2018.12.22.

Az egész napunk azzal telt, hogy holnapra szerveztük a „családi" ebédet. Anita felhívta azokat, akiket fontosnak tartott, hogy ott legyenek. Előd és azt ikertestvére, Peti is meg lettek hívva. Anyu részéről apu volt, na, meg Irén. Anita konyhája kész csatatérré változott a nap folyamán. Minket is befogtak, hogy segítsünk. Délután kettőre járt, amikor elbocsátottak bennünket, hogy a többit rábízhatjuk a felnőttekre. Bence szobájába mentünk, és elindítottunk egy romantikus filmet. Elaludtunk rajta. Arra keltünk fel, hogy Anita óvatosan rázogatja a vállam, hogy anya szeretne hazamenni. Én nem szerettem volna, de nem volt kedvem könyörögni, amikor holnap megint láthatom. Az út hazáig némaságban telt. Én mélyen a gondolataimba merültem, anya meg a telefonját nyomkodta, és szélesen mosolygott. Óvatosan rápillantottam a telefonjára, és láttam, hogy egy pasassal üzenget. Felmordultam, és sebesebb léptekre váltva hazarobogtam. Hangos dörrenéssel vágtam be a szobám ajtaját, de nem zártam magamra. Anya, ahogy hazaért, bejött és hebegett meg habogott egy sort, majd kinyögte, hogy megismert valakit. Én csak ráemeltem a tekintetem, és annyit mondtam: „Ezek után semmi jogod beleszólni, hogy mit, és hogyan csinálok Bencével!" Láttam a döbbenetet az arcán, és elmesélte, hogy nem olyan rég ismerkedtek meg, de még nem állt készen arra, hogy bemutasson minket egymásnak.