2018.12.07.

Azt hittem, hogy az engem ért piszkálódásoknak nagyjából vége, de nem. Az egyik osztálytársunk látott minket vasárnap a parkban, és azt gondolta, hogy jó móka lesz, ha készít pár képet, és felteszi őket a netre. Az osztálycsoportba, pontosan. Gyanútlanul mentem iskolába. A folyosón feltűnt, hogy összesúgnak a hátam mögött, de nem foglalkoztam vele. Az első komolyabb dolog akkor történt, amikor beléptem a terembe. Az egyik építésznek tanuló fiú, aki a képeket készítette, gúnyosan megjegyezte, hogy most melegebb lett a teremben. Nem értettem, amíg Endre a kezembe nem adta a telefonját. Ott virítottam a képen Bence ölében, és mosolyogva ettem a kezében lévő villáról. Megijedtem. Ha az osztály tudta, akkor hamarosan az iskola is, ez így szokott menni! A másik komoly dolog akkor esett meg, amikor Bence belépett az ajtón, és nekirontott a srácnak. Nehezen tudtam lefogni, még Endrével ketten is csak küzdelmek árán tudtuk leszedni róla. Üvöltött, miközben mi próbáltuk kivezetni a teremből, de a srác újabb beszólására kitépte magát a karunkból. Megijedtem, amikor ököllel ütötte a fiút! A tanár arra a szürrealisztikus látványra lépett be, hogy Endrével ketten fogjuk le Bencét, és az elgyepált srácot szintén ketten fogják le. Engem kérdezett, hogy mi folyik itt, én meg mindent elmondtam. Ezért mind a hatan mehettünk az igazgató elé.