Nyílt a bejárati ajtó, és Scarlett sebesen belépett rajta, majd anyjához hasonló módon nagy erővel becsapta azt. Szemei fel voltak dagadva a sok sírástól, arca teljes egészében vörösen pompázott, lábai és igazából mostanra egész teste rémesen átfagyott. Gyorsan lehúzta magáról cipőjét, kabátját pedig semmivel sem törődve a földre hajította, és elindult a fürdőszoba felé, útközben pedig folyamatosan dobált le magáról egy-egy ruhadarabot, hogy ne akkor kelljen még ezzel foglalkoznia, ha odaért. Sebesen beállt a zuhanyfülkébe, és megnyitotta a csapot. Erre a pillanatra várt legalább azóta, mióta belelépett a patakba, még soha életében nem esett ilyen jól neki nemhogy a forró víz, de igazából semmi.

Leült a zuhanyfülke padlójára, csak áztatni akarta magát, át akart melegedni teljesen, és amúgy is, lábai rettentő módon elfáradtak a mai napon. Nem volt elég a reggeli lépcsős baleset, de minden bizonnyal a hideg patakvíz, és a sok kutyagolás sem tett túl jót neki. Ekkor megint úrrá lettek rajta az érzelmek. Röviden és tömören összefoglalva: Magát hibáztatta a történtekért, Henriben hatalmasat csalódott, Bryce-ék baszódjanak meg, a rendőrök bunkók voltak, anyja reggel egy pöcs volt, és minél inkább sírt, annál inkább jutott eszébe több dolog, ami miatt még sírhat. Szemei rettentően lüktettek, igazából örült neki, hogy nem nézte meg hogy néznek ki, jelen pillanatban úgy érezte jobban is járt, így eggyel kevesebb dolog van, ami miatt sírhat.

Nagyon hosszú ideig ült ott a padlón, és csak sírt, néha abbahagyta és elkezdett elmélkedni, és minden gondolatmenet végét sírással zárta.

Mikor végre abba tudta hagyni a zokogást, és kellőképpen, sőt, talán túlságosan is átmelegedett, elzárta a vizet, kiszállt a zuhanyból, megtörölközött és a tükör elé állt.

A látvány nem volt túl kellemes. Egészen pontosan rémisztő volt. Tudta, hogy nagy ütést kapott, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire nagyot. Jobb melle teljesen véraláfutásos volt, és mintha meg is lett volna dagadva. Nem bírt ellenállni a kíváncsiságának, így hát hozzá ért. A fájdalom elviselhetetlen volt, felsikoltott és szemei újfent könnybe lábadtak. Újból a tükörbe nézett, még egyszer, és miután meggyőződött arról, hogy sajnos jól látta, gyorsan szemeit is megnézte. A látványuk nem volt túl szemrevaló, de ez már nem tudta túlzottan idegesíteni, annyi minden rossz történt már ezen a napon, hogy ez a probléma teljes egészében eltörpült a többi mellett.

Kisétált a fürdőszobából, és felfelé indult a lépcsőn, szobája irányába. Örült neki, hogy két fürdőszoba volt, így nem kellett órákat várnia arra, hogy anyja elkészüljön, viszont ilyenkor mikor fel-le kellett sétálgatnia egy zuhanyzás után, mindig megfogadta, hogy legközelebb inkább a fenti fürdőt használja, akkor legalább nem kell össze-vissza mászkálnia.

A lépcsőn majdnem sikeresen belelépett az általa okozott lyukba, de szerencsére még épphogy kikerülte, pedig ez aztán biztosan végleg bearanyozta volna napját.

Szobájába érve gyorsan felöltözött. Most nem csípte ki magát, hanem inkább felvette a Henritől kölcsönvett egyik túlméretezett pólóját, majd töltőre rakta telefonját, és türelmetlenül várta, hogy bekapcsoljon. Közben rátört a kíváncsiság, és szemét a falon lévő órájára szegezte. 17 óra 30 perc. Meglepetten könyvelte el, hogy mindössze 3 és fél órája indultak el Henrivel a kilátóhoz, pedig sokkal többnek tűnt, ezen idő alatt pedig tönkrement az élete, és minden megváltozott.

Telefonja végre felvillant, ő pedig egyből a kezébe vette. Arra számított, hogy legalább 20, ha nem 30 nem fogadott hívása lesz Henritől, de a valóság ennél is durvább volt. Semmi. Egy darab hívás sem. Szíve egyenesen összetört, de próbálta azzal nyugtatni magát, hogy talán Henri telefonja is lemerült, vagy talán csak fél, hogy a rendőrség lehallgatja, és ezért nem jelentkezett, nem pedig azért, mert nem érdekli mi van vele. Ismerte őt, tudta, hogy ez nem rá vallana, ez viszont nem tudta megakadályozni a szeméből kicsorduló könnyeket. Lefeküdt az ágyába, a takarót pedig szorosan a fejére húzta, ott folytatta tovább a sírást. Nem tudta leküzdeni azokat a kósza gondolatokat, hogy mi van akkor, ha Henri direkt nem keresi őt, mi van akkor, ha egyszerűen csak nem kíváncsi továbbiakban rá. Végül erőt vett magán, és elindult a konyha irányába, hogy készítsen magának egy forró teát, hátha az majd lenyugtatja picit, bár ebben nem volt túl sok reménye. Elővette kedvenc, kiscica mintával rendelkező bögréjét, bele lógatta a teafiltert, és mindeközben vizet forralt a vízforralóban.

Folyamatosan az ismétlődött a fejében, hogy mi van, ha Henri már nem szereti, vagy még rosszabb, mi van akkor, ha baja esett, ezt a gondolatot nem tudta kiverni a fejéből. A forró vizet beleöntötte bögréjébe, majd kényelembe helyezte magát a kanapén. Nagyon lassan kortyolgatta teáját, de az istenért sem tudta abbahagyni a folyamatos gondolkodást, és tudta, hogy ha ez így folytatódik, hamarosan bele fog őrülni.

Szépen lassan elfogyasztotta a teát, és gondolatai elterelésének érdekében a távírányító után nyúlt, hátha egy kis háttérzaj segít elcsitítani a saját fejében lévő zajokat, de ez mint később rájött, nagy hiba volt. Olyan gyorsan történt az egész, akár egy villámcsapás, remélte, hogy pusztán csak képzelődik, de pár erőteljes pislogás után is ugyanazt a képet látta a TV képernyőjén. Henri.

Henri benne volt a híradóban, az egész világ szeme előtt, így most már mindenki tudta. Körözést adtak ki ellene, és jelenleg is nagy erőkkel keresik. A vád pedig súlyos testi sértések elkövetése. Nem is egy, hanem több. Ez egy kész rémálom volt Scarlett számára, de a hír legalább valami pozitívat is tartalmazott. Még nem kapták el, és jelen helyzetben ez volt az egyetlen dolog, aminek Scarlett örülni tudott, így talán még lesz esélye találkozni vele, és megbeszélni a történteket. Semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy szerelméhez bújjon, ő pedig átölelje, és megígérje neki, hogy minden rendben lesz. Másfelől félelem töltötte el a jövőjükkel kapcsolatban.

Mégis hogyan lehetne esélyük, hogyan lehetnének boldogok együtt, amikor Henrit az első adandó alkalommal le fogják tartóztatni, talán épp ebben a pillanatban, miközben ezen gondolkozik. Ekkor egy hirtelen jött érzés lett úrrá rajta, villámgyorsan kikapcsolta a TV-t és felfutott a lépcsőn, végig a folyosón, egyenesen a szobájába, majd elővette a legpraktikusabb hátizsákját, és sebesen elkezdett pakolni.

Tudta, hogy ha nem kapják el, akkor jelentkezni fog, és akkor lesz még alkalma beszélni vele, lesz még alkalma bocsánatot kérni tőle. Tudta, hogy nincs esélyük közös életre ITT, szóval a terve az volt, hogy elszökik vele, és készen akart állni arra az esetre, ha Henri hirtelen betoppanna az ajtón. Összepakolt pár felsőt, pulcsit és egyéb ruhákat, majd lerohant a konyhába, hogy ételt is szerezzen az útra. Nem tudta hova mehetnének, de nem is számított, csak azt tudta, hogy vele akar lenni. Átfutott a fején az a gondolat, hogy mi van akkor, ha valójában mégsem ezt akarja, ha igazából nem akar egy olyan emberrel együtt lenni, aki ilyen dolgokra képes, és újfent csak a bűntudat miatt tenné amit tesz, de gyorsan kiverte ezt a fejéből.

Talált 3 doboz chilis bab konzervet, amit nagyon szeretett és fél kiló, nagyjából még friss kenyeret, majd megtöltötte vízzel palackját, és rohant is bepakolni a maradék cuccot táskájába. Átöltözött megint, ezúttal egy farmert vett fel, egy sima egyszerű fekete pólót és rá pedig kedvenc kék pulcsiját. Villámgyorsan lerohant a nappaliba, leült a kanapé szélére és várt. Várt arra, hogy Henri jelentkezzen, hogy érte jöjjön, vagy bármit csináljon, egyszerűen csak várta, hogy valami történjen.

Scarlett nem éppen türelméről volt híres, így egyszer a kanapén ült, egyszer fel-alá járkált, és ez ismétlődött ki tudja meddig.

Ránézett az órájára, és meglepődve tudatosult benne, hogy az elmúlt 1 órát pakolással és várakozással töltötte. Egyre jobban fogyott a türelme, egy része pedig már megvolt győződve arról, hogy Henri nem is fogja keresni, ekkor sorszerűen megcsörrent a telefonja. Soha életében nem kapkodott még annyira, mint most. Miközben telefonját kihúzta a zsebéből, az kicsúszott a remegő kezeiből, először az ágyra, majd onnan tovább bukfencezve a földre esett. Gyorsan lehajolt érte, és meg sem nézve ki hívta (hiszen ki más, mint Henri), felvette a telefont.

-Henri? - szólt bele

-Scarlett?! Mégis mi a franc történt? - szólalt meg egy ismerős hang. Ismerős, de nem Henrié, hanem az anyjáé. Scarlett szíve egy ütemet kihagyott, és miközben a szavakat kereste, hogy mégis mit mondjon, anyja a vonal túloldalán egyre türelmetlenebbé vállt.

-VÁLASZOLJ MÁR! MI A FASZOM TÖRTÉNT?

Összeszedte magát, és elmesélte a történetet, mivel nem volt sok választása.

A másik megoldás az lett volna, ha rárakja a telefont, de tudta, hogy amint anyjáék hazaérnek, nagyon kikapna érte, és nem vállalta ezt a kockázatot. A sztorit úgy, ahogy tudta kiszínezte. Úgy akarta Henrit beállítani, mint az áldozatot, ami részben igaz is volt, de pár fontos részletet ki is hagyott. Például azt, hogy Henri nem hagyta abba az ütések sorozatát akkor sem, mikor az az idióta Bryce már magatehetetlen volt, és azt sem közölte, hogy egy srácot úgy megütött, hogy az megvakult, bár tudta, hogy amennyiben anyja a híradóból tájékozódott, ezt a részletet már úgyis tudja.

Anyja elnémult, pedig Scarlett azt várta volna, hogy a szokásos stílusában elhordja mindennek, de a némasága még ennél is ijesztőbbnek bizonyult. Nagyjából fél perc után végre megszólalt.

-Maradj távol attól a fiútól, nagyon veszélyes, és többet egy szót se halljak róla, világos? Indulunk haza amilyen gyorsan csak tudunk. Zárkózz be, ne nyiss ajtót senkinek!

Na ez aztán abszolút megijesztette Scarlettet. Ki ez a nő, és mit tett anyámmal?

Nem, esze ágában sem volt távol maradni Henritől, viszont jól esett neki, hogy anyja ennyi idő után a törődés szikráját mutatja felé, és nem akarta ezt a pillanatot azzal elrontani, hogy szembe száll vele.

-Szeretlek, vigyázz magadra. - zárta le anyja a beszélgetést, Scarlettnek azonban nem jöttek a szavak a szájára. Néma maradt, és ismételten anyja törte meg a csendet.

-Sajnálom azt, ahogyan mindig is viselkedtem veled. Sosem voltam anyának való, és te pedig nem tervezett gyerek voltál. Sokszor úgy éreztem, hogy a dolgok, amiket az életemben terveztem, miattad nem valósulhatnak meg, ezért voltam állandóan dühös. Sajnálom, hogy te voltál a haragom elszenvedője. Amint hazaérünk, leülünk, és megbeszélünk mindent, jó? De meg kell ígérned, hogy nem beszélsz egy szót sem azzal a gyerekkel!

Scarlett továbbra sem találta a megfelelő szavakat, nem tudta, hogy mit mondjon és anyja szavainak hála könnyekben tört ki. Mindig is tudta, hogy ahogy anyja viselkedik az nem normális, de akárhányszor próbálta volna felhozni, veszekedéssel és pofonokkal végződött. Továbbra sem akarta, hogy Henrit eltiltsák tőle, és egy közönséges, erőszakos pszichopatának higyjék, de úgy döntött, belemegy anyja kérésébe, még akkor is, ha nem gondolta komolyan, de nem akarta elrontani ezt a pillanatot, amire mindig is várt.

-Jó, megígérem. Szia anya.

Majd rá tette a telefont, de egyből megbánta. Nem tudta visszamondani anyjának a szeretlek szót, ennyi év szenvedés után, azok után amiket vele csinált, de akkor is az anyja volt, le kellett volna vetkőznie az egóját, és megmondani neki, hogy ezek ellenére is ki tudja, hogy miért, de szereti.

Sírása ekkor felerősödött. Hagyta, hogy a könnycseppek végig fussanak az arcán, de nem volt sok ideje a sírásra.