2018.11.09.

Reggel fájt felébredni! Az meg csak jobban belém hasított, hogy iskolába is kellett mennem! Rettegtem, hogy megint engem találnak meg a tanárok, de főleg az informatika tanártól tartottam. Az a vén tetű nem arról volt híres, hogy egy incidens után továbblép, és sejtettem, hogy alaposan meg fog szívatni. Ezen még az sem segített, hogy Bence várt, és ahogy odaértem, egy üdvözlő csókot is kaptam. Nem is tévedtem sokat! Egész órán burkolt megjegyzésekkel célozgatott rám. Az informatika óra végén az első voltam, aki elhagyta a termet, mielőtt ismét elküldeném valahová azt a vén idiótát! Egész nap feszült voltam. Bence jelenléte némiképp oldotta a bennem tomboló stresszt, ennek ellenére sem tudtam megnyugodni. Otthon anyu is észrevette, de nem volt kedvem beszélgetni, így bementem a szobámba. Megírtam a házi feladatot, és leültem olvasni. Ebben a tevékenységemben zavart meg Irén, aki mosolyogva jött be a szobámba. Kezében egy tálca krémes volt, amit nekem sütött. Elmosolyodva tettem félre a könyvet, és húzódtam arrébb, hogy mellém ülhessen. Egész jól elbeszélgettem vele a tálcán heverő sütemények elfogyasztása alatt! Kérdezett, én meg válaszoltam. Nem szólt közbe, meghallgatott, és utána elmondta a véleményét. Örültem, hogy a beszélgetés a bennem fortyogó nyugtalanságot elűzte!