2018.10.09.

Péntek van. Reggel izgatottan mentem iskolába! Bence megvárt ismét. Amint meglátott, felragyogott a szeme! Boldogan sétáltam felé! A kezemben volt egy kis meglepetés, amit anya vett neki a kérésemre. Nem nagy dolog: egy kulcstartó volt csupán, de nagyon örült neki! Szorosan átölelt, és nem érdekelte, hogy elhaladnak mellettünk, megcsókolt! Ő is várta már a hétvégét. Én ideges is voltam miatta, mert náluk leszek! Anyu nehezen egyezett bele, és csak egyet kért tőlem: legyen bekapcsolva a telefonom! Nem értettem, hogy minek akar ellenőrizni! Lehet, fél attól, hogy megtesszük azt a bizonyos dolgot? Arra én nem állok készen! Azt sem tudom, hogy együtt vagyunk-e vagy csak randizgatunk! Egy mellettünk elhaladó néni undorodva szólt be, amire Bence felfújta magát, és elküldte kedves szavakkal oda, ahova gondolta. „Nem értem, hogy miért ne csókolhatnám meg a pasim!" Pislogtam párat, mire felfogtam a szavait! Boldogan öleltem át, mielőtt elindultunk az iskolába, ahol meglepetten vettem észre, hogy Noel nincs bent. Azt mondták, hogy a szülei kivették az iskolából, mert túl sok volt vele a baj. Amikor a szülei tudomást szereztek arról, hogy ránk szállt, betartották az ígéretüket, és bentlakásos iskolába iratták. Lehetne ennél is szebb ez a nap?