Egyedül maradt az érzéseivel, a gondolataival és a hideggel. Rettentő hideg volt. A melle még mindig lüktetett az őt ért ütéstől, de tudta, hogy nem szenvedhet sokáig, nem maradhat itt a hidegben. Erőt vett magán. Miközben felállni próbált, intenzív fájdalmat érzett, akkorát, hogy egy sikolyt is megengedett magának, de nem hátrált meg, nem feküdt vissza, mert tudta amennyiben vissza fekszik a földre, nem biztos, hogy képes lesz újból erőt venni magán, és talpra állni. A lépcsőre nézett. Az eredetileg barna lépcső egy része vörösre színeződött.

Elfogta az undor. Nem feltétlen Henritől (bár tőle is), hanem leginkább az egész szituációtól, amibe keveredtek. Nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, bár a reggeli történések után tudhatta volna, hogy ezen a napon bármi lehetséges. Rossz értelemben. Az erdőre szegezte tekintetét, a fákra, amik között Henri köddé vált. Vajon mi lehet vele - gondolta. Mi történhetett vele? Vajon megsebesült? Vagy talán összeesett valahol?

Viszont mindent összegezve: otthagyta. Egyedül. Ő sem igazán foglalkozott azzal, hogy vele mi lehet, vele mi történhetett, szóval őt miért érdekelné? Sajnos viszont Scarlett nem ilyen volt. Túlságosan kötődött Henrihez. Néha eltűnődött azon, hogy vajon azért, mert tényleg szereti, és ő az igazi, az élete szerelme, vagy pusztán bűntudatot érzett azok után, amiket vele csinált, mert csinált pár nem túl szép dolgot.

Egyszer még 10. végén Henri kiment az osztályteremből, és véletlenül az iskolapadon felejtette a telefonját. Lehetne ezt azzal szépíteni, hogy Bryce és Victoria biztatására tette a dolgot, de végső soron ő hozta meg a döntést, ő felelős a tetteiért, nem mások. Elvette a telefont és könnyedén fel is oldották Victoriával, ameddig Bryce őrt állt az ajtóban. Nem volt túl nehéz jelszava (0328), de mit is tudhat egy 10.-es gyerek a megfelelő jelszó kiválasztásának folyamatáról, akinek még barátai sincsenek, másrészt pedig mikor gondolta volna, hogy valaki egyszer arra vetemedik, hogy feltöri a telefonját. Gyorsan végig pörgették az üzeneteit, semmi érdekeset nem találtak pár anyjával folytatott szóváltáson kívül, amint pedig ezzel megvoltak a galéria felé vették az irányt.

Nem tartott sok időbe mire megtalálták amit kerestek. Nem volt konkrét céljuk, csak annyi, hogy valami durvát, valami felhasználhatót találjanak. Találtak is. Henri egy tükör előtt. Ruhák nélkül.

Victoriával egymásra néztek és hangosan felnevettek. Ezerszer lejátszódott a fejében, hogy mégis hogy gondolhatott valami ilyet viccesnek, és miért akart így kicseszni vele.

Victoria fogta a telefonját, és gyorsan nevetését elfojtva lefotózta felfedezésüket, majd vissza tette a telefont oda, ahol találta, pont ugyanabban az állapotban, ahogy Henri otthagyta.

Nem használta fel egyből. Sokat beszélgettek róla Bryce-al, hogy mit tegyenek vele. Ezeknek a megbeszéléseknek természetesen Scarlett is tagja volt, vagyis inkább csendes megfigyelője, mivel az ő szava nem számított kifejezetten sokat, illetve tettét egyből megbánta, nem mintha ez sokat számítana.

Henri egyik reggel egy Bryce-tól kapott üzenetre kelt. Bryce nem volt kifejezetten bőbeszédű, viszont a kép, amit küldött, illetve a pár szavas csatolt üzenet magáért beszélt.

Mostantól minden reggel a pénzedet az első óra kezdete előtt nekem adod.

Henri a sokktól és a rettegéstől ami benne volt, hogy mi van, ha ez a kép kikerül valahova, teljesen lefagyott. Végül erőt vett magán, és válaszolt.

Rendben, csak kérlek töröld ki.

Kifogom. Ha eleget fizettél.

Másnap Henri az aznapi ebédre kapott pénzét odaadta Bryce-nak. A következő napon pedig Victoria és Scarlett is jelen voltak, emiatt csak még jobban félni kezdett.

Így folytatódott ez hetekig. Hagyta, hogy kinevessék, hogy beszólogassanak, hogy lehúzzák és éheztessék, mivel így nem volt pénze arra, hogy ebédet vegyen az iskolai büfében, és a stressz és félelem hatására már otthon is egyre kevesebbet evett. Egészen addig zajlott ez így, ameddig egyik nap testnevelés órán össze nem esett. Kórházba szállították, ahol megállapították, hogy vércukorszintje drasztikusan leesett, és megfigyelés alatt tartották. Anyja nem értette a helyzetet. Nem értette, miért nem evett a fia, és tudta, hogy valamit eltitkol, de Henri nem akarta elmondani mégis mit. Szégyellte. A következő napon üzenetet kapott. Bryce.

Ma nem fizettél és nem tudtunk mit enni. Mondtam, hogy mi fog történni, ha nem fizetsz.

Henri gyorsan válaszolt neki, könyörgött, hogy ne tegye, megígérte, hogy a pénzt amivel tartozik holnap után megadja, ha kell az anyjától is lop, de mindez hiába, Bryce nem válaszolt.

Másnap reggel kiengedték a kórházból, és a következő napon már ment is iskolába, de nagyon megijedt, hogy mi van, ha tényleg megtette Bryce, amit ígért. Hiába kérlelte anyját, hogy még otthon maradhasson, hajthatatlan volt, nem akarta, hogy fia lemaradjon a tananyagról.

Beért az osztályterembe. Mindenki ott volt. A táblán egy A4-es méretben lévő kép fogadta. Ő volt rajta. Egy tükör előtt. Ruhák nélkül. Teljesen elsápadt. A következő pillanatban az egész osztály hangos nevetésben tört ki, a vezető hangjai természetesen Bryce, Victoria és Scarlett voltak. Sírva rohant ki a teremből, végig a folyosón, ki az épületből, egészen hazáig.

Az anyja hamarabb ért haza munkából, és nagyon csúnyán összevesztek, hogy mégis mit keres otthon. Nem mondta el, mi történt. Sose beszélt róla. Scarlett sem hozta fel soha, remélte, hogy elfelejtődött, túlságosan szégyellte magát, de valahol a lelke mélyén tudta, hogy Henri emlékszik. Emlékszik, és utálja emiatt.