2018.11.11.

Azt hittem, hogy reggel, amikor felébredtem, kettészakad a fejem! Rettenetesen fájt, de nem szerettem volna kimaradni az iskolából. Matek dolgozatot írtunk, így elhatároztam, hogy akkor is bemegyek, ha utána haza is küldenek. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, és már indultam is. Bence nem várt rám, ami meglepett. Az iskolában ugyan foglalkozott velem, de Endrével nagyon sutyorogtak valamin. Már attól rettegtem, hogy kibékültek Patrikkal! Érdeklődve figyeltem őket, ahogy mosolyognak és vihognak, de kezdett zavarni, hogy engem kihagynak. Mérgesen indultam haza, a nap végén. Anyuval azt beszéltük, otthon vár majd, hogy eljöjjön velem a pszichológushoz. Amikor meglátott, rögtön leesett neki, hogy feszült vagyok. Rá is kérdezett, amire kifakadva elmondtam neki, hogy Bence szinte alig foglalkozott velem, helyette Endrével sutyorgott valamin. Anyu mindenttudó tekintettel meredt rám. A pszichológusnál sem voltam jobban. Zavart, hogy titkolóznak. Mindent megbeszéltek velem, de tényleg mindent. Nem értettem, hogy miért kezdtek el kirekeszteni? Attól rettegtem, hogy Bence már nem szeret, hogy nem akar tőlem semmit! Hívott később, de nem vettem fel a telefont. Nem akartam! Sírva ültem az ágy végén, és néztem a karom, amelyen még haloványan látszódtak a hegek. Vajon mit szólna mindenki, ha engednék a bennem tomboló vágynak, és újra megtenném?