~Jimin szemszöge~

Egyre csak rohanok, ki az épületből, el a magas kovácsoltvas kerítéshez, aminek mentén eljutok a kapuhoz és könnyeimmel küszködve megrángatom azt. Meglepetésemre nyitva van és nincs jelen a biztonsági őr se, aki itt szokott dekkolni. Egy pillanatra elgondolkodom, hiszen tilos elhagyni az iskola területét, de olyan messze akarok kerülni Jungkooktól, amennyire csak lehet. Utálom ezt a helyet! Ha nem kéne ide járnom, sosem láttam volna meg őt és akkor most nem lennék ennyire nyomorult.

Így hát végül magam felé húzom a nehéz kaput és kilépek. Ahogy visszafordulok, hogy becsukjam magam mögött, elkap a félelem, amiért megszegek egy ennyire fontos szabályt, hiszen még soha nem követtem el semmi rosszat. Remélem, nem kerülök bajba...

Torkomban dobogó szívvel futok le az iskolához vezető lépcsőn, hogy lejussak a városba, vagy akárhová, csak el innen. Az izgalomtól és a könnyektől elhomályosult látásom miatt majdnem eltaknyolok, de végül sikerül épségben lejutnom. A lépcsőn leérve a város egyik kisebb utcájába jutok, ahol páran megbámulnak az egyenruhám miatt, de nem vészes.

Kiérek egy nagyobb útra, ahol lelassítok és csak forgatom a fejem, annyi látnivaló van az iskolához képest, ahonnan már egy ideje nem volt szabadulásom. A forgalom, az emberek, az épületek... és a vámpírok. Ebben a városban vegyesen élnek emberek és vérszívók, ezért is számít nagy kihágásnak, ha valaki kiszökik az iskolából. Nem ez a legbiztonságosabb hely a nézelődésre... De nem maradok sokáig, csak amíg meg nem nyugszom egy kicsit.

Ahogy meglátok egy hamburgerest, megbánom, hogy nem hoztam pénzt. De hát elég hülyén nézett volna ki, ha szólok Jungkooknak, hogy várjon egy kicsit, visszamegyek a tárcámért, majd utána folytathatjuk a drámai kirohanásomat.

Megpillantok egy hatalmas katedrálist, ami annyira jól néz ki, hogy muszáj közelebbről is megnéznem, így elindulok felé.

Ámuldozom, ahogy a lépcsőn felfelé lépkedve nézem a gyönyörű, hatalmas épületet és kerülgetem az embereket, akiket hozzám hasonlóan idevonzott a katedrális szépsége. Aztán megint ámuldozom egy sort, mikor meglátom a kiírást, miszerint nem is olyan olcsó bejutni az épületbe. Nincs nálam semmi pénz, úgyhogy csalódottan fordulok vissza, hogy lebaktassak a lépcsőn. Sosem értettem, hogy húzhatnak hasznot még egy ilyen vallással kapcsolatos dologból is, mint a templomlátogatás.

Lefelé menet meglátok egy táblát, ami felkelti az érdeklődésem. Csak annyit látok, hogy egy panda van rajta, én pedig imádom a pandákat, így elindulok arrafelé. Közelebb érve el tudom olvasni a táblát, így kiderül, hogy csak egy japán éttermet hirdet, de ha már eljöttem idáig, akkor megnézem legalább kívülről. A tábla szerint jobbra kell befordulni és pár száz métert sétálni.

Ahogy befordulok, egy kisebb utcán találom magam és olyan, mintha elvágták volna az emberek és a forgalom zaját. Nem csoda, hogy hirdetőtáblára volt szükségük; ez a hely egyáltalán nem forgalmas. Ahhoz képest, hogy milyen közel van a főút, elég fura, hogy amint befordul ide az ember, ilyen csendes lesz minden. Szinte már kihalt.

Sétálok pár percig, de egyre jobban lelassítok, ahogy körbenézve azt tapasztalom, hogy senki sincs a közelben és az épületek is kissé lelakottak. Valami azt súgja, jobb, ha visszafordulok. Tudom, hogy nem kéne ennyire beszarinak lennem, de... sajnos az vagyok.

Sóhajtok egyet és megfordulok, amikor is megáll a szívem és majdnem keresztbefosom magam, mivel egy baromi magas fazonba botlom. Fekete bőrdzseki és napszemüveg van rajta, a bőre pedig hullasápadt, de nem ez a legijesztőbb benne, hanem a beesett arca, a vérvörös szemei és a kivillanó fogai. Ez egy vámpír... Méghozzá egy éhes vámpír.

Nyelek egy nagyot és érzem, ahogy megfeszülnek az izmaim. A szívem össze-vissza kalimpál, miközben a fejemben egyetlen szó visszhangzik: "Fuss!".

Szófogadó típus vagyok, így hátat fordítok és olyan gyorsan kezdek rohanni, ahogy csak bírok. A vámpír hangosan felnevet próbálkozásomon, majd utánam kiált:

- Nem futhatsz el, Kölyök!

Nem foglalkozom vele, csak kétségbeesetten rohanok az életemért. Megint.

Elfutok az út végéig, ahol pár másodperc hezitálás után balra fordulok. Szemem sarkából látom a vámpírt, ahogy utánam fut és olyan gyorsan közelít, hogy megfagy az ereimben a vér. Segítségért kiáltok egymás után többször is, ami talán lelassít, de gyakorlatilag lehetetlen, hogy nem ér utol előbb vagy utóbb, úgyhogy végül is mindegy. A fejemben nyomás keletkezik, mintha fuldokolnék, a lábaim pedig úgy pattognak az aszfalton, mintha nem is sérültem volna meg. De sajnos akármilyen gyorssá tett az adrenalin és akármennyire legyengült illetve éhes a vámpír, így is túl lassú vagyok, tudom.

Futás közben hátrafordulok, hogy lássam, mennyire van közel a vámpír, de szerencsétlenségemre megbotlok és elesem. Lassított felvételben látom a világot, miközben a föld felé esek és érzem, hogy vége. Ennyi volt.

A földet érés fáj, de hamarosan még jobban fog fájni. A tudat, hogy már csak perceim vannak hátra, jéghideg rettegéssel szorítja össze a szívem. A gyomrom görcsösen összeugrik és hányingerem támad, miközben megfeszült izmokkal, négykézláb fordulok hátra, a vámpír felé. Előttem áll és olyan kegyetlenül vigyorog, hogy egy pillanatig meg se bírok mukkanni, de aztán sikerül kipréselnem magamból egy rettegéssel teli sikítást:

- Segítség!!!

- Nincs itt senki, aki segíthetne rajtad, Öcskös - tudatja velem reszelős hangján, amitől majdnem összepisilem magam - Csak te vagy itt és én.

Halálra rémülten kuporgok a földön, miközben Jungkookra gondolok. Még most is, mikor végéhez közeledik szánalmas kis életem, csak ő létezik nekem. Annyira ellep az önsajnálat és a kétségbeesés, hogy megtelik könnyel a szemem és egyszerűen feladom. Semmi értelme feltápászkodni és megpróbálni elmenekülni, hiszen egy pillanat alatt elkapna. Túl közel van. Túl lassú vagyok. És túl gyenge.

Így hát becsukom a szemem, hogy legalább ne lássak az utolsó pillanataimban. Kiürül a fejem, kiélesednek az érzékeim és valamiféle természetellenes nyugalom kerít hatalmába. Hirtelen minden elcsendesedik és csak a fák susogását hallom a szélben. Olyan, mintha már meg is haltam volna.

De a sorsnak más tervei vannak velem...

- Hé, szikkadt szardarab! - üvölti a nővérem, mire kipattannak a szemeim és döbbenten veszem tudomásul, hogy Jiae alig harminc méterre áll a vámpír mögött - Van itt neked valami!

Ha jól látom, a nővérem egy üvegdarabot tart a kezében, nekem meg leesik az állam, mert tudom, hogy mire készül. A "szikkadt szardarab" felé fordul és amikor a testvérem megvágja magát, furcsa, morgó hangot ad ki, majd szélsebesen elindul felé. Nagyon sebesen száguld Jiae irányába, így félek: pillanatokon belül elér hozzá és kegyetlenül meggyilkolja, de aztán meglátok egy alakot, aki olyan gyorsan rohan a támadóm felé, hogy elmosódnak a körvonalai. Amint nekiütközik és a földre teperi, felismerem.

Jungkook az.

Megszeppenve nézem, ahogy a földön verekednek, sziszegve, vicsorogva. Jungkooknak sikerül maga alatt tartania az idegent, Jiae pedig már mellette is terem és letépi róla a napszemüvegét, amitől a vámpír elvakul és fájdalmasan sziszegve összeszorítja a szemét. Ezután Jungkook megdöbbentő dolgot tesz: beleharap az idegen nyakába és kitépi a fogaival az ütőerét, amitől patakokban folyik a vámpír vére.

A támadóm pillanatokon belül szörnyethal és azzal a lendülettel el is porlad; a ruhája ott marad, a hamvait pedig elfújja a szél. Soha nem láttam még ilyet élőben, így teljesen letaglóz a látvány. Magam előtt látom, ahogy Jungkook kegyetlenül kitépett a nyakából egy tekintélyes darabot és véres pofával vicsorgott a teste felett. Képtelen vagyok megmozdulni, így csak tátogok a földön ülve.

Megmentőim felém fordulnak, majd elindulnak az irányomba. Én csak nézem őket, ahogy közelednek és azon gondolkodom, hogy lehetnek ennyire hidegvérűek és összeszedettek. Igaz, vámpír volt, de olyan, mintha meg se kottyant volna nekik. A nővérem nem is tűnik rémültnek, pedig elég közel volt hozzá az a fenevad és simán meghalhatott volna. Jungkook pedig csak megtörli a száját és rajosan leporolja a vállát, mintha csak rutinfeladatot vitt volna véghez.

- Ennyire kényelmes a földön? - szemtelenkedik Jiae, majd felém nyújtja a megvágott kezét. Pár másodpercig csak bámulom, de aztán elfogadom a segítséget és hagyom, hogy felhúzzon. Amikor felállok, megérzem, hogy remeg a lábam és pár másodpercig Jiae-be kell kapaszkodnom, amíg fel nem dolgozza a szervezetem, hogy elmúlt a veszély.

- Jól vagy, Jimin? - kérdezi Jungkook vérvörös szemmel, előbújt szemfogakkal. Ijesztő, de nem úgy, mint a másik vámpír. Ő most olyan, mint az édes kísértés, ami rosszra csábít. Tudom, hogy veszélyes, mégis végtelenül vonzónak találom.

- I-igen... - nyögöm ki vékonyka hangon, nyál híján nehézkesen ejtve a szót. Olyan száraz a torkom, amilyen egy hetek óta éhező vámpíré lehet.

- Leüljünk egy kicsit? - kérdezi a nővérem már aggodalmasabb hangon - Tiszta sápadt vagy. Mintha több litert kiszívott volna belőled az a rohadt dög.

Összeszorítom a szemem és próbálok úrrá lenni a félelmemen, de nem megy. Még mindig remegek és szédülni kezdek. Túl sok ez így nekem... egész eddig nyugodt életem volt, most meg egy nap alatt két támadás ér. Egyszerűen nem bírom.

- Csa-csak... - kezdem remegő hanggal - Ké-kéne egy k-kis víz...

- Nincs itt valami hely, ahova beülhetnénk? - kérdezi Jungkook Jiae-t, mire a nővérem elgondolkodik egy pillanatra, majd válaszol:

- De, van. A japán étterem, ami idevezette Jimint.

Felvonom a szemöldököm, pedig nem kéne meglepődnöm, hiszem sokszor meg tudjuk találni egymást, ha koncentrálunk egy kicsit. Nem egyszer kóboroltam el gyerekkoromban pont az ő bántó viselkedése miatt és ő vitt haza, mert a szüleimnek fogalma sem volt, hol keressenek.

- É-érezted, hogy... - kezdem, ő pedig bólint egyet:

- Rossz érzésem volt, ezért amikor megláttam Jungkookot egyedül, megkérdeztem, hogy hol vagy. Csak annyit tudott, hogy merre indultál el, de szerencsére Yerin látta, hogy kijöttél az épületből, én pedig rögtön tudtam, hogy bajba fogsz kerülni, így utánad indultunk. Megéreztem, hogy a katedrális meg a pandás étterem megtetszett neked, úgyhogy jó felé haladtunk és mikor meghallottuk a kiáltásod, hamar megtaláltunk.

Elgondolkodom, hogy vajon Jungkook miért jött utánam és arra jutok, hogy valószínűleg csak nem akarta, hogy a testvérem tudja: nem érdeklem őt. Ráadásul így kapott pár közös percet Jiae-vel, míg utánam jöttek...

- Na, menjünk az étterembe - javasolja a szobatársam, majd rám néz - Tudsz járni, vagy...?

Egy pillanatra elgondolkodom, hogy elcipeltetem magam vele odáig, de elég kínos lenne, ha valaki meglátna, ráadásul valószínűleg csak a nővéremnek akar imponálni, így bólintok egyet:

- P-persze, tudok.

- Oké - mondja Jungkook, majd megfogja a kezem, nekem pedig kikerekedik a szemem. Kézenfogva megyünk el az étteremig? Ez is csak Jiae miatt van, vagy lehetséges, hogy...?

Az étterem elég közel van, így sikeresen bejutunk és leülünk, mielőtt még összeesnék. Egész jól tettettem, hogy jól vagyok. Legalábbis azt hittem...

- Szarul nézel ki - jelenti ki a nővérem, majd felnéz, mivel megjelent a pincér és meghajol előttünk.

- Jó napot! Hozhatok valamit inni? - kérdezi udvariasan, majd mindegyikünknek ad egy étlapot.

- Nekem egy alkoholmentes sör lesz - jelenti ki a nővérem, majd rám néz és követi példáját a pincér is, így túl sok figyelem irányul rám és ideges leszek, hiszen én még nem tudom, mit innék. Ki se nyitottam az étlapot, akkor meg honnan tudnám??

- Nekem egy kóla lesz - mondja Jungkook közömbösen, én meg ismét idegbetegnek érzem magam, ahogy próbálom kitalálni, mit kéne innom. Végül, mivel kezd kínos lenni, hogy várni kell rám, random benyögök valamit, amit az itallapról olvasok le:

- Én egy jázminos zöld teát szeretnék.

Ez elég buzisan hangzott így kimondva...

- Máris hozom - bólint a pincér, majd el is robog azzal a pincéres járással. Elgondolkodom, hogy vajon mindig így járnak-e a felszolgálók, vagy csak munkaidőben?

- Hogy lehet ennyit gondolkodni azon, hogy mit igyál? - kérdezi a nővérem idegesítően - Ennyi idő alatt megeszek egy pizzát és ki is szarom.

Jungkook amolyan „mi a fasz" fejet vág, én meg rosszkedvűen motyogok válaszként:

- Jól van, na... Sokféle inni volt.

Fél perc kínos csönd után Jiae ismét megszólal:

- Na és nem tudod, miért támadott meg a vámpír?

- Fogalmam sincs - húzom össze magam egy bazi nagy gombóccal a torkomban - Nem csináltam semmit.

- Talán csak azért, mert éhes volt - rántja meg a vállát Jungkook - Előfordul az ilyen, ha kihalt környéken kószál egy fiatal ember a friss vérével.

- Minek kellett kiszökni? Meg is halhattál volna! - veti szememre a nővérem.

- Csak... sétálni akartam egyet - sütöm le a szemem, mert tényleg hülyeséget csináltam és szégyellem magam - Köszönöm, hogy megmentettetek.

- Nagy szerencse, hogy Jiae megérezte, hogy hol vagy - mondja Jungkook rám, majd a nővéremre pillantva, mire feltámad bennem a féltékenység - Őrületes ez az ikertelepátia-dolog...

- Azért legközelebb ne rohanj ki az iskolából, ha egyedül akarsz lenni! - dorgál meg a nővérem, mire furán nézek rá - Ha nem látott volna Yerin, ahogy kirohansz az épületből, most halott lennél, mert olyan messziről nem érzem, hogy merre vagy és mi van veled. Azt se tudtuk volna, hogy hol keressünk.

- Oké... - mondom Jungkookra nézve, aki némán könyörög, hogy el ne áruljam: miatta rohantam el. Én pedig engedelmesen tartom a számat, mert... mert szeretem.

- Mindjárt jövök, csak lemosom a sebem - áll fel Jiae, az étlapot az asztalra dobva - Ha jön a pincér, kérjetek nekem egy kacsa dont.

Azzal el is siet a mosdó irányába, én meg csak nézek utána, hogy miről beszél. Kacsa mi??

Hirtelen megérzek egy szorítást a csuklómon. Döbbenten fordulok Jungkook felé, mert a kezemet fogja és beleszagol a tenyerembe, majd megnyalja azt. Odanézve leesik, hogy a nővérem vérét nyalja, ami rám ragadt, mikor felsegített a földről...

Csalódottan hagyom, hogy belenyaljon a tenyerembe, de hirtelen elfintorodik és kipattannak a szemei. Arcán mérhetetlen értetlenség tükröződik, majd zavartan megszólal:

- Ez... mi ez?

- Jiae vére, gondolom - mondom kedvetlenül, ő pedig fintorogva megrázza a fejét és még értetlenebbnek tűnik, mint eddig:

- De... ez nem is hasonlít a tiedre! Egyáltalán nem édes... ez... ez olyan... semmilyen. Olyan, mint amilyet a menzán adnak.

Csodálkozva nézek rá és kicsit jobb kedvem lesz, hiszen gyakorlatilag megdicsérte a vérem. Ezek szerint valamiben jobb vagyok, mint Jiae...?

- Nem ízlik? - kérdezek vissza, ő pedig csak értetlenül bámul maga elé:

- Nem... Kicsit sem. Nem is értem, hogy lehet, hogy nem hasonlít a véretek íze.

Kicsit elgondolkodom és kiélvezem a pillanatot, mielőtt megpróbálok nem túl elégedett hangszínnel válaszolni:

- Talán azért, mert ő nem cukorbeteg. Az én véremben több lehet a cukor.

Jungkook feszülten beszívja a levegőt, majd maga elé bámulva kifújja azt. Látszik, hogy most nagy csalódás érte és fel kell dolgoznia az infót.

- Kimegyek kezet mosni - mondom felállva az asztaltól - Amúgy hoztál pénzt?

- Mindig van nálam... - motyogja még mindig kissé sokkosan, így magára hagyom, hadd eméssze az információt.

Mire visszaérek, Jiae már az asztalnál ül és javában issza a sörét. Olyan mohón iszik, hogy lecsurog az állán az ital, majd lecsapja a poharat az asztalra és megtörli a száját a kézfejével, Jungkook meg csak nézi őt, de már nem annyira elragadtatva, mint eddig.

Érkezésemre a krássom felém fordul:

- Jiae azt mondta, szereted a tamagoyakit, úgyhogy azt kértem neked.

Értetlenül nézek a nővéremre, akinek sörös lett az ingje és nedvesen csillog az egész álla a vedeléstől, majd megszólalok:

- Azt se tudom, mi az.

- Majd én megeszem - szólal meg Jiae, majd böfög egy hatalmasat. Elfintorodom, mert bár megszoktam, azért egy étteremben kissé kínos tud lenni az ilyen. Körbenézek és megakad a szemem Jungkook-on, aki le van döbbenve. Na igen, ő még nem látott semmit... Az iskolában kevesen tudják, mekkora paraszt tud lenni Jiae, de otthon, illetve kisebb társaságban nem fogja vissza magát.

Amikor kihozzák az ételeket, a nővérem ráveti magát az övére, mintha napok óta éhezne. Jungkook egy ideig csak nézi a zabálást, amit táraságunk egyetlen "hölgy" tagja lerendez, majd lassan elkezd ő is enni, a húsgombócokat belemártogatva a tálka vérbe, amit kihoztak neki. Én meg fura fejjel nézem a kajámat, de miután megkóstolom, már bátrabban kezdem eszegetni. Nem is olyan rossz.

Jiae horkant egyet, mint egy malac, aztán megtörli az orrát a kézfejével és megfogja a zsíros kezével a mobilját. Kinyitja a száját, ami éppenséggel még tele van az összerágott kajával, úgy csinál szelfiket. Sokszor malackodik így, úgyhogy én nem vagyok meglepve, de látom a szemem sarkából, hogy Jungkook enyhén szólva le van döbbenve. Talán nem így képzelte el a Jiae-vel közös „randit"...

A nővérem elkezd röhögni a saját arcának látványán, de annyira nevet, hogy kiköp egy darab húst az asztal közepére. Jungkook undorodó fejjel, lendületesen eltolja a tálat maga elől, amitől kilöttyen a vér az asztalra, de a nővérem látszólag észre sem vette a reakcióját. Könnyezve röfög a jól sikerült szelfin, én pedig azon gondolkodom, vajon ez most nekem jó-e vagy rossz. Hiszen ha Jungkook kiábrándul a nővéremből, akkor elméletileg szabad lesz a szíve; csakhogy ez esetben nem lesz oka heteróként engem zaklatni. Maximum a vérem miatt fogja keresni a társaságom...

Nagyot sóhajtva beleiszok a jázminos zöldteámba és meglepetten tapasztalom, hogy kifejezetten ízlik. Legalább valami jó is történik ma, még ha csak ilyen apróság is.

Mikor végzünk, a pincér kérésünkre kihozza a számlát, amin nem is olyan kicsi végösszeg látható, így aggódva nézek Jungkookra. Ő rápillant az összegre, majd halál nyugodtan belenyúl a zsebébe. Aztán a másik zsebébe is. Aztán már egyre kevésbé nyugodtan tapogatja végig az összes zsebét, sőt, még ott is, ahol nincs is neki. Kétlem, hogy megszállta volna a szellemem, ami végig akarja tapogatni a szexi testét, úgyhogy csak arra tudok tippelni, hogy nincs nála pénz.

- Mi van? - vakkantja oda a nővérem, mire Jungkook nem túl vidáman bevallja:

- Úgy tűnik, nem hoztam cash-t. Se kártyát. Se semmit.

- Hmm... - hümmög elgondolkodva a nővérem, én meg bepánikolok, hogy mégis mit fogunk most csinálni - Akkor angolosan távozunk.

- Beszélj a magad nevében! - nézek rá szúrós szemmel - Nekem fáj a lábam.

- Az előbb olyan szépen futottál a vámpír elől, hogy öröm volt nézni - szól vissza „kedvesen" - Nem fáj az már.

- Akkor az életemet féltettem! - fakadok ki idegesen, amiért megint ennyire érzéketlen - A halálfélelem és az adrenalin sokat dob a gyorsaságon...

- Akkor képzeld azt, hogy egy medve üldöz a számlával - javasolja ez a nagyokos - Ha nem futsz elég gyorsan, leharapja a lábad.

- Nem hinném, hogy egy medve teljesen le tudná harapni a lábam...

- Csak képzeld el! - von vállat, aztán böfög egy bazi nagyot, mire Jungkook irritáltan felsóhajt, majd megszólal:

- Én kimegyek Jiminnel a mosdóba és segítek neki kimászni az ablakon. Utána visszajövök és ha nem figyelnek, elfutunk.

- De a ruha miatt tudják, hogy hova járunk - mutatok rá idegesen - Ha nem is kapnak el, bemószerolhatnak az igazgatónál és akkor halottak vagyunk.

- A nevünket nem tudják és kétlem, hogy ennyi pénz miatt az egész iskolát felforgatnák, hogy megtaláljanak - mondja Jungkook lazán - Amúgy sem maradhatunk, mert nincs pénzünk. Van jobb ötletetek?

- Nekem jó ez - vonja meg a vállát Jiae, majd jelentőségteljesen rám néz - Találkozunk a katedrális előtt és aki nincs ott tíz percen belül, azt hátrahagyjuk.

- Ne hülyéskedj már... - nézek rá mérgesen - Ez nem egy akciófilm.

- Én megyek előre, te meg egy perc múlva gyere utánam! - néz mélyen a szemembe Jungkook, ami egy pillanatra elvarázsol és megdobogtatja a szívem.

- Oké - egyezek bele a lenyűgözően átható pillantása miatt kissé kábán, bár így is eléggé félek. Ha most elkapnak, duplán bajban vagyunk, mert tilosban járunk.

Jungkook kimegy a mosdóba, én pedig idegesen dobolok az ujjammal, mire Jiae rám szól:

- Ne idegeskedj már! Semmi baj nem lesz. Legalább kivételesen mozogsz egy kicsit.

Ingerülten nézek rá, aztán ott hagyom az asztalnál. Legjobb lenne kettesben lelépni, hogy ő maradjon itt mosogatni egyedül. Én meg ellovagolok Jungkookkal a naplementében. Mondjuk, nem mostanában fog lemenni a nap, de ez lényegtelen.

A mosdóban a kiszemeltem karba font kézzel vár.

- Nincs bent senki - jelenti ki még mindig természetellenes nyugalommal - Gyere!

Tétován elé lépek, ő pedig hirtelen lehajol, átkarolja a derekam és felemel. Eláll a szavam az érintésétől és a hirtelen jött hőhullám erejétől, ami tetőtől talpig ellepi remegő testem. Rátámaszkodom a vállára tenyeremmel, majd erősen lüktető szívvel megfogom az ablak fogantyúját és megpróbálom kilökni. Egy ideig szerencsétlenkedek, mire Jungkook megunja és letesz, majd felugrik és egyetlen mozdulattal, fél kézzel kinyitja az ablakot. Megszeppenve nézek, ő pedig már emel is fel ismét, a következő pillanatban pedig elkezd kifelé tolni a... a fenekemnél fogva.

Elvörösödöm, ahogy megérzem kezeit a hátsómon, ahogy egy pillanatra megállnak és kicsit megtapogatnak, mielőtt ismét elkezdenének felfelé tolni és kijuttatnának az épületből. Mikor kicsit kezd alábbhagyni a vérem arcomba történő áramlása, visszanézek a vécébe, de már nincs ott Jungkook, így feltápászkodom és elindulok a katedrális felé. Nincs időm a fenéktapogatáson gondolkodni, mert gyorsnak kell lennem. Ráadásul nem mehetek arra, amerre Jiae-ék fognak futni, hiszen engem biztosan utolérnének a pincérek, ha üldözni kezdenének. Így hát egy hosszabb útvonalon indulok a megbeszélt helyre, sietve, de nem rohanva a sérült lábam miatt. Orcáim kipirulnak a hűvös levegőtől, a sietségtől és attól, ahogy visszagondolok Jungkook érintésére. Nem kéne belelátnom ebbe semmit, de annyira jó érzés volt az izmos karjait a derekam körül, nagy tenyerét pedig a fenekemen érezni...

Amikor odaérek a katedrálishoz és elindulok felfelé a lépcsőn, egy kar visszaránt, így majdnem felüvöltök félelmemben, de aztán meglátom, hogy csak Jungkook az.

- Te jó ég! - kapok a szívemhez - Tudod, mennyire megijedtem?!

- Látom - mondja közönyösen - Na gyere, menjünk!

- Hol van Jiae? - kérdezem körbekémlelve, mivel sehol se látom a nővéremet.

- Őt elkapták - mondja komolyan, mire felszalad a szemöldököm - Nélküle kell mennünk. Nemsoká elkezdődnek az órák és nem tudhatják meg, hogy kiszöktünk.

Azzal megragadja a kezem és elkezd vonszolni az iskola felé, én meg pár másodpercig köpni-nyelni nem tudok. Végül is valami ilyesmit akartam, csak abban naplemente meg ló is volt.

- Várj! - kérem, miközben egyre csak vonszol az iskola felé - Nem hagyhatjuk itt csak így! Vissza kell mennünk és...

- És mi? - vakkant hátra - Nem tehetünk semmit. Neki annyi.

Döbbenten nézem a tarkóját és gondolkodom, hogy milyen érvet hozhatnék fel az ügy érdekében. A nővérem hatalmas bajban van... Ha az igazgatónő ezt megtudja, könnyen meglehet, hogy kicsapja.

- Valamit csak tehetünk! - próbálkozom tovább - Hiszen az előbb öltél meg egy vámpírt. Biztos, hogy ezzel a helyzettel is tudsz kezdeni valamit.

- Úgy érted, mészároljam le az étterem személyzetét?

- Nem! - tiltakozom hevesen, ő pedig még mindig csak az iskola felé húz, hátra se nézve. Persze, érhető, hogy kiábrándult a nővéremből, de ennyire?? - Csak azt mondom, hogy valamit biztosan tehetünk.

- Nem tehetünk semmit - mondja hirtelen megtorpanva előttem, majd lassan hátrafordul és komor arccal folytatja - Mert a nővéred... halott.

Leizzadok, ahogy kiejti a szavakat és forogni kezd velem a világ. Az nem lehet, hogy meghalt... hiszen csak éreztem volna, nem?? Nem lehet, nem lehet...

- Jesszus, Jimin - hallom meg a nővérem hangját, mire odakapom a fejem és egyszerre vagyok dühös illetve megkönnyebbült - Hogy lehetnek valakinek ilyen gyenge idegei? Úgy nézel ki, mint aki bármikor elájulhat...

- Te!! - mutatok rá mérgesen, majd Jungkookra nézek, aki felháborítóan vigyorog - Hogy mertek átverni??

- Nyugi, csak teszt volt - karolja át Jiae a vállam - Tudni akartam, mennyire szeretsz. De hát látom, hogy én vagyok az életed értelme.

- Persze. Meg a halálom oka is te leszel - mondom mogorván, de azért legbelül örülök, hogy jól van. Kicsit bunkó, kicsit beképzelt, de a testvérem, úgyhogy szeretem.

Miközben a főúton haladunk, elmesélik, hogy milyen hamar lehagyták a pincért és persze mindketten felvágnak a gyorsaságukkal. Jiae szerint ha vámpír lenne, még Jungkookot is könnyedén le tudná hagyni, amit az időközben feloldódott krássom erősen megkérdőjelez. Én meg csak a két egoista majom közé ékelődve baktatok csendben azon gondolkodva, hogy miért tűnik úgy, mintha Jungkook lenne Jiae testvére, nem én. Mindketten atletikusak, népszerűek és magabiztosak, én meg egyik se vagyok, így kissé kilógok a sorból. Most úgy beszélgetnek, mintha régóta barátok lennének és versenyeznének egymással, én pedig nem nagyon tudok hozzászólni a dologhoz tekintve, hogy egy rokkant teknős is gyorsabb nálam.

- Csakis azért nem gyorsítottam be, hogy tarthasd velem a lépést - vág fel Jungkook a nővéremnek - Te is tudod, hogy csak miattad futottam olyan lassan!

Mivel Jiae meg se szólal, pedig egész eddig mondta a magáét, Jungkook is meg én is ránézünk, hogy mi lett az egójával. A nővérem meredten bámul valamit, így mindketten odanézünk, de csak egy lány sétál arrafelé, így Jungkook értetlenül néz vissza rá. Jiae teljesen megnémult, mintha elvarázsolta volna a csaj, aki magassarkúban és elég szexi ruhában sétál a telefonját nyomogatva. Elmosolyodom, mert ritkán fordul elő, hogy kis időre megnémul és zavarba jön a nővérem. Értékelni kell ezeket a pillanatokat.

Amikor a lány elhalad mellettünk, Jiae hátrafordul és alaposan megnézi magának. Mivel megtorpan, mi is megállunk és Jungkooknak láthatóan nehéz feldolgoznia, hogy a nővérem lentről fölfelé végigstíröli a csajt. Én csak azért értetlenkedem kicsit, mert Jiae elvileg egy másik lányba szerelmes, de hát úgy tűnik, az érzelmei nem befolyásolják a látását... Még érzem is, hogy megmozdult benne valami, bár ehhez nincs szükség ikertelepátiára. A vak is látja, hogy nem a cipője tetszett meg neki ennyire.

Amikor a miniszoknyás lány sálját lefújja a szél a nyakából, Jiae azonnal pattan és utána fut, majd a lányhoz siet vele. A csaj mosolyogva mond neki valamit és elveszi tőle, Jiae pedig még másodpercekig csak bámul utána.

Ekkor Jungkook megszólal:

- Miért... bámulja ennyire a testvéred azt a lányt...?

- Ömm... nem tudom - nyögöm ki a tekintetét kerülve, mire gyanakodva rám néz, majd vissza a nővéremre, aki kicsit kipirultan és zavartan indul vissza felénk. Lesütött szemmel mosolyog és látszik rajta, hogy el van varázsolva. Én is valahogy így nézhettem ki, mikor először megláttam Jungkookot... Talán a szerelem első látásra egy örökletes betegség.

Az út további része sokkal csendesebb, mivel Jiae álmodozik, Jungkook pedig gondolom, azon tűnődik, hogy leszbikus-e a lány, akibe ki tudja, mióta bele van esve. Én meg nem tudom, mit mondhatnék... szóval mikor visszaérünk az iskolához és gond nélkül bejutunk, megkönnyebbülök. Ennyi elég is volt mára, úgyhogy nagyon remélem, hogy más extra már nem fog történni velem.

Köszi, hogy elolvastad!♥️♥️
Bocsi, ha van hiba. Meg azért is, hogy ilyen ritkán jön rész. Sajnos mostanában nincs túl sok időm... 😅 de nektek sincs, ha elkezdtetek többet tanulni az év vége miatt xd Mindenkinek sok szerencsét kívánok, jó jegyeket meg kitartást ♥️

A vámpír halálnemének ötletét hálásan köszönöm depikiralyno_-nek!😘♥️ Tudod, hogyan kell szépen gyilkolni xd