2018.09.27.

Egész nap Bencét figyeltem. Láttam, hogy néha falfehér lett, ilyenkor mindig megijedtem, de megnyugtatott, hogy semmi baj. Pár perc elteltével jobban lett, én mégis aggódtam érte! Endre próbált megnyugtatni, de nem ment neki. Egyáltalán nem értettem, hogy miért jött iskolába, ha nem érzi jól magát! A harmadik óráig bírta, amikor hazakéredzkedett. Felajánlottam, hogy elkísérem, amire igent is mondott. Az úton végig átkaroltam a derekát, hogy ne essen el. Apró léptekkel haladtunk. Amikor megálltunk egy ismeretlen ház előtt, elcsodálkozva néztem a hatalmas épületet. Remegő kezekkel nyitotta ki a kaput. A ház belül nagyon otthonos volt. Kék színűek a falak, színben velük harmonizálóak a bútorok. A szobája az emeleten van, nehezen tudtam felsegíteni, de szerencsére az anyja otthon volt. Segített nekem lefektetni Bencét. Nagyon rosszul nézett ki! Nem szerettem volna magára hagyni, de vissza kellett mennem az iskolába. Csak néztem rá szomorúan, amikor megfogta a kezem, és közelebb húzva magához adott egy puszit az arcomra. Rákvörös fejjel hagytam el a házat, és mosolyogva mentem vissza az iskolába. Egész nap bizsergett a bőröm ott, ahol az ajka hozzám ért!