2018.12.21.

Baromira fura volt, hogy nem kellett iskolába mennem! Reggel az első dolgom volt, hogy felhívjam Bencét. Legalább két órát beszéltünk, mielőtt anya rám törte volna az ajtóm, hogy méltóztassak felkelni, mert nemsokára jönnek a vendégek! Csak néztem rá, hogy mit kattog itt, amikor csengettek. Anya már rohant is. Sebtében öltöztem fel. Amikor megláttam Anitát és Bencét, valamiért rossz érzésem támadt. Óvatosan szemlélődve ültem a megszokott helyemre. Anita felvont szemöldökkel nézett, mintha a lelkembe szeretett volna nézni. Megrettentem a szemeiből áradó kíváncsiságtól! Nagyot nyelve inkább készítettem magamnak és Bencének egy bögre forró teát. Anyuék arról kezdtek el beszélgetni, hogy szeretnének egy közös családi ebédet: Bencéék családja, na, meg a miénk részvételével. Megdöbbentem! Mióta lettünk mi egy család? Attól, hogy Bence meg én együtt járunk, még nem tekintettem Anitát az anyósomnak, és Bence sem az enyém! Mi csak ketten voltunk, nem pedig mi és a két anyósjelölt, akik mindenbe bele szerettek volna szólni! Vállat vontam, hogy felőlem mehet, a mi családunk elfogadáshoz való hozzáállásától nem féltem. Az a vén gyagyás, vagyis a nagyi nem jön úgysem, így nem inzultálhat. Bence arcáról egészen más érzést olvastam le, így megfogtam a kezét, hogy szavak nélkül adjam tudtára: mellette vagyok.