondjak, szeretnek ott fenn kockáztatni.
Amint felérünk az első emeleti lakáshoz, Hárs előveszi a kulcsait és kinyitja a polírozott fenyőajtót. Bent a megszokott látvány fogad. Mimóza térképeket, könyveket bújik, miközben a laptopján pötyög valamit. Felnéz ránk, int köszönés képpen, feltolja szemüvegét és visszafordítja a figyelmét az eddig végzett dolga felé. Babér az egyik nyitott ablak peremén egyensúlyozva bütyköli a zárat, szájában egy csavarhúzó. Egy percre abbahagyja a szerelést, kikapja a szájából a szerszámot.

- Én megmondtam, hogy rájön, Nadi. - arcára a kárörvendés eltéveszthetetlen mosolya ül ki.

- Igazán segítőkész vagy, Babér. - és ezzel el is tűnik a látómezőmből. Még hallom, ahogy szájában a csavarhúzóval röhög egyet. A fürdőhöz érve Hárs leültet a lecsukott wc ülőkére és a gyógyszeres táskában kezd kutakodni.

- Vedd le a pólód és húzd le a melltartód pántját! - utasít miközben egy közepes méretű ampullára tekeri rá a tűt. Ezután a tűt beleszúrja egy üvegcse szilikonfedelébe és átlátszó folyadékot szív ki vele. Két ujja közé fogja és leguggol a bal oldalamhoz. Egy hirtelen rántással letépi a gézt és a ragtapaszt. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy bármiféle jelét mutatom a fájdalomnak, pedig a gézzel együtt a var egy részét is letépte. Most teljes pompájában láthatja a szúrás nyomát. Halvány, sárgás lé szivárog a sötétvörös, összevarrt sebből. Egy fertőtlenítős vattával áttörölgeti a sebet és előjel nélkül beleszúrja az injekcióstűt. A tartalmát ugyanolyan gyorsan nyomja bele, mint amilyen gyorsan a tűt a vállamba szúrta. A meglepettségtől és a hirtelen fájdalomtól felüvöltök. Hárs kihúzza a tűt és gyakorlott mozdulatokkal egy új kötést tesz a sebre. Pár napja, talán egy hete szereztem a sérülést, egy rutinfeladat alkalmával. Egy amatőr drogdíler új, veszélyes anyagot állított elő. Persze több ember halálának árán.
A szürkés por már terjesztésre készen, egy kisebb poggyásztáskában hevertek a díler lakásán, mikor megérkeztem. Nem számítottam rá, hogy egy velem egyidős fiú lesz az áldozatom. És arra sem, tudja, hogy érkezem. Egyenesen az ajtó mögül ugrott elő és egy sajtszelő kést a vállamba állított. A meglepettség elmúltával rögtön reagáltam. A vállamból kitéptem a kést és a gyomrába szúrtam. Megérdemelte volna a lassú, vérbenúszó halált a koszos szőnyegen fetrengve. De talán a vérveszteség miatt, fogtam az egyik töltött pisztolyom és fejbe lőttem. Egy ideig még néztem a kifröccsent agyvelőt, aztán a szirénák hangjának felharsanásával leléptem.

- Muszáj volt a sebbe vágnod azt a tűt? - kérdezem felháborodva.

- Nem. - válaszol kurtán.

- Akkor meg? - húzom fel egyik szemöldököm reflexszerűen.

- Nem szóltál, hogy elfertőződött. Egy nyomorult antibiotikum injekció kellett csak. Annyira nehezedre estt volna megkérni erre? - morran rám.

- Jó! Nyertél. - vallom be az igazát.

- Nem nyertem semmit. Ez nem vicces. - látom rajta, hogy tényleg haragszik. - Nézz előre és engedd le magad mellé a kezeid, hadd nézzem meg meddig terjedt ki.

Szó nélkül engedelmeskedek neki. Óvatos mozdulatokkal, enyhén meg-megszorítva végigtapogatja a felkarom, a vállam, de mielőtt a bal mellem kezdené megvizsgálni kérdőn rámnéz.

- Minden ilyen alkalom előtt megkérdezed és én minden alkalommal hagyom, hogy megvizsgálj. És amúgy is. Egy női mellnek nem kellene meghatnia.

Hárs egy pillanatra megáll, aztán óvatoskodva megvizsgálja az említett területet.

- Hol van ez a két tuskó? - hallatszik a nappaliból Lea dühös hangja. Valószínűleg Mimóza vagy Babér válaszolt neki, mert léptei egyenesen felénk tartanak. Kopogás nélkül felszabja az ajtót és mintha egy teljesen hétköznapi jelenetet látna, visszafojtva kiabálni kezd.

- Otthagytatok azzal a fickóval! Szerintem gimis elsős kora óta nem volt nővel, azt hittem nekem esik ott a folyosón. - a háta mögül előhúz egy kupac papírt és nem törődve azzal, hogy merre repülnek bedobja a fürdőbe. - Itt vannak a listák.
Sarkon fordul és a bézs magassarkújában ellépked. Az utolsó lépésnél még visszafordul felénk:

- És ha befejeztétek a taperolást, nyugodtan kijöhetnétek ide közénk.

Hárssal egy pillanatig még Lea helyét bámuljuk, aztán akaratlanul kitör belőlem a nevetés. Hárs rámnéz még meglepődött arckifejezéssel, aztán ő is nevetni kezd. Felöltözöm, aztán könnyeinkkel küzködve kimegyünk a többiekhez. Babér, Mimóza, Leander és Borostyán az üveglapú dohányasztalt félkörbe ülve várnak ránk. Mimóza egyik laptopja a félkör szájához van rakva, a képernyőn a Kúria Véreskert ellátója, a Kertész.
Egy szemvillanás alatt lehervad a mosoly az arcunkról és a lehető legkomolyabb arckifejezést próbáljuk magunkra varázsolni. A Kertész sötétzöld zakója alatt hófehér, vasalt inget visel.

- Nem kívánom tudni min nevettetek annyira Nadragulya. Üljetek le és hallgassatok meg.

Némán bólintva helyet foglalunk a műbőr kanapén.

- A Kúria fejesei kezdenek átesni a ló túloldalára. Nem bíznak senkiben, csak saját magukban. Féltik a helyüket és az életüket, a sikereikről nem is beszélve. A Falka elbukott egy küldetést és elvesztett négy embert. Azt hiszik hibások az életbenmaradtak és elkezdték üldözni őket. A Gondozót már eltűntették, erős a gyanúm, hogy örökre. Nem kockáztathatom, hogy ti is erre a sorsra jussatok. Minden gépet, elektronikus felszerelést hagyjatok ott. Készpénzt, fegyvereket és iratokat vegyetek magatokhoz. Tűnjetek el mielőbb és keressétek meg az utolsó két Falka tagot. Legutóbb Spanyolországban voltak a Kúria szerint. Most minden képességetekre szükség lesz. Vigyázzatok egymásra és magatokra. Ha többé nem találkoznánk, örülök, hogy én lehettem a Véreskert Kertésze.

A képernyő elsötétül és a Kertész halvány alakja is megszűnik.

- Akkor jött, mikor Lea éppen veletek kiabált a fürdőben. - mondja Mimóza az üres képernyőt bámulva.

- Ez egy üzenet? - kérdezem.

- Igen. - válaszol tömören.

- És akkor honnan tudta, hogy mi épp..... - hitetlenkedik Hárs.

- Csaknem húsz évet dolgozott velünk. Ismer minket. - motyog maga elé Borostyán. - De most nincs idő nosztalgiázásra.

- Igaza van Rostinak. Mindenki pakoljon iratokat, élelmet, vizet és a lehető legtöbb készpénzt a lehető legtöbb formában. - adom ki az utasításokat, mintha én lennék a főnök. A többiek szinte egyszerre felállnak és elindulnak összeszedni a cuccokat. Hárs még végighúzza a kezét a vállamon biztatásképp, aztán ő is eltűnik. Egyedül maradok a szobában. Veszek egy mély lélegzetet és próbálok a lényegre koncentrálni. A fegyvereim. Elindulok az egyik hatalmas könyvespolc felé és egy egyszerű kék hátitáskába elkezdem leszedni róla a különböző lőfegyvereket. Hat töltött pisztoly, darabonként három adag plusz tárral. Ennyi elég lesz. Bepakolok némi kaját és két palack vizet. Mire végzek a többiek is a nappaliba gyülekeznek. Babér az ajtóhoz lép és kinyítja.

- Induljunk.