2018.11.23.

A reggel rettenetesen kezdődött! Bence hívására ébredtem, amivel nem lett volna baj, de a karomra volt kíváncsi. Videóhívásra váltottunk. Annyira álmos voltam, hogy elfelejtettem: simán egy bokszerben alszom, takaró nélkül, így premier plánban láthatta a piros szíves, fekete alsómat! Ahogy realizáltam a helyzetet, kinyomtam a hívást! Paradicsomvörös arccal vártam meg az utca elején, hogy együtt menjünk iskolába. Az úton végig azt hallgattam, hogy milyen édes az alsóm! Kis beceneveket is adott, ami amúgy nem zavart volna, de még haragudtam rá! Próbáltam én úgy tenni, mint aki nem, de átlátott rajtam. Az első meglepetés akkor ért, amikor beléptünk a terembe. Endre már mosolyogva várt minket. A padomon egy hatalmas csokor virág hevert, mellette egy doboz bonbonnal. Rögtön Bencére néztem, aki szélesen mosolyogva engem figyelt. A padunkhoz húzott, és leültetett a helyemre. Egy fehér borítékot pillantottam meg. Kinyitva olvasni kezdtem Bence macskakaparását. Néhol beletört a nyelvem, de mire a végére értem, már folytak a könnyeim. A második meglepetés otthon ért. Anyával szövetkezve megoldotta, hogy a szobám virágba boruljon, mire hazaérek! Ugyanolyan fehér boríték hevert a párnámon, mint a padomon. Még be sem fejeztem az olvasást, már csörgött a telefonom. Bence hívott. Ahogy felvettem a telefont, már ontottam is magamból a szavakat. Minden hülyesége ellenére mennyire szeretem én Bencét!