2018.12.06.

Megint korán keltem. Megbeszéltem Bencével, hogy szeretné, ha kettesben is megünnepelhetnénk a szülinapom. Fogalmam sem volt, hogy mit tervezett, de a hangjában bujkáló izgalom engem sem hagyott nyugodni, ezért nem aludtam sokat. Reggel úgy néztem ki, mint egy zombi. A szemeim alatt fekete karikák adtak egy kis szint a sápadt bőrömnek. Elköszöntem anyutól, és már indultam is, hogy még sötétben tudjak vele találkozni. Kicsit aggódtam is, de bíztam benne annyira, hogy nekivágjak az útnak. Nem okozott csalódást! A parkban találkoztunk, annak is a közepén. Az egyik magas fán fényfüzér világított. A megvilágított részen volt leterítve egy vastagabb pokróc, azon ülve várt kezében egy csokor vörös rózsával, mellette jobb oldalán egy hatalmas plüssmackó, a balon pedig egy anime figura hevert. Nem tudom, kitől tudta meg, hogy szeretem az animét, de a hatalmas Kacchan figura meglepett. Szélesen mosolyogva léptem mellé, és hajoltam le egy csókért, amit készségesen meg is adott nekem. Lehúzott az ölébe, és úgy vette elő a kis kosárból a tortaszeletet, hogy észre sem vettem. Ketten ettük meg. Én etettem őt, ő meg engem. Úgy éreztem magam, mint egy romantikus filmben. Mikor felkelni készült a nap, elpakoltunk, és elindultunk haza. Én hoztam a Kacchan plüsst, ő meg a macit. Annyira örülök, hogy Bence a pasim! Nála jobbat nem is kaphattam volna!