2018.10.16.

Még mindig nagyon rosszul éreztem magam, amikor felébredtem. Az orvos tegnap kiírt, hogy pihenjek. Azt tettem, amit mondott, de hiányzott Bence, a mosolya, a csókja. Az egész délelőttöt végigszenvedtem, pedig Irén igyekezett jobb kedvre deríteni. Sikerült is, amikor elmondta, hogy ő fogja az angolt tanítani az iskolában, de hamar lelohadt a kedvem, amikor Bence elküldte a matek dolgozatom eredményét. Kettes lett! Szomorúan mentem a szobámba, és ki sem dugtam az orrom onnan. Bence délután átjött, mondván, hogy péntek van, így nem kell rohannia tanulni. Még krémest is hozott, amitől egészen jó kedvem lett. Kaptam csókot is, pedig elleneztem, mert beteg vagyok, de nem érdekelte. Annyira boldog voltam, de féltettem, hogy elkapja tőlem. Este ment csak haza, addig játszottunk, Irénnel beszélgettünk, és persze sok-sok csókot lopott tőlem. Megvártam, amíg az alakját elnyeli a lemenő nap sugarában úszó utcavég, majd bementem a házba. Irén belém erőltetett egy kis almát, majd elküldött aludni, és hosszú évek óta először még esti mesét is hallgattam. Egy pillanatra újra gyereknek éreztem magam, akinek az anyukája elregéli az egyik Disney mesét.