2018.11.28.

Végre hétvége! Alig vártam, hogy ne kelljen korán kelni! Tíznél előbb fel sem keltem az ágyból. Anya sem dolgozott, így együtt töltöttük a napot. Elmentünk moziba, cukrászdába, ettünk krémest, sétáltunk egyet a Dunaparton. Kellemesen éreztem magam. Megebédeltünk egy étteremben. Közben végig kérdezgetett engem, hogy vagyok, hogy érzem magam. Nem volt irritáló, sőt majdnem el is sírtam magam a szemeiben ülő aggodalom miatt. Nem akartam, hogy bárki is pánikoljon miattam! Délután Bencéékhez mentünk. Anita meghívott minket társasjátékozni. Utáltam a Gazdálkodj okosan!-t mindig! Unalmasnak, és túl hosszúnak tartottam, ennek ellenére leültem, és pár kört én is játszottam velük. A harmadik parti végére elfáradtam. Ez meg is látszott rajtam, ezért Anita megkérte Bencét, hogy fektessen le a szobájában. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek: lefektetett, betakart, és még mesét is készült mondani, de elnevettem magam. Megdöbbent, amikor lehúztam magamhoz, és megcsókoltam. Nem cselekedtem meggondoltan, az ösztöneim vezették a tettem, amivel boldoggá tettem Bencét. Szélesen mosolygott, amikor elváltunk egymástól. Anita hívta, hogy menjen vissza játszani, de ő engem választott. Befeküdt mellém, és átölelve egymást élveztük a nappaliból beszűrődő boldog kacajokat.