2018.10.12.

Hétfőn arra ébredtem, hogy Bence hívott. Piros arca rögtön feltűnt. Szemeiben, amelyeket még nem változtatott barnára a lencse, ott csillogott a fel nem tett kérdés. Láttam rajta, hogy bizonytalan, hogy nem mer kérdezni. Kicsit noszogatnom kellett, hogy végre kibökje. A szívem nagyot dobbant, amikor megkérdezte, nem szeretném-e beállítani a közösségi oldalamon, hogy kapcsolatban vagyok. Persze a személyt nem kellett megjelölni, csak azt, hogy nem vagyok szingli. Mosolyogva mondtam erre igent! Mást nem lehetett volna! Ennek ellenére kicsit félve mentem az iskolába. Nem tudtam, hogy mire számítsak. Noel már nem volt az osztályunk része, ennek ellenére görcsbe rándult a gyomrom, amikor a terem ajtajához értünk. Bence mellettem állt, fogta a kezem. Endre, amikor meglátott minket, egyszerre ölelt át engem és Bencét is. Mindenki döbbenten nézett minket. Nekik még szokatlan volt, hogy Endrével jóban vagyunk. Sőt az is, hogy Bencével is. Ennek ellenére mosolyogva mentem a helyemre, és elővettem a könyvet. Nem tudtam, hogy milyen órám lesz, azt sem, hogy milyen könyvet vettem elő, egy valami járt a fejemben: Bence minden Facebook ismerőse előtt nyilvánvalóvá tette, hogy jár valakivel!