2018.09.19.

Hirtelen jött gondolattól vezérelve írtam rá délelőtt tizenegykor Bencére, hogy legyen fél óra múlva a Petőfi fánál. Harminc perc elegendő volt, hogy beszerezzem én is az ajándékot. Mielőtt ráírtam volna, még küldtem egy képet, amelyen a tőle kapott plüsst ölelgetve alszom. Anya volt olyan „kedves", hogy lefényképezzen, és elküldje nekem a képet! Viszonozni szerettem volna, és igaz, hogy tegnap randiztunk, de meg akartam ismételni! A fához tett utam során még betértem az egyetlen olyan boltba, amelyik nyitva volt, mert ott lehetett kapni mindent: a plüsstől a porcelánig tényleg mindent! Pénteken hallottam, hogy elromlott a fülhallgatója, ezért vettem neki egyet, és mellé egy hasonló plüsst, amit ő vett nekem, annyi különbséggel, hogy az enyém kék volt, neki meg feketében vettem meg. Nem tudtam, honnan tudja, hogy a kedvenc színem a kék, de ha lehetett volna egy tippem, Endrétől. Remegő lábakkal sétáltam a megbeszélt helyre. Sütit nem vittem magammal, de volt egy zacskó chips nálam. Sajtos, mert Endre elmondta, hogy az Bence kedvence. Nagyot kellett nyelnem, amikor észrevett, és elmosolyodott. Mindig mosolyog, amikor meglát! Remegő kezekkel adtam oda neki a fülhallgatót, és a plüsst is. Kaptam érte egy hatalmas ölelést, amelybe beleremegett minden porcikám. Miért ilyen aranyos ez a fiú?