Scarlett lába még mindig félig a lépcsőbe csúszva hevert, körülötte egy-két vércsepp jelent meg. Az elmúlt egy perc eseményei teljesen lesokkolták, de az egyetlen dolog amire gondolni tudott, hogy mégis minek egy négy napos útra két embernek három bőrönd, de tudja, hogy az anyja milyen, naponta két-háromszor is átöltözik, szóval igazából nem történt semmi meglepő.

Ekkor kezdtek el potyogni a könnyei. A könnycseppek egyre gyorsabban kezdtek folyni az arcán, és ezzel a sírás szépen lassan hisztérikus zokogássá változott. A legfájóbb az egészben az volt, hogy elhitte, ha csak egy másodpercig is, de elhitte, hogy meggondolták magukat, hogy őt is magukkal viszik, és nem kell itthon töltenie a szilvesztert, egyedül, magányosan. Sírása felerősödött.

Amint lenyugodott, szépen lassan kihúzta a lábát a keletkezett lyukból. A bokája vérzett, nem durván, de így is égetően fájt. Lebotorkált a lépcsőn, és elő kereste a konyhából a fertőtlenítőt, a ragtapaszt, majd ellátta a sebét. Az arca még mindig égett a pofontól, amit anyja kiosztott neki, de az évek során már hozzászokott, ez mindennapi történés volt náluk.

Amint magához tért és visszacsöppent a valóságba, a szobája felé vette az irányt. Visszafeküdt az ágyába, a takaróját fejére húzta, és átadta magát az érzelmeinek. Egészen addig sírt, amíg el nem ragadta az álom.

Riadtan ébredt fel.

-BASSZAMEG, BASSZAMEG!- kiáltotta hangosan.

Gyorsan előkereste az ágyba dugott telefonját. 10 óra. Volt két nem fogadott hívása, mindkettő pontosan egy óra különbséggel. Picit örült neki, hogy nem kelt fel a hívásokra. Nem szeretett telefonon beszélni, mikor pedig erre kényszerült, az minden esetben kényelmetlen érzést váltott ki belőle. Sebes mozdulatokkal feloldotta a telefonját, és gondolkodás nélkül pötyögni kezdett.

Ne haragudj, hogy nem szóltam amikor elmentek, csak visszaaludtam. Nagyon sajnálom.

Fél perc sem telt el, és már jött is a válasz.

Semmi baj, csak nagyon aggódtam. Minden rendben?

Nem igazán. Nem indult túl fényesen a mai nap, és mint láthatod, nem gondolták meg magukat. Engem itthon hagytak.

Nagyon sajnálom... nem találok szavakat. Nagyon sajnálom, hogy így bánnak veled.

Nem akarsz átjönni? Gyűlölök egyedül lenni.

Elkészülök és indulok. Sietek.

Ajánlom.

Henrivel igazán a végzős éve elején ismerték meg egymást, egy házibuliban. Mikor belépett az ajtón, senki sem ismert rá. A fiú, aki mindig használt, szakadt ruhákba járt, kócos hajjal, ápolatlan külsővel, egy nyár alatt teljesen megváltozott. Mire képes egy úgy haj és egy új ruhatár? - gondolta Scarlett. De honnan lett ennyi pénzük? Honnan lett pénzük ilyen méregdrága ruhákra? A lányok egyből rárepültek, mondhatni, mint légy a szarra, de ő győzedelmeskedett. Már aznap este lefeküdtek, és fülig szerelmes lett belé. A külsejébe, természetesen, mi másba. A státuszba lett szerelmes, amit egy ilyen kinézetű fiú mellett kaphat, mivel ettől a pillanattól kezdve Henri számított sulijuk legjobb pasijának. Scarlett így is az iskola legnépszerűbb egyedei közé tartozott, ezen egyedeknek a feladata nagyon nehéz és megterhelő volt. Mások számára bántó pletykákat terjesztettek, mindig ítélkeztek és lenézték azt, aki kicsit is másabb, mint amilyennek az ő szemükben lenniük kellett volna. Henri is egy áldozat volt. Eddig. Az új kinézetének köszönhetően többé már nem lesz az. És ez Scarlett és Henri szerelmi története. Megható, nem?

Scarlett ameddig várt szerelme érkezésére, gyorsan rendet rakott a szobájában, átöltözött még egyszer, majd leült a sminkkészlete fölé, elővett egy tükröt, és belekezdett a folyamatba. Meg volt győződve arról, hogy állandóan a legjobbat kell kihoznia magából, és ezt a feladatot nagyon is komolyan vette. Nem akart senki előtt smink nélkül mutatkozni, mert félt, hogy vajon mit gondolhatnak róla, ha meglátják az igazi énjét.