Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Száztizenegyedik lap


2018.12.20.

Korán reggel már ébren voltam. Bencéhez készültem, hogy együtt mehessünk át Endréhez, de előtte kihasználtuk, hogy az anyja nincs otthon. Kettesben voltunk, ami Bencére valahogy jó hatással volt. Egyenesen a szobájába húzott, ahol lelökött az ágyra, és csókolni kezdett. Mire kettőt pislogtam, már minden felsőruházatot levett rólunk. A nyakam csókolta, miközben a nadrágomon keresztül markolászta a farkam. Mit mondjak, begerjedtem! Élveztem minden csókját, érintését! Már majdnem lekerült rólunk a nadrág is, amikor megszólalt a telefonja. Endre hívta. Öltözködés közben beszélt vele telefonon. Mosolyogva néztem, ahogy próbált egy kézzel felöltözni! Kicsit szomorúan, és felajzott állapotban indultunk el hozzá. Endre már a kapuban toporgott. Arca szomorúnak látszott, de nem szerettem volna a lelkébe taposni azzal, hogy rákérdezek. Nem is kellett, mert mindent elmondott. Sajnáltam, hogy az apja idén nem tudott hazajönni karácsonyra! Ezért is jöttünk Bencével, hogy a mai napja jó legyen! Elvittük sütizni, beültünk egy filmre, és hosszú sétát tettünk a Dunaparton. Endre végig mosolygott. Késő délután váltunk el tőle. Bence átjött hozzánk, mert nálunk aludt. Fürdés után a szobámba vonultunk, de nem mertünk semmit csinálni, mert anya otthon volt. Ilyenkor bezzeg nem alszik Irénnél!

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro