2018.10.04.

Vasárnap lévén anya kitalálta, hogy látogassuk meg Bencét a kórházban! Annyira megörültem, hogy elfelejtkezve magamról, megöleltem, pedig ennyi idősen már full gáz megölelni a szülőket! Anya is meglepődött az ölelésen, de láttam a szemében, hogy jólesett neki! Talán többször kellene megölelnem, és kimutatni neki, hogy szeretem! Izgatottan sétáltam mellette a buszmegállóhoz. Égtem a vágytól, hogy megölelhessem Bencét, hogy mélyen belélegezhessem az illatát! Rettenetesen hiányzott, hogy mellettem üljön, hogy a hangját ne torzítsa el a telefon! A buszra szállva éreztem, hogy nem fogom kibírni ép ésszel az egyórás utat, ezért ahogy leültem és anya mellettem helyet foglalt, elkezdtem olvasni. A felére sem figyeltem, mert csak Bence járt az eszemben, de legalább nem untam halálra magam az út során! Pesten alaposan megfigyeltem mindent. A magasabb épületeket, a metrót. Nem sűrűn jártam a fővárosban. A kórház előtt remegni kezdett a lábam. Türelmetlenül vártam, hogy megmondják, melyik szobában van. Nem akartak beengedni hozzá, de az anyukája épp akkor járt arra, és megmondta, hogy Bence osztálytársa vagyok, és mellettem a nő az anyukám. Nagyon hálás voltam neki! Amikor Bence meglátott, felült, és kitárta a karjait! Mérhetetlenül boldognak éreztem magam, amikor átkarolt! Végre érezhettem az illatát, testének a melegét! Éreztem, hogy nem sok kell már, hogy megcsókoljam!