2018.11.13.

Reggel úgy döntöttem, hogy elébe megyek a dolgoknak, és én várok Bencére. Korábban indultam, hogy a sarkon meg tudjam várni. A hidegtől reszketve álltam, és figyeltem, hogy mikor jön ki. Elmosolyodtam, amikor megláttam. A mosoly azonnal le is fagyott az arcomról, amikor nem egyedül jött ki. Egy kicsit idősebb fiúval volt, aki mosolygott rá. Bence is vigyorgott, de ahogy meglátott, lefagyott a mosoly az arcáról. Szólongatott, de nem akartam meghallani, sőt megvárni sem. A féltékenység, mint egy szörnyeteg mart a húsomba! Tudtam, hogy meg kellene hallgatnom, hiszen az unokatestvéréről is először rosszat feltételeztem, de elhessegettem az agyamban zümmögő kis hangocskát! A suliig meg sem álltam. Endre a folyosón állt, és amint meglátott, intett is, de nem foglalkoztam vele sem. Utánam Bence szaladt, persze az az idegen fiú is vele tartott. A mosdóba tartottam, már majdnem becsuktam az ajtót, amikor mind a hárman rám törtek. Endre szúrós szemmel nézte Bencét, aki engem nézett. Az idegen fiú meg hol engem, hol Bencét figyelte. Endre volt, aki kifakadt, és kiabálni kezdett Bencével, hogy mindez nem történik meg, ha szól nekem, hogy az unokabátyja is a mi iskolánkba jön. Megdöbbenve néztem rájuk. Egyetlen mondat hagyta el a szám, mielőtt kimentem volna: „Üdvözöllek a suliban!" Mögöttem hangosan dörrent az ajtó, ahogy bevágtam.