2018.09.10.

Soha nem szerettem a hosszabb ideig tartó bezártságot, még gyerekként sem. Nem mintha most felnőtt lennék. Ha két napnál tovább kell a négy fal között maradnom, elkezdek kattogni. Mit rajzoljak, vagy olvassak. Volt, hogy több órán át rajzoltam, hogy ne kezdek el felesleges faszságokon agyalni. Harmadik napja vagyok itthon és igaz, hogy tegnap sétáltam Bencéékkel, de kevés volt. Ha nem beszéltem volna velük, amikor nekik szünetük volt, lehet átfestem a szobám zöld falait kékre. Még közös chatet is csináltak! Annyira menő már, hogy az osztály két vagány sráca is velem beszél! Délutánonként meg velem együtt csinálják meg a leckét! Érezhetném úgy is, hogy kiváltságos vagyok, hogy már nem szekálnak, de érdekelt volna az, hogy ki az újabb áldozat helyettem. Lehet egyszerűen megunták mások szekírozását és most én vagyok az, akin gyakorolják a bűnbánatot? A lényeg, hogy egyre jobb a kapcsolatom velük. Bence kedvessége igazán meglepett. Nem is tudtam, hogy van ilyen oldala egészen addig, míg négy óra felé meg nem jelent. Egyedül jött, mert Endrének dolga akadt. Bence egy kis dobozt tartott a kezében. Fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet benne. Meg is lepődtem, amikor kibontotta és két krémes kacsintott rám. Megtudta valahonnan, hogy szeretem és meglepett. Tanulás után megettük. Valamiért ez a krémes volt életem legfinomabbja.

❤️😘Sziasztok! Köszönöm mindenkinek, aki eddig velem tartott, hogy itt volt és van is. Hálás vagyok nektek. Eddig, hogy tetszik a napló?😘❤️