2018.11.26.

Ha nem említettem volna, hogy utálom a csütörtököt, akkor most mondom! Rettenetesen rühellem a csütörtököt! Az még mindig nem elég, hogy az osztály ketté van bontva, de az a vén majom, aki előszeretettel él nemi életet a számítógépeivel, megint betalált. Kivételesen azzal volt baja, hogy hiba nélkül megoldottam a feladatot, és váltig állította, hogy csaltam! Nem akartam mondani, hogy mégis hogy tehettem volna meg, amikor végig a nyakamba lihegett, mert a múlt héten ugye, nem voltam bent. Nagyon ügyeltem arra, hogy ne küldjem el a picsába! A tanítás után úgy éreztem, hogy felrobbanok a dühtől! Szóltam anyának, hogy átmegyek Irénhez. Az sem segített, hogy a bokszzsákot püföltem. Egy órát töltöttem el Irénnél, és elindultam sétálni. A parkon haladtam át, amikor meghallottam a hátam mögött Bence hangját. Kipirult arccal futott felém. Amikor odaért hozzám, a nyakamba vetette magát. Sűrűn pislogtam, hogy vajon mi lehet a baja. Nem értettem, hogy mi üthetett belé hirtelen. Percekig csak ölelt, és próbálta visszanyerni az egyenletes légzését. Amikor sikerült neki, a szemembe nézett, és csak annyit mondott: „Nem kell egyedül megbirkóznod vele!"